Pogány Gábor Máté Szerző
Vezetéknév
Pogány
Keresztnév
Gábor Máté
5 év 3 komment

 

Dél-Hollandia legnagyobb városa Rotterdam.

      Amszterdam egy órára, Den Haag húsz percre. Az út hatsávos, a lobogó három.

 

Képzeljük el a legeslegszínesebb majdhogynem külvárosi negyedet, amit csak tudunk. A török, az arab, az indiai, a japán, az afrikai, és feltűnően sok lengyel keveredik a franciával, a kínaival, az amerikaival és a némettel. Ebben a kulturális és etnikai kavalkádban éli világát Delfshaven.

Delfshaven a szomszédos török bolt eladója szerint egy életérzés, és aki ide születik, az örökre ide tartozik.

Egyébként egy metrómegálló.

Háromszintes mézeskalácsházak, keskenyek, egy erős indok lefogyni.

Minden ugyanolyan, minden szinte új, a második világháború után épült.

Ez a hely egy élő sztereotípia — és ez nem baj.

Tapasztalt tény, hogy minden fodrász fekete, heteroszexuális férfi, kivétel, néha nők és homoszexuális ázsiaiak.

A két métert jócskán meghaladó nagydarab Scoot nevű úriember odaemeli a szememhez a borbélykést, és megkérdezi — elég éles?  Igen — mondom én, bár fogalmam sincs, mert akkora a füst a „fodrászatban”, hogy szó szerint az orromig se látok, de ellenkezik a fene.

Később beszélgetünk, kiderül, hogy Scoot egy értelmes ember, világéletében autószerelő akart lenni, de az anyja ragaszkodott ahhoz, hogy tanuljon, így lett belőle fodrász.

Megkínálnak fűvel, visszautasítom, hülyének néznek — megesik.

Itt ez olyan, mint egy pohár sör. Legális, olcsón beszerezhető élvezeti cikk. Csak sajnos, könnyű belecsúsznia annak, aki nem ismeri a határokat.

Delfshaven egy életérzés.

Meg ott van a Jumbo nevű bolt.

Olcsó.

Van Aldi is, meg Lidl, meg Action.

A Jumboba megy az ember, de soha nem ér oda, mert hiába az igyekezet, mindig (MINDIG!) előttünk ballag egy öreg muszlim néni, rettenetesen lassan, és kikerülhetetlenül. Ha szerencsénk van, rá is gyújt, szöszmötöl, és nincs esélyed elférni mellette, mert szinte biztos, hogy találkozni fog egy szintén öreg muszlim néni ismerősével, akivel megállnak majd beszélgetni, és így az 1×1-es járdát elhagyva inkább az úttest felé vesszük az irányt, hogy onnan újból a járdán sétálva ballagjunk egy újabb öreg muszlim néni mögött.

Rotterdamban olcsó a művészet. Sok a galéria, sok az ember, s mind azt mondja: Amszterdam a múlt, Rotterdam a jövő.

Én ezt nem látom érvényesülni, de egyelőre úgy tűnik, mintha nagy pofával azt mondanám: Budapest a múlt, Debrecen a jövő… Nem, bocs, ezt én sem gondolom komolyan…

Itt az Erasmus híd, gyönyörű, méltóságteljes. Kéne egy otthonra is, mert annyira impozáns látványt nyújt, hogy kialakul az emberben egyfajta tisztelet a város iránt.

Például Zuglóban milyen jól mutatna az a híd, nem?

A tisztelet itt nagyúr.

„RESPECT”— kiáltja a Delfshaven-i metróban utánam a fekete srác, akinek adtam 20 eurocentet a magaméból. Később ugyanezt a srácot láttam ennivalót venni egy kisgyereknek.

Hajnal öt óra.

Csendes mozgolódás, a sarki kebabos már ébren van, dobálja ki a maradékot az utcára, a sirályok vígan lakmároznak.

Sok a sirály, nagy sirályok.

És mindenhol, de mindenhol. Rotterdam egy kikötőváros, közvetlenül az öböl mellett, így nem meglepő, hogy itt a sirály az uralkodó madárfaj.

Holmi galambok meg rigók? Nem. Sirályok és nyuszik.

Minden park teli van nyulakkal.

