Szilágyi Hajni - Lumen : Őszforduló

 

 

 

 

Csupasz csend-darabok

hevernek a papíron,

szólna a vers, de…

A szavak, a betűk elkoptak.

Hiába rajzolt hidat Isten,

hiába a szárnyak, fészkek,

ha bedeszkázott álmaink

közt alszanak az emlékek.

 

Te vigyázod, én vigyázlak,

némán figyelnek a falak…

 

Az ólomnehéz éjszaka szélén

tegnapok virradnak. Mintha

harangozna egy messzi

délibáb, pedig csak az ősz

jajong a fákra tekeredve.

Magányos, avarszagú utakat

húz maga után a holnap,

bordáink alatt fáradt

napnyarak sírnak.

 

Gyenge ágakon ül a holdarcú

remény. Nézlek, ahogy magához

szorít a néma éj. Elkésett

csendeket kapkodunk magunkra,

mezítelenségünk bűn…

Súgja a világ – pedig csak

a lélek van néha kitakarva.

 

(…)

 

Halkan szétfoszlik felettünk

a hajnali köd. Lehunyt szemhéjad

mögé fészkeli magát az ősz,

s míg évszakot vált bennünk

a világ, a csend a papíron megáll.

 

mindhalálig nász

 

A pillanat mind, örök, halhatatlan.

Ahogy megszületik a nappal, és…

 

belehal az éj…

 

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 310 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"