Sípos Julianna Szerző
Vezetéknév
Sípos
Keresztnév
Julianna
4 év Nincs Komment

Saját tusrajz

 

A Pilvax kávéház megszokott újságírói törzshelyem volt. Szerettem ott lenni, csupa zsongás, csupa élet. Ott lobbant lángra múlt év tavaszán a forradalom lángja, amely most is hevesen izzik.

Mindig ide vártam azokat, akiknek az életét valami miatt érdekesnek tartottam.

Major István tüzér részt vett Buda várának visszavételében. Ő ágyúzta társaival a Habsburgok által bevett vár jobb szárnyát. Tudták, amennyire lehet, az épületet óvniuk kell.

— Adjon Isten, uram! — mondta, és komótosan kihúzta az asztal alól a velem szemben lévő széket az éltes, kiszolgált katona. A szék szinte reccsent a termetes ember súlya alatt, amikor leült.

— Fogadjisten, urambátyám! — köszöntöttem a még mindig délceg tartású obsitos magyar tüzért.

— Meséljen az ostromról! — kértem és elővettem a jegyzettömbömet, amibe az elhangzó történetet szándékoztam lejegyezni. Közben egy jó icce bort rendeltem a kávéház tüzes szemű mennyecskéjétől, aki kipirulva, de vidáman, mosolygósan sürgött-forgott a helységben.

— Hegyibe! — kiáltott a vendégem, amint kiitta borát, s éles elmémmel rögtön kikövetkeztettem, a tájszólásból, hogy Debrecenből származik.

(A huszármondásnak ez csak a vége, teljes egészében így szól: „Tyúkszar a hegyibe!”)

— Hajón vittük a mozsarakat Óbuda felől arra a helyre, ahonnan jó szögben lehetett a hadműveletet végrehajtani ugyanis a környező magaslatokról be lehetett lőni a várba — kezdte a történetét, s közben egyet pederintett hegyes bajuszán, amely a bortól nedvesen csillogott. — Ring hadnagy egyértelmű parancsát követve az éjszakát egy parasztházban töltöttük. Egész éjjel nem tudtuk lehunyni a szemünket, álmatlanul forgolódtunk a szalmazsákokon. A lovas szekerek pirkadat előtt érkeztek és az ágyúkat a szűk hegyi utakon vontatták a Svábhegy déli oldalára. Déli 12 órára elértük a kívánt helyet. Nemsokára megkaptuk a bombákat is, és lőni kezdtük a várat. A nyugati sarkot vettük célba, mégpedig az ellenség ágyútelepét. 1849. május 21-e a dicsőséges és szívszorító nap a számomra. Ezen a napon két tüzértársamat veszítettem el, de az emlékük máig itt él a szívemben. Túl közel kellett kerülnünk az ellenhez, ezért elértek minket a puskagolyóik. Az egyik bajtársam a kezeim között halt meg. Utolsó szavai a következők voltak: „Pista bátyám foglalják el nekem a várat. Éljen a haza, éljen a magyar szabadság!”

Az öreg katona szemében könnycseppek jelentek meg és az ablakon keresztül hosszasan és némán bámult kifelé, majd így folytatta:

— A hadnagy vigasztalni próbált: Nem volt eredménytelen az áldozat. Szétlőttük az ágyútelepet megsemmisítve tizenkét osztrák ágyút, és rengeteg osztrák tüzért — révedt vissza nagyon távolból. — Ring hadnagy az ágyúzás befejeztével annyira fellelkesített bennünket, hogy ágyúinkat hátrahagyva mindannyian felmásztunk a falakon és a harcot karddal vívtuk tovább. Mindenegyes csapással a haza szabadságát kívántuk visszavenni, nemcsak a vár volt a tét, hanem a magyar szabadság. Engem a bosszú is fűtött, illetve a bajtársamnak tett ígéret is hajtott, amikor a falak ellen rohantunk. Az ostrom már harmadik órája tartott, de a császáriak keményen tartották magukat. Minden talpalatnyi földet katonáink vére áztatott. Ott lőtték át a kezemet — mutatta fájdalmas arccal a kézfejét. — Reggelre az osztrákok megadták magukat. Ring hadnagy boldogan, pátosszal kiáltotta: „Fiúk nézzétek! Magyar zászló Buda várán!”

 

Nagyon jó érzéseket keltettek bennem a kiszolgált katona szavai. Még azon estén megírtam a cikket, de ez a találkozás számomra sorsdöntőnek bizonyult, mert felhagyván a tollforgatással katonának álltam, és a forradalom elbukásáig szolgáltam a hazát.

 

 

 

 

4 év Nincs Komment

Saját fotó

Íródott: hosszú betegségből felépülve 2016. májusában

Talán

 

 

Még nem mehetek hozzád, most nem!

Itt tart, amiért az Ég marasztalt.

Az anya áll itt még.

Bár üres a kezem,

Kavicsot markolok, hogy kincsem legyen.

Szavak, sejtelmek mögött

fel- és eltűnő hit között,

talán

párás tükröm túloldalán figyelsz, Istenem,

s csended játszik a szívbillentyűimen.

 

4 év Nincs Komment

Saját fotó

Íródott: Db.2005.06.30.

Élek

 

Nem álltam híveid sorába, mikor
csúszó-mászó had körbevett.
„Ellenszegülsz!”- döfted belém,
én nem hajtottam fejet.
Meghajolt horda néped, velük
ridegség falát építetted.
Magasztalják zsarnoki lényed.
Megvetlek téged, ki száműzted
szívük lángját.
Eltapostál, – véled –
ám hiába e zord világ
szívemben
él még
emberi melegség.

 

Debrecen, 2005. június 30.

6 év 7 komment

 

Üde ölében szivárvány ébredt,

Ölelő karjában élet muzsikált,

Naiv honában szunnyadt a világ.

Selyemhaját csókolta a nap,

Vadvirág font köré édes illatot.

Remény pengette lelke húrjait.

Ma roppant torzója szomorún áll,

Napjai medrében hallgatag kő.

Holt folyó párája mérgezi.

Mosolya mögött gondóriás ül,

Szél tépázza bodros fürtjeit.

A hajnal kínokat bont.

Csendköd gyűl…

Testére enyészet ront.

 

7 év 7 komment

 

Bárhol jársz, pusztulás…

a földek ugaron,

gyáron kivert ablakok,

gépeken rozsda csorog.

 

Mégis:

 

Sárga mezőt ringat a vadrepce,

egységét  töri ligetek zöldje,

s ahol az út kanyarog,

újra hallik a bányászok éneke.

7 év 2 komment

Magzat vagyok,
kit körülnőttek évei.

Idősíkomban nyugalmat nem lelek.

Rám szakadtak földi létem terhei.

Védelem gyenge burka ölel körbe,

hétszer cserélődtek sejtjeim,

önmagam keresem, meggyötörve.

Kitörnék, de visszahúz az oltalom.

Félek, örökre leszek, ki voltam,

s kövirózsa sem nyílik síromon.

7 év 4 komment

 

 

Nehéz béklyóid vonszolod,

ajtód bezárult.

Elindultál,

utad végén semmi

nem vár.

Lelked néma sóhaja

hozzám ér,

szomorú-szemed parazsa

kísér.

 

7 év 6 komment

 

 

Állig húzom takaróm, fázom.

Felém fordulsz,

vágyom hozzád érni.

Odabújok, mielőtt munkába indulok,

gyújts tüzet bennem!

Hétköznap terheit könnyebb cipelnem.

Magammal viszem illatod.

 

 

 

 

8 év 10 komment

Ezüst szálon kuncsorog a hold,

Reggele zord, fogkocogtató.

 

Szerelmes fövenyen fehérlik a dér,

Vad táncát járja az északi szél.

 

Veréb vacog megbúvó ágak között,

Amott varjú igazgatja frakkját boldogan.

 

Rongy felh?k gy?lnek szüntelen,

Hadaik uralják a végtelent.

 

Estefelé csend borul a tájra,

S hó szitáját megrázza az ég.

8 év 8 komment

 

 

 

Lét-nemlét kötelén

lebegtünk,

eskünk bilincsébe verve

elöl mentél,

hunyt szemmel

követtelek.

Elszakadt,

együtt

mélybe zuhantunk.

 

Feladtad.

Nem lépsz többé

porondra.

 

Világunk romjai felett

egyedül

folytatom.

Még hiszem,

másik cirkusz vár,

hol

háló tart,

ha esem.

Sípos Julianna Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.