kezeim fából faragott tagok. ujjaim közt a csöndmár nem virágzik szót,körmöm alá gy?ltrozsillatú tegnapomelfeledett siráma. rájöttem: ereim sárból tapasztottvezetékek −mondd,mit érek,ha nincs vér,és nincs lélek;csak a csontok vannak. én elmeséltem volnaa hegyeket,a folyót,bölcs?ben a síró babát,a lábhoz güzsöröd? ebet brasil-libido.com/… [… Tovább]
a szem kiszáradt,a száj már csakásít, sóhajt, remeg,a tekintet is lomhán szuszog,mint lázba hullt nagybeteg. bár kódorgó tudatom szomjas,konnyadt arcom fényt kíván: −úgy nyüzsög bel?lema bánat, akár a földb?lmegannyi k?risés ibolyák. vasderes verseimb?l vásika szerelem.tenyerem csorba ívébenem illik senki homloka,hiába [… Tovább]
meglett emberkéntjön felémaz ?szi földszag,s a ledúrt búza helyénfeketeség csillog:egy messzi patakcsilingel, csicseg,− várja, hogyvizet hozz. kéken és szótlanulállsz a ház el?tt,akár a hajnali fények bódulata,nem hagyod,hogy körbezsongjon zenéjetücsköknek, bogaraknak − tovább lépsz.nyomodbólnapraforgók n?nekés szerelmes dáliák. te pompás asszony!te [… Tovább]
úgy hittem, ha nagy sokáraa sok fáraráül pár percnyi tavasz,bágyadt-sárga arcom végrezöld lesz és arany,és kivirágzikmindkét szemem… de odvas karomra nem jönnekkönnyed hangúkék madarak,a tél addig nyúzta, mígletörte hajamat; −s már homlokomatnem csiklandozzák rügyek.
hó esik a városra. és házam oldalábólki-kilátszó tégladarabokvicsorognak az éjszakába,s úgy megszokta mindenki− egyedül én nem −hogy talpunk alatta tél dereka roppan, nyög! nekem hiányoznak a csodák: − de már elfelejtettek a göcsörtökággá nyúlni tavasszal,és elfelejtett a f? islányok [… Tovább]
sárba rejtem el arcom érted. mert üres tenyeremetmár nem tölti meg kezed –és mint vadállat,mi es? el?lbarlangba menekül,úgy bújok én isemlékedbe,sziklák alámohaszagú földbe. csak, hogy újra halljammikor az ágydombos-havas vidékén ülve,a bútorokból kivájtfiókokkal szemközt, el?ször– és utoljára – tisztán ejtetted [… Tovább]
olyan vagyok, mint atávozó vonatbólmessze t?n? ?rtorony. ezerszámpárzik bennemél?sköd?k raja,és szellemek fogcsikorgatvafélelmet ülnek belém. én csakátrajzolni akarom magam,átírni minden káprázatomat −néha árnyék lenni fölötted,ha vállaidat vörösrekönyökölte a nap. tavaszi es?ben hallgatnipattogó pocsolyák suttogását,elmesélni, hogynem félek,és nem siratom meg ?sszela [… Tovább]
hogy azt a talpalatnyi másikat se lásd szememben másfél flaska l?rét vedelt szikár torkom és elhittem hogy nyomja a tarkóm(dehogy nyomta) hogy akaratlan részegedtem le combodig pedig tudtam hazug lesz a mellkasom és az ágyékom sem adom igazán … majd [… Tovább]
péntek… csapzott voltam és hideg.hántolt földszag köszöntött,meg es? −(kemény ökl? isten)vártak a lankás terek is,az árnyéknyi tavaka betonon,az égtör? mennydörgések… csak te…csak te nem vártál sehogy.
folyton úgy vagyok,hogy hiába rejtemnyikorgó csontjaim közélázálmokból fontbársony arcod,rendre a napokmindig fejemre ütnekhuszonötöt −és bennem tenger-emlékekzuhognak újra:sósak, szappanhabos múlt-csodák,és csak hidegek,és csak kékek. úgy fáj! ilyenkor mindig tégedgyászollak, szép,elt?nt kedvesem. azt hiszem, néha még sírok is.