Szabadon rohangálnak, az itt élőknek pedig van akkora intelligenciájuk, hogy nem bántják őket. Nem kell kamerával figyelni a parkokat, nem kell a 0-24 őrség, mindenki magára figyel oda elsősorban, és így a problémák nagy részét már meg is előztük.

Az emberek értelmesek annyira, hogy míg természetesen a maguk jólétét tartják előbbre, nem a másik kárát figyelik lépten-nyomon.

Delfshaven jó hely.

Itt vasárnap is nyitva van minden.

 

Napló – nincs cím megadva
11 hónap 1 Komment

Felettébb rühellem, hogy

minden vers csicsás és szerkesztett,

számomra az ilyen sznob elveszett,

szememben semmi.

Nem kell

5 év Nincs Komment

 

Fogy a nap! Igaz, csak részlegesen,
de ez sem mindennapi.
Eldobtál, így hát részegesen
ugyan, de marad a mindennapina.

 

Persze csak képletesen 
értem, hisz éltem tétlen: Love in a
Dreamworld… – Tudod, elképzeltem részletesen
e rímkört, mégis a szólavina
betemetett és széttört.

 

Bocs!

 

Kicsit szétszórt vagyok, mióta nem vagy már.
Ápropó! Jut eszembe:
felvillanó képeiddel nem hagynál,
míg egy másiknak teszem be?

 

Aki nem te vagy, bár hajt a vágy,
nyugton nem hágy, hogy az ágy 
a tiéd legyen, melybe nap mint nap 
fekszem be.

 

Mosolyod íve dereng szemembe,
míg e másik szuszog a fülembe.
E napmintás tapétás, patinás tapintás,
melynek vermébe estem be.

 

Pedig még csak nem is én ástam.
(ennyit a mondásról..)
Én csak kitöltöm az űrt.
S ahogy megint feléd méláztam,
már harsong is a kűrt!

 

Lovak dobognak bennem, ezernyi izom ránt tőrt!
S mint bűnére büszke bandita, húzza ki magát most az összes szál szőr!
A roham megindult hát. Remegve zúg a tektonika,
s mint Zeusz, az erős utódtól félve kapcsol a gyilkos taktika.

 

Lám már vége is. A csatazaj elült.
Hasadon millió ártatlan áldozat,
kiket az ösztönünk önző vágya szült.
Ha másért nem, hát azért jár a kárhozat.

Mert nem te vagy, ki itt fekszel és pihegsz.
Egyedül Isten tudja, hogy ezentúl mi lesz.
Egyszer talán elfeledlek, s új boldogság köszönt,
addig is lefekszem és elalszom itt a bánat combjai között.

 

 

UtaZoo vers
11 hónap 1 Komment

Amerikából j&ou

6 év Nincs Komment

Az ember alkalmazkodik, mindenhez. Nem jelent gondot a szélsőséges időjárás, az őserdő egy rakatt vérszomjas fenevaddal, vagy a vízhiány, esetleg pont, hogy a túl sok víz. Esetemben én is alkalmazkodtam a zsíros kajákhoz. Mindenre rá van írva (tényleg mindenre, még a bacon-ra is), hogy kalória mentes, ettől függetlenül még a saláta is hizlal, mint a veszett fene. Minden vagy nagyon édes, vagy tele van jéggel, esetleg ennek a kettőnek a keveréke. Ahhoz, hogy ne hízzunk fel, mint egy koca, nem kell mást tennünk, mint nem ennünk. Szarul hangzik (az is), de tényleg nem nagyon van más megoldás. Persze mindenképpen ki kell próbálni az amerikai palacsintát és a corn dogot (hatalmas csalódás mindkettő), avagy a csak amcsiban terjeszkedő gyorsétterem láncokat (a Wendy’s fenomenális! Csak ajánlani tudom a Taco Bellel ellentétben, ami miatt második napja fetrengek kettesben a gyomrommal.), de azért mindent ésszel, ugyanis minden (suprise!) HIZLAL MINT A FENE!

Szóval alkalmazkodni kell. De nem kell félni, egy echte amcsi a fejünk alapján megfogja mondani, hogy mi nem idevalósiak vagyunk, sőt, esélyesen európaiak vagyunk, ami szívás, mert ő nem beszél franciául (de ez komolyan elhangzott,az a baj…).

Alkalmazkodni kell a kultúrához is.

