Avi Ben Giora. : Egy anya tragédiája 1. – rész

 

Valamiért, szinte az egész osztályban általános idegesség uralkodott. Noha még csak május vége volt, mindenki izgett-mozgott a helyén.

Az egészségügyi szakiskola harmadikosaira ez évben egy hónap gyakorlat is várt, amit a kijelölt kórházakban kellett teljesíteni. Akik nem voltak hajlandók egy hónapot ingyen ledolgozni, azok nem végezhették el a negyedik évet, illetve nem kaphattak bizonyítványt. Az információ nyomán kelt zúgolódás futótűzként terjedt el. Az elindítója az akkor végzős negyedikesek voltak. A régebbi gyakorlat szerint csak azokat kötelezték a nyári gyakorlatokra, akik vagy ápolónői, vagy más egészségügyi pályára készültek. Sokan csak azért jártak ide, mert érettségi vizsgát is tehettek, és legtöbbje innen akart az orvosi egyetemre továbbmenni, mivel az a hír járta, hogy akik itt végeztek, azoknak egyfajta „fór”-juk, előnyük van a többi felvételizővel szemben. A tanulók szinte valamennyi osztályban lányok voltak.

Az izgatottságnak ez a hír, csak egyik oka volt. Igazából az keltette a nyugtalanságot, hogy két osztálytársukat ki akarták tenni az iskolából, mert tiltott dohányzáson érték őket. Nem is közölték világosan, hogy az iskola területén a diákok számára tilos a dohányzás, furcsának tartották a tanári testület ezen döntését. A tanárok tisztában voltak azzal, hogy a lányok többsége korra való tekintet nélkül dohányzik, sőt sokan az iskola területén is. Ezt a két lányt viszont nem az iskolában, hanem egy osztálykirándulás alkalmával érték tetten. Nem tanár volt aki „lebuktatta” őket, hanem egy diák. Icukáról mindenki tudta a lányok közül, hogy spicli, igyekszik mindent jelenteni a tanároknak, ami szerinte rendellenes. Noha nem lett volna szüksége ezzel bevágódni, mert így is az eminensek közt tartották számon. Viszont általános utálatnak örvendet az első évtől kezdve. Ma is mély titok fedi, mi is lehetett ennek az alapja. Egyesek szerint egy fiú ügy, mások szerint más. Sok mindent lenyeltek tőle az osztálytársai, de ez most valahogy túlment minden határon.

— Mi szükség volt erre? — szegezték neki többen is a jogos kérdést. — Mi hasznod van abból, hogy eltanácsolják őket az iskolából? Nem tudják letenni az érettségit, szemétbe dobhatják a három év tanulásukat. Sohasem lesznek okleveles ápolónők, egy másik iskola sem fogja őket felvenni a fegyelmi eltávolítás után. Te fel sem fogod, mit csináltál!

— Hagyjatok nekem békét! Én csak jelentettem az egészet, hogy dohányoztak. Nem akartam én nekik semmi rosszat sem csinálni.

— Ne játszd itt a tudatlant. Pontosan azért csináltad, hogy bajuk legyen. Noha Mariann nem is lépett a lábadra, csak a barátnője, Ivett, neked édes mindegy volt. Ivett azért van a bögyödben, mert a volt fiúd, Péter már egy év óta vele jár. Ez a bosszúd, amire olyan hosszú ideje vártál. De nem fogod megúszni olyan könnyen. Ennek még lesz folytatása.

— Nem félek tőletek! Ha bajt akartok ti is magatoknak, csak csináljátok ezt tovább.

A lányok abbahagyták a veszekedést, mert Káldy, az egyik tanár éppen akkor ment vissza az osztályba valamiért.

— Már megint nem nyugszanak, lányok? Miért közösítik ki Icukát? Inkább maguk is legyenek olyan szorgalmasak, mint ő. De mondják, nem látták a tollamat? Itt felejtettem.

Az egyik lány unott képpel odament a tanári asztalhoz, felvette róla az ottfelejtett eszközt.

— Parancsoljon, tanár úr! Gondolom, ez az ön tolla.

— Igen, ez az, köszönöm.

A tanár úr távozott, a perpatvar mégsem folytatódott. Az utolsó óra után a lányok egy csoportja együtt maradt még az iskola épülete előtt.

— Ki tart velem a fagyishoz? — tette fel a kérdést Angéla, akit csak Smójcinak neveztek. Ő amolyan vezére volt az osztálynak. — Nem a vitát akarom folytatni. Végre süt a nap, itt az ideje, hogy elfogyasszuk az év első fagyiját. Aki jön, annak irány a villamosmegálló.

