Ha fényes-fehér mázt olvaszt a fákra
a csikorogva fékező nyár,
Istennek cakkozza dallamosra az eget,
e részegült vágy…
Akkor szeretve lenne jó dalt gyúrni neked,
hisz a fagyosra vezekelt szív
a mennybe kiált!
Értheted ezt?
Vagy csak játszod, mintha értenéd!
Szabadulj ki!
Röpködd kékre a sápadó eget,
erős karod vonja sárgára
a komorba fúlt földeket!
Hisz még megérinthetsz!
S ha akarod, verselek neked,
hisz szavaim úgy térdepelnek,
mint ősszel a gondterhelt fák,
ha a fagyosra vezekelt szív
a mennybe kiállt…
Csend zsong… magába ránt…
Hol vagy már ilyenkor?
Egyszerű délibábhullámzás…
Elvonulsz te is a fodros felhőkkel,
mint időtlen – csikorogva fékező nyár.
Legutóbbi módosítás: 2013.10.15. @ 18:42 :: Lantos Tímea
