Csak szeretnék írni neked, hozzád szólni, mint aki fontos.
Mint akivel megosztom párnám, összekócoljuk szuszogásaink,
megsimogat az egyik szép kézfej, aztán a másik. Megrázom
fejemet, mint a perselyt, és aprópénzként zörögnek ezek
a fent említettek, nézem ismét a kezem, miért kószálna el,
folyton csak oda, hol ráborulna nyakadra és húzná felém.
Nem csoda, ha feltáratlan mezőkre téved, annyira menne,
de a levegőben a test felett lebeg, ó ha merne, és így még
inkább felkelti elektromosságát. Mit kezdjünk egymással,
naná, hogy addig csak harapom a saját szájam, míg a kéz
ír, mert nem elégült ki a tudat, csak sejti, miként fogunk
hatni egymásra finoman, akárcsak szerelmünk felkacagása.
Legutóbbi módosítás: 2013.10.15. @ 19:18 :: Marthi Anna
