most még ezt az utolsó mondatot mégis bár nem kéne úgyis hiába vitázom magammal naponta csak fáj ha mégsem mert kell mert muszáj valami nem hagy nyugodni pedig semmi de semmi értelme hagynám elveszni a mának elveszett a varázsa én [… Tovább]
Magányba csomagolt az Isten. Mondta, hogy senkim sincsen. Én ültem némán, ölbe téve kezem. Igazat szólt – hisz nem voltál velem! Nem voltál velem, s nem voltál már sehol sem. Hiába vonszoltam parányi létem, belül alig parázslott némi [… Tovább]
Súgd oda a szélnek, mondd el neki, hogy vársz… Mesélj rólam! Kérlek! Súgd oda a szélnek, mondd el neki, hogy vársz, hogy várod, hogy hozzád érjek. Hogy hiányom bélyeget nyom minden pillanatra. Hogy örök emlék, [… Tovább]
Csupasz csend-darabok hevernek a papíron, szólna a vers, de… A szavak, a betűk elkoptak. Hiába rajzolt hidat Isten, hiába a szárnyak, fészkek, ha bedeszkázott álmaink közt alszanak az emlékek. Te vigyázod, én vigyázlak, némán figyelnek [… Tovább]
Az éjszakák súlyos, ködös őszi lázban topognak fáradtan ágyam elé, végtelen űrből húzom fel lábam, remeg a csend, mint kihűlt zselé. Görbe vállfád lóg szekrényed ajtaján, rajta egy törékeny molylepkeszárny, szíveden szúrt a féltés szenvtelen, szent [… Tovább]
Mondhatnám Rózóról, hogy egyszerű asszony, ha iskolázottságát nézzük. Szabadkozik is mindig, hogy azért rossz a magyar helyesírása, mert szerb iskolában tanulta a bédécét (sic!), ott is csak az ellemiig (sic!) jutott. Ez a jellegzetes hangzóközi megnyúló ’l’ maradt meg [… Tovább]
Komor órák súlyát hajnalban vetkezem. Ilyenkor alszik el bennem sok bánatom. Oly léha testem is álmod zsoltárát adja. Nyújtóztatják lelkemet fáradt végtagok. Szerelmem hűséges fordulat. Régebben összemosódtak benned a napszakok és cselekedetek. Fel-alá sétáltál részegen. Bár a gondolataid közé vethetnék [… Tovább]