A járókelők ügyet sem vetettek a sok csitri lányra. Errefelé ez megszokott látványnak számított. A fagyizó alig két megállóra volt az iskolától. Úgy látszik nem csak nekik volt ez tervük, másoknak is, a teraszon egy fia szabad hely nem akadt. 

— Menjünk be. Valamikor csak felszabadul hely, majd akkor kiülünk — javasolta egyikük.

A belső helyiségben szinte senki sem volt. Gyorsan összetoltak pár asztalt és helyet foglaltak. Pár pillanat múlva megjelent a pincér. A lányok összenéztek és vihogni kezdtek. Az okot a nyurga, szőke hajú pincérfiú adhatta, húsz éves körüli lehetett.

— Hölgyeim, mit hozhatok önöknek?

Angéla fölényesen leintette a többieket, hogy hagyják abba a vihorászást.

— Gondolom, mindenki fagylaltot szeretne, de talán tudna hozni egy „étlapot”, akarom mondani árlapot, hogy választani tudjunk. Ámbár ha elmondja mi a kínálat, megspórolhat egy utat.

A flegma válaszra nem reagált a pincér, vagy megszokta az ilyen fruskák jópofáskodását, nem hozták zavarba, sőt el sem vörösödött, ahogy azt a lányok várták. Egyenként leadták a rendeléseiket. Amikor elment az asztaluktól, akkor ismét nevetgélni kezdtek.

— Na, ma semmi nem akar összejönni nekünk. Nem elég az Icuka ügy, még ezzel a mulya pincérrel sem sikerült a viccünk.

— Úgy viselkedtek, mint a hülye ovisok — torkolta le őket Margit, akit a háta mögött Bagolynak becéztek. Ezt a nevet nem azzal érdemelte ki, hogy okos és tehetséges lett volna. Azért kapta e ragadványnevet, mert ha tehette, a pad alatt könyvet olvasott. Szabadidejében is ennek a szórakozásának hódolt.

— Mit akartok egy húszévestől? Szóra sem fog méltatni titeket.

— Csak nem tetszik neked is, Margit? — ugratták a többiek.

— Nem rossz képű, szó se róla, de az ilyen palik a tizenhét éves lányokat semmibe veszik. Egyéjszakás kapcsolatot meg nem kezdek senkivel.

Közben egy másik pincér társaságában visszaérkezett a kiszemelt „áldozat”. Hatalmas tálcán egyensúlyozták a fagylaltos kelyheket.

— Kérhetnék még valamit? — szólt utánuk Margit. — Legyen szíves egy extra adag tejszínhabot hozni.

— De hiszen a te fogyizol mostanában — figyelmeztették a többiek!

— Ez az év első fagylaltja. Bűnözök egy kicsit.

Közben a teraszon felszabadult két asztal. Angéla és még pár lány gyorsan szedelőzködni kezdett.

— Kimegyünk lefoglalni azt a két asztalt. Nem férünk el mindannyian, maradjatok, amíg lesz több hely. Majd mi stoppoljuk addig is.

A pincérfiú készségesen segített nekik a rendezkedésben.

— Hozok még egy másik asztalt, hogy a többiek is ki tudjanak jönni, mert látom, együtt vannak.

Azzal térült-fordult és a kollegájával asztalt hozott pár székkel.

— Így már el fognak férni kényelmesen.

— Ezzel a fiúval én még kezdeni fogok — mondta szélesen mosolyogva Smójci, alias Angéla.

— Ugyan már! Pont az imént mondta valaki, hogy ez ilyen csitrikkel, mint amilyenek mi vagyunk, nem fog szóba állni.

— Nem vagyok esélytelen nála, csak kicsit tennem kell majd érte.

Margitnak közben megérkezett az extra adag tejszínhab. A fiú egy időre rajtafelejtette a szemét. Margit tüzes pillantással nézett vele farkasszemet. A fiú erre fülig elvörösödött, majd sietve távozott.

— Te Margit! Tetszel ennek a fickónak. Miért üldözted el ilyen durván?

— Smójci! Legyen a tiéd, amúgy is te akartad. Engem ugyan nem fog elcsábítani!

— Buta vagy! Flörtölésre ez kiváló alany.

— Csak meg ne égesd magad vele — figyelmeztette osztálytársnőjét.

 

Legutóbb szerkesztette - Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.