Na azt hogyan?

A kultúra eléggé sokrétű dolog és az azonosulás és az alkalmazkodás nem ugyanaz. Mondok egy férfiasan szemléltető példát- meg ha sikerül, írok egy női verziót is.

Férfi: Az amcsi sör szar. Punk-tum. Le is út fel is út. De ha ezt így egy bárban kijelentjük, akkor nagyon hamar több színű és méretű szakállal rendelkező rednecket találunk magunkon vérben forgó szemekkel. Ehelyett csak kortyoljunk bele és mondjuk azt, hogy hát, nem olyan rossz. Férfiasan, érzelemmentes arccal igyuk meg és álljunk odébb, mielőtt meghívnak még egyre. Ha arra gondolunk, hogy dugiban kiöntjük az üveg sörnek nem nevezhető tartalmát egy cserepes növény földjébe, akkor nyugodtan tegyük meg, mert az ital annyira szar, hogy esélyesen lehet vele trágyázni.

Nő: Az európai nőknek van nyakuk. Ez már egy plusz pont. ÉS odafigyelnek a külsejükre, legalábbis többnyire kinéznek valahogy. Az amerikai nők ezzel ellentétben (persze nem mind és nem mindig) a belső boldogságával jobban törődik. Ha alkalmazkodni szeretne egy nő, akkor meg kell találnia az arany közép utat, ahol is jól néz ki, de a saját belső boldogságával is törődik- nem vesz fel csillivilli magas sarkút, ami egyébként rettentő kényelmetlen, hanem igenis szép a haja szép a ruhája, de a fehér sportcipő simán elmegy, mert kényelmes. Pont. Remélem jól fogalmaztam meg, nem nagyon értek nőül. Bocsi.

Azonosulni más tészta.

Egy bő hónap elteltével megértjük az emberek problémáinak egy részét, így talán a dolgokhoz való hozzáállásukat is.

Az amerikaiak szabadok.

Ennyit tudok, de ezt még mindig nem tudtam teljesen megérteni. Nem értem pontosan, hogy ez számukra kollektíven mit jelent. Talán azt, hogy dönthetnek szabadon, talán azt, hogy van lehetőségük különböző lehetőségek közül választani és eszerint élik az életüket. De szabadok az biztos, és ezt alá is tudom támasztani- szabadok, mert ők pontosan tudják ezt magukról.

A szabadság- mint oly sok minden- egy hozzá rendelt, relatív fogalom, nem feltétlen tudjuk pontosan meghatározni, maximum nagy csoportokra és akkor sem pontosan (esetleg abszolút tévesen), egyénre lebontva pedig szinte lehetetlen. Én nem tudom megmondani, hogy mi a te szabadságod.

Amerikában tölteni hosszabb időt filozofálás szempontjából, de ami fontosabb, önismeret szempontjából fenomenális. Megváltoznak a perspektívák, az otthoni kis dolgok megnőnek, az ide képzelt dolgok élőben még nagyobbak lesznek.

Most azon gondolkodom, hogy mi számomra a szabadság. De nem megy. Különböző hangzatos dolgokat sorolhatnék fel ide, amik bizonyára Paulo Coelho- i mélységekbe mennének és a női olvasók sikítva rohannának libabőrözve, de nem.

A szabadság nekem például TALÁN pillanatokban van meg.

A pillanat, amikor egy hosszú nap után beállok a zuhany alá, és nem kell sietnem, egy vízcsepp legördül a könyökömön és csikis.

Egy pillanat, amikor egy hosszú autó út során a rádióból felbúg egy sok- sok évvel ezelőtti dal, és a gyermekkoromat idézi, emlékeket hoz elő.

Amikor találkozom hosszabb idő után egy nagyon jó barátommal, szinte már testvéremmel, egész este beszélgetünk, és másnap reggel kómásan üldögélünk egy asztalnál, a csapból is kávé folyik.

Amikor tudom, hogy mi lesz velem a jövőben, tudom, mit, hogyan tegyek. Akkor szabad vagyok.

(Megkérdeztem egy magyar srácot itt az előbb írás közben a témáról. Kérdés: ,,Neked mit jelent szabadnak lenni?” .Válasz: ,,Finghatok a barátnőm előtt és nem gáz!” . Magyarok, barátaim, földieim, mi lenne velem nélkületek…)

Ehhez a szabadsághoz nem kell alkalmazkodni. Ezt szívvel- lélekkel át kell érezni, különben az egész nem ér semmit. Alapvetően szabadnak születünk (vagy legalább is úgy kéne születnünk), teljes emberek vagyunk mind, aki beteg, akinek fogyatékossága van, mind szabadok vagyunk. Csak ezt valahogy elfelejtjük. Én is.

Így hát jó tanács egy utazónak (nesze neked Coelho!): Ha már végre kiszabadultál a kalitkából, szárnyalj szabadon, ameddig a szél visz, meg se állj a végéig.

 A kajákra visszatérve egyébként őszintén nem nagyon szeretnék mit mondani, mert – bár elég sok ideje itt vagyok- még mindig nem tapasztaltam eleget. Kicsit egyhangú nekem, kicsit mű, kicsit semmilyen. De megvannak a maga kis apró örömei.

Például az, hogy mindenből lehet találni instant verziót (Évek óta apám közkedvelt poénja az instant vízpor. Egy pohár, az aljára por, ráöntünk némi vizet és tádáám víz. Hát basszus, létezik.)

Instant a hús, a krumplipüré, a palacsinta- túró az nincs. Agyon fogom magam zabálni TÚRÓ RUDIVAL, csak tegyem a lábam magyar talajra megint.

Egyszer megkérdeztem egy nővérnek tanuló egyetemistát- az, hogy nővérkének tanul és egyetemista az csak annyi hírértékkel szolgál, hogy okos, de iszik- , hogy mi a legcsípősebb étel amcsi honban. Azt válaszolta, hogy az indiai kaja. Az amerikai ismerőseim többségének kedvenc amerikai étele a kínai vagy az olasz, esetleg a mexikói.

Annyi következtetést tudtam egyenlőre levonni, hogy az amerikai konyha nem nagy kunszt, de az amerikai ÉS valamilyen másik nemzet kajáinak fúziója egész jó.

Magyar- amerikai dolgot ugyan még nem próbáltam (állítólag van egy lángosos bódé New Yorkban) de nem is nagyon tudom elképzelni a kettőt együtt. Valószínűleg nem lehet rossz, az amerikaiak (még egy jó pont az USA- nak) irtó találékonyak.

Ami érdekes, hogy találtam olyan gyorséttermet, ami otthon jobb. Nem írom le a nevét. Csirkét árulnak.

Amik még említésre méltóak, azok az édességek. Nagyon sok nálunk abszolút nem kapható márka van, vagy egy otthon kapható márkának több féle otthon nem forgalmazott változata. A legtöbb két csoportra osztható- irtó édes full cukor és valami, valami, mogyivaj.

Én a másodikat jobban preferálom, lévén hatalmas mogyivaj rajongó vagyok.

A fogorvosok jól keresnek itt. Nagyon. Csak úgy jelzem.

Meg úgy az egészségügyi szférában dolgozók általában. De mondok jobbat!

Ugye otthon, aki valamilyen kétkezi, kemény munkát csinál, az nem keres túl sokat. Itt megbecsülik azt az embert, aki igenis hajlandó elvégezni a kukás kocsi vezetést, szennyvíz tisztítóban való munkálkodást, vagy egyéb hasonló melót, és havi szinten is már igen jó lóvét csinálnak.

Most indulok én is dolgozni, meglesz a napi 8 óra nekem is, de boldog mosollyal az arcomon megyek, mert igenis, én akartam ezt, én döntöttem így.

Szabad péntek, szabad szombat,

 

 szabad szabadnak lenni.

1 év Nincs Komment

Szeretném elmondani mindenkinek, aki kaland éhes, aki új világokba vágyik, aki felfedezne, elámulna, ismerkedne, hogy hogyan is néz ki ez az egész utazás dolog.
Pont mint a TV- ben.
Sablon, tudom, de egy nagyon tömör mondatban így tudnám összefoglalni.
Vagy mégsem. Kicsit kiábrándítóbb.
Majdnem, mint a TV-ben. De a jelenetet nem te választod.

Kedves Gábor!

 

Az írásod hemzseg a hibás, stílustalan fogalmazástól. Az az érzésem, hogy meglehetősen slendriánul álltál hozzá. Az, hogy felsorolsz pár történést vagy látottat, kevés ahhoz, hogy ebből regény legyen.

