Marthi Anna : …hogy megtaláljalak

 

Nem bújhatok el, hogy megtaláljalak. Mégis sokszor, mint az állatka, ki odújába tér

az eleséggel, úgy maradnék csendes sarokban nekem is írt szavaiddal. Képlékeny érzés,

amit felborzolsz folyton. Ha prózai vagyok, lírát adagolsz vénásan. Micsoda ötlet.

Olykor kiböksz, és akkor seper a fájdalom, idő-határ, aranyközepe sajog a szépnek.

Kiülnék sokszor az időtlenségre, gondolataim szemetét összegyűjtve, hova szórjam?

Gyöngyöt gyúrni belőlük, hisz a költő mestersége ez. Mindenből harmóniát.

Melyik tükörben nézek farkasszemet krisztusi vágyaimmal? S melyikben int felém

a rám oly jellemző lustaság? Mit szeretnél tőlem lustaság? Szép verset? Finom ebédet.

Mennyire kell megelégelnem pillanatnyi magam, hogy azt cselekedjem, ami nincs?

Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:48 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak