A könnyre is, ha csókot ad a remény,
mosollyá érik az ajkakon,
s ujjak között, morzsolva semmivé lesz,
akkor is ott volt, mert érzem, látom, tudom…
De tán emlékszem még a régre,
hogy táncot lejtett, s karomban égve
vesztét ajkam közt megtalálta,
gondolta, s hitte, övé lesz mára…
aztán a hajnal csak könnyeket hagyott,
temetetlen bókok között,
karom csak a semmibe karolt,
mert másé lett a holnap, és hiába
voltam a tegnap börtönébe zárva,
szívemben az a nap lobogva égett,
mely azzal a csókkal semmivé lett.
Legutóbbi módosítás: 2013.10.20. @ 06:00 :: Sz. Pál-Kutas Orsolya