Sajnálom, de még ha javítod, akkor is kevésnek találom. Nem tartalmaz egy alaposan felépített leírást sem. A későbbiekben lehet, hogy megjelennének a szereplők, jellemrajzok, párbeszédek, de bevezetésnek, ízlelőnek, kedvcsinálónak kevés ez a rész.

A piros részeket — ennek ellenére —figyelmedbe ajánlom, mert a továbbiakban elkerülhetsz majd egy csomó “csapdát” és hibát, amit ebben az írásban nem sikerült.

 

Tisztelettel:

Ady Ágota

 

Megérkezni egy ismeretlen kontinensre (A szórend azt követelné, hogy a „leírhatatlan érzéssel kezdődjön a mondat. Az első mondat az írásod névjegykártyája. Legyen mindig frappáns, jól fogalmazott, nem túl hosszú, valamint ébresszen érdeklődést az olvasóban az írás többi része iránt.) leírhatatlan érzés. Kicsit mintha újjá születne az ember. Mindenhol egzotikus emberek, a reptér izzadságtól bűzlik, mindenki rohanna már ki, az ellenőrző kapuk rettenetes őrei pedig félelmetesen (A rettenetesek félelmetesen pásztáznak. Ezt fogalmazd át, kérlek, mert „rettentően félelmetes”.) pásztáznak. Mint egy bio sckenner (szkenner). Izgulni a csomagért, hogy vajon megérkezett (kötőjel)e épségben, hogy hogyan írjon haza az ember a családjának, hogy mindenkivel rendbe van e minden. (Sok a hogy. Sima felsorolás elég lenne.)

Az időeltolódás brutális, de teljes mértékben elviselhető (Ha „brutális”, akkor nem lehet „teljes” mértékben elviselhető. Talán szerencsésebb volna, ha a túlzott jelző helyett konkrétan kiírnád, mennyi is az annyi.), az éghajlat már kevésbé.

Aztán (Aztán nélkül…) több órányi sorban állás után csak kilépünk azon a bizonyos rejtélyes (Mitől rejtélyes egy ajtó? Főleg, hogy előtte megemlíted, hogy „azon a bizonyos” ajtón léptek ki. Ez azt feltételezné, hogy előtte megemlítésre került már egy ajtó. De nem.) ajtón és egy szusszanás…

Amerika.

Mindenkinek megvan a maga „mit tett először” pillanata. Én rágyújtottam.

És csak álltam ott, mint egy birka, néztem az ember tömeget, a hatalmas autókat. (Nem kell új bekezdés, mert felsorolod, hogy rágyújtottál és álltál. A két mondatot vond egybe!)

Igazából semmi különös. (Ez a mondat lóg a levegőben. Kerüld az ilyesfajta töltelékmondatokat, amelyek érdemben nem tesznek hozzá semmit az íráshoz!) Emberek itt, emberek ott, teljesen mindegy, hogy a világ melyik részén szállunk le a repcsiről. Vagy a magas lóról.

De mégis valami más volt. A levegő talán? Vagy ez csak egy odaképzelt hülyeség, fantom? (Esetleg: „Vagy ezt csak képzeltem?”)

Igen, eléggé valószínű, hacsak nem a légszennyezés miatt. (Most akkor azt képzelted, hogy más volt a levegő, vagy valóban szennyezett? Próbáld egyértelműsíteni ezt a részt!)

Sokan azt mondják, hogy nekik a varázslatos pillanat az volt, amikor rányomta a bizonyos securitys emberke (vámos, útlevélellenőr. És ha kérhetném, kicsinyítő képző nélkül.) a pecsétet az útlevelükre, miszerint „Tessék haver, menj, láss világot”.

Aztán az újdonság varázsa egy ideig még nem múlik el, (Innen új mondat) még, még, többet, minél többet akarok látni, érezni, kóstolni, tapintani, mi ez, mi az és így tovább. Ez egy turista lelkivilága, talán, (Szórend… „Talán egy turista lelkivilága ilyen, de…”) de mi ide nem nézelődni, hanem keményen dolgozni jöttünk.

