Hónap: 2013 október

(2013)       Eggyel többen lettek, nemrég Anyám is itt hagyott,  görbült szájjal nyüvöm ezt az önző színpadot…    

      Esőben nem sírnak a gyertyák, láng hal láng után s az ólmos krizantémfejek szirma lepereg.   Arcok tündökölnek, majd újra ködbe vesznek, s mi könnyezünk elmúlt idők oltára felett.    

emlékszem szerettük  a naplementét nézni a bíbor fény ma is idézi arcod melegét mosolyod halvány átlényegült emlék utánad hiába mennék   száguldó meseautód utasa csillag-éjek vándora lennék a felhőkre tépőzárat tennék hogy meg ne szökj ha megint késnék mint azok [… Tovább]

attilai parafrázis Palavessző, agyagtábla, fűzfapoét’ gyermek-álma: a vers, ha nyers.   Törölhetné dűlt sorait, irkafirkát, bolhát ha írt elme- rengve,   S tűnődhetne új rímeken –  lábakon mily ritmus legyen – arány s talány,   Gondolatjelt sem feledve, Ígét, amit [… Tovább]

TEMETŐBEN   gyufaszál sercen   kis mécs-lángok villódznak     danse macabre

    gyufaszál sercen kis mécs-lángok villódznak danse macabre                  

Harmadik szabadvers   Napok óta senki se lelte helyét. Nyugtalan gondolatok cikáztak ráncolt homlokok mögött, kitörni vágyó szavak feszítették a hangszálakat. Akkoriban csak a „difuzort”, a falra akasztott beszélő dobozt, hallgathatták a faluban, már akinek az is volt, de a [… Tovább]

      Várnak ajkak vérre, árnyak kéjre, míg hullámok zajára csillagok térnek sorban a halálba.   Szikkadó, rőt véres béke, ölni és ölelni kéne… Bőrömre alvadt angyalok csókjával visszatarthatom az időt, mi perc, és fölöttünk olvadt-lágyan andalog. Lennék bár [… Tovább]

2013.04.21. Festetlenül vagy szép, lehetsz csendes, lehetsz vad, romlatlan, tiszta arcod mindent megmutat.   Rajzolhat rá az idő fáradt ráncokat, szemedben csillog a hulló hó, a nyári napsütés, az első kézfogás, összenevetés, cipőkoppanás, kiábrándulás.   Festetlenül vagy szép, s ha [… Tovább]

  Bárhol jársz, pusztulás… a földek ugaron, gyáron kivert ablakok, gépeken rozsda csorog.   Mégis:   Sárga mezőt ringat a vadrepce, egységét  töri ligetek zöldje, s ahol az út kanyarog, újra hallik a bányászok éneke.

csak egy pillanat s felszáll a köd     csak egy pillanat          s felszáll a köd elhagy visszajön        a hang benne csönd hallgat a szív              zene a [… Tovább]

  Vannak kedves napok, kimondatlan szavak, fél mosoly, gondolat.   Mikor szívhang – zenémben, mély húrral zengő dallammal, boldogságnak mondhatlak.   Akkor hallgass rám, szíveddel szívemen, csendesen suttognám:   Gyere közelebb kérlek, hisz’ múlnak az évek, az idő őszbe siet… [… Tovább]

      Csak úgy születhet lelkem adta sor, ha hozzám köti a kökldökzsinór, de mielőtt világgá engedem, egy utolsót még lélegzik velem.

Második szabadvers – Az első a Naplóm-ban olvasható   Életem folyamán országunknak több himnuszát túléltem már. Apró gyermekszájunkból nagy, ormótlan szavak bugyogtak elő reggelenként a makfalvi iskola falai között. Áldottuk „szép honi” földünket, melyen valakik „szertezúzták” a múltat. De a [… Tovább]

    Szeretnék az oldalbordád lenni, hogy a reggel szíved alatt érjen, úgy legyek melletted, mintha nem volnék, de hiányom törjön, jól mutassak oldaladon, mégse kiegészítőként, inkább, mint magától értetődő nyugalom, szereteted fölé hajolok, mégsem uralkodom. Szeretnék az oldalbordád lenni, [… Tovább]

Halld szavam, te rettentő tenger: haragod víz-hegyekkel fenyít ott, hol gyönge hajós az ember, s parázs-esőd mindent beterít.         Halld szavam, te rettentő tenger: haragod víz-hegyekkel fenyít ott, hol gyönge hajós az ember, s parázs-esőd mindent beterít. [… Tovább]

    Hittem én még, fényből rajzolsz ráncot, nevető arcomra nem hullanak láncok,   hittem én, kezem őszülése védett, tenyered érdese lesz a végleg menedékké nemesült élet.   Hittem, de most, összefont hajamban százak suttogják voltságod, lázad: menyegzőíze volt az [… Tovább]

most még ezt az utolsó mondatot mégis bár nem kéne úgyis hiába vitázom magammal naponta csak fáj ha mégsem mert kell mert muszáj valami nem hagy nyugodni pedig semmi de semmi értelme hagynám elveszni a mának elveszett a varázsa én [… Tovább]

    Magányba csomagolt az Isten. Mondta, hogy senkim sincsen. Én ültem némán, ölbe téve kezem. Igazat szólt – hisz nem voltál velem! Nem voltál velem, s nem voltál már sehol sem. Hiába vonszoltam parányi létem, belül alig parázslott némi [… Tovább]

Súgd oda a szélnek, mondd el neki, hogy vársz…         Mesélj rólam! Kérlek! Súgd oda a szélnek, mondd el neki, hogy vársz, hogy várod, hogy hozzád érjek.   Hogy hiányom bélyeget nyom minden pillanatra. Hogy örök emlék, [… Tovább]

        Csupasz csend-darabok hevernek a papíron, szólna a vers, de… A szavak, a betűk elkoptak. Hiába rajzolt hidat Isten, hiába a szárnyak, fészkek, ha bedeszkázott álmaink közt alszanak az emlékek.   Te vigyázod, én vigyázlak, némán figyelnek [… Tovább]

      Az éjszakák súlyos, ködös őszi lázban topognak fáradtan ágyam elé, végtelen űrből húzom fel lábam, remeg a csend, mint kihűlt zselé.   Görbe vállfád lóg szekrényed ajtaján, rajta egy törékeny molylepkeszárny, szíveden szúrt a féltés szenvtelen, szent [… Tovább]