Ez azért (Felesleges az „azért”.) kicsit ront a helyzeten. A hirtelen nagy szabadságérzet után (vessző) egy amolyan a (töltelékszavak) koponya hátsó részében megbúvó kis ördögfióka keletkezik (a koponyában egy kis ördögfióka bukkan fel… A keletkezik csúnya.) , aki nem tud másra gondolni, csak arra, hogy munka, munka („csak a munkára”), itt egy csodás világ, nekünk pedig ott a munka és semmi más (Itt megismétled az előző tagmondatban elmondottakat. Nem kell.). Nem szeretem azt a kis ördögöt. A kis ördögök (Zavaró, hogy az előző mondatodban egy kisördög szerepel, itt pedig több, de javaslom, hogy mindkettőt hagyd ki, és lehetne pl. így: „Nem szeretem őket, de a kisördögök mindenhol…) pedig mindenhol ott vannak, amikor élveznél valamit, például egy jó pohár skotchnál (scotch vagy skót whisky), (nem kell vessző ide) egy jéggel, ott kiabálják, hogy „Basszus, ez irtó drága volt (nem kell „volt”)!”.

Bár furcsa, de én még annak is örültem, hogy láttam egy táblát számomra érthetetlen rövidítésekkel. Mert az is valami új.

Mindenki vágyik az újra, a többre, az ismeretlen megismerésére. Van, aki jobban, van, aki kevésbé, de mégis, kivétel nélkül mindenki. Én a jobban kategóriába (talán az első kategóriába, vagy macskakörmözd a „jobbant”.) tartozom, talán már túlzottan is.

A reptér után irány a munkahely, Nyugat Virginia (kötőjeles), a Winchester nevű (vessző) ténylegesen kicsi városkától fél órára az erdő közepén.

Semmi izgalmas nem történt, egy autóval mentünk az országúton. Fák, autók, aszfalt. De amerikai fák, amerikai autók (böhöm állatok) és amerikai aszfalt. Úgy be voltam sózva (vessző) mintha megnyertem volna a lottó ötöst. Persze amikor városok mellett jöttünk el (vessző) az még izgalmasabb volt, simán viselkedtem úgy (szórend!), mint egy hét éves kislány a barbie szaküzletben (Barbie-bolt, Barbie-szaküzlet, de mindenképp kötőjeles és nagybetűs.). Ott egy ismeretlen gyorsétterem, ott egy nagyon dagadt amcsi,ott egy tehén, ott egy fagylalt árus (egy szó), hotdogos, vajon milyen az amerikai sör, miért nem hallottam soha jót az amerikai borokról (igazából soha nem hallottam semmit az amerikai borokról) és így tovább, (Pont a vessző helyett, mert innen az olvasót szólítod meg.) tudom, ez mind semmiségnek tűnik, de hidd el, ha egyszer ilyen helyzetbe kerülsz, még egy szimpla fodrász szalon (egy szó) is émelyítően (Émelyítően érdekes? Ha gyomorforgatóan érdekest akartál írni, rendben is van, de ha valami érdekes, akkor abban van némi esztétikai szépség is. Ha valami émelyítő, akkor max. borzalmas lehet. A legritkább esetben nevezném az ilyet érdekesnek.) érdekesnek fog hatni.

És megérkeztünk.

Meglepő lehet, de az erdő közepén sok a fa.

Ki gondolta volna?

Városi ember vagyok, nem igazán tudtam magam elképzelni a természet lágy ölén hosszabb időn keresztül (Szórend ismét: „Városi ember vagyok. Nem tudnám magam elképzelni hosszabb időn át a természet lágy ölén.). De itt nem volt semmi probléma, (Nemrég volt „semmi izgalmas” és a két volt és a két érdekes — ami szintén volt már — nagyon lerontja ezt a mondatot. Fogalmazd át!) mert mindenfelé érdekes állatok voltak, érdekes növények és kígyók…

Utálom a kígyókat!

Annyi tisztesség sincs bennük, hogy legyen egy pár (az kettő, és jobban is hangzik) lábuk, ráadásul tényleg mindenhol ott vannak. Az ágy alatt (még le is fotóztam!) a szennyes kosárban, a mosott edények között, a sarokba hajított alsónadrág alatt (És természetesen sietni kell (vessző) és sehol egy másik. Bár bizonyítékom még nincs rá, de szerintem a kígyók lopkodják őket.), az úszómedencében, a szivardoboz alatt (ez végképp kihúzta a gyufát) (Sok a zárójeles rész. Vagy kihagyod, vagy jobban kidolgozva a szöveg részévé teszed ezeket a mondatokat.). Elvileg utálják az ánizst. Ez rendben is volna, de az ánizs semmit nem ér, ha az ember azt cukorka formájában helyezi el az adott területen és a lakótársa felzabálja… Kígyók- Magyarok 1:0

Sokszor hallani a mondást: az USA- ban minden nagyobb.

Ez száz százalékig igaz. Az emberek kimondottan nagyobbak, a legtöbbnek szó szerint nincs nyaka, csak egy fej és egy test egybeolvadva, de nagyobb a mosolyuk is, a biztonságérzetük.

Ezt azért irigylem. (Idáig is, de amint látom, innen lefele is rengeteg „ez”, „ezt”, „egy” szerepel a mondataidban. Nagyon nincs „ez” jól.) Már a mosoly részét a dolgoknak. Nem tudom hogyan, vagy miért, de mindennek, vagy legalábbis szinte mindennek a pozitív oldalát látják. Sohasem tudtam elképzelni, hogy ilyen ember tényleg létezik, és lám, nem is egy. Hanem sok- sok millió. Ez számomra egy hatalmas csoda. Mosolyogj s a világ veled mosolyog, de legalábbis (megint?) pár duci amcsi mindenképp.

Nagyobbak az étel adagok, (nem kell vessző a felsorolásban) és nagyobbak az épületek, a városok, nagyobbak (sok a három „nagyobb”.) az egók és az állatok. (Bullfrog: az USA bizonyos területein teljesen átlagosnak számító- mint otthon egy varangyos- béka faj, ami körülbelül akkora mint egy fej saláta, vagy egy kisebb tök, és olyan hangot ad ki, mintha Volt fesztiválon 30 ember egyszerre hányna és kemény rockot hörögne. Erre a hasonlatra most büszke vagyok.) (Zárójel-mentesítést!)

És nagyobb a hold is, nagyobb maga az égbolt. (hatalmasabb,méretesebb, termetesebb, tágasabb, gigászibb… A temérdek „nagy” és „nagyobb” szegényes szókincsre vagy fantáziára utal. Figyelj oda jobban!)

Gyönyörűek a csillagok, a hold hatalmas és fényes, mint egy kissé sznob úri leány, aki élvezi, hogy ott van, ahol van és minél jobban látható szeretne lenni.

Mindehhez párosul a szentjános bogarak (egybe írandó) rajzása, ami itt több millió világító kis bogárkát jelent (az előző vesszőtől a zárójel utániig töltelékmondat) , amiktől az egész erdő úgy néz ki, mintha tündérek laknák.

Talán lakják is.

Pici tündérek, akik kis szárnyaikkal repdesnek ide-oda, élvezik az életet és sajtburgert kajálnak reggel, este, délben (khm… reggel, délben, este. Még a bolygó túlsó felén is ez a sorrend…).

 

Istenem, fele királyságom egy jó bablevesért…

6 év 3 komment

 

Repül a repül a…

repülő.

Basszus.

Tudom, hogy túlságosan sablon egy passzus,

de velem repül messze,

poggyászomban persze

egy csomó emlék és némi félsz,

gyermekkori emlékek, szerelmek,

barátok, a gyomrom kész,

érzelmi turbulencia,

kérem csatolják be öveiket

és tartsák vissza könnyeiket,

nemsokára látnak újra,

Jót tesz némi 

Washington kúra.

Repül a repül a…

repülő és rajta én,

álmom poros peremén.

 

11 hónap 5 komment

 

 

A tavaszi szerelmes nyáladzások,

a virágok és miegymások,

a csókok, a Duna, a sütik,

meg a szerelmesek kik azt sütik,

valahogy idén elkerülnek messze,

és olyan furán el vagyok veszve.

Valami hiányzik, szokatlan érzés,

romantikus szálka a szememben,

miért jött ez a kérdés, 

ha folyton kéz van a kezemben?

Trónok harca spoiler!
11 hónap Nincs Komment

Vigyázat! Game of Thrones Spoil

Apámnak
11 hónap 3 komment
Pogány Gábor Máté Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.