ezek most
fáradt vallomások
kérheted a szám kezem
minden rejtekem tied
csókjaiddal zárd be
repes? szívem
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:48 :: Marthi Anna
Marthi Anna : Apróhirdetés
2012.07.27.
Marthi Anna
Levél
0
Szerző Marthi Anna
1335 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan
"Kinézek a térre,
és ott ég a fájdalom,
a szerelem kísérteties varázsa.
Félbemaradt lángolások mögött jössz,
a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton;
arcod a nézés dadogása,
ismeretlen kerülők
a személyes veszteségek körül -
kezeddel intsz,
már nem is nekem,
a szubsztanciálisan felfoghatatlannak,
annak, amitől
egy másik sors
mindig másik sors marad.
Rámvetülsz, rád vetődöm.
S mindenünk odaadjuk
ez érintő, kósza integrációért
a tér s a szívek nagy zűrzavarán át.
Valamikor féltem volna tőled,
féltem volna, hogy elhagysz,
s egyedül megyek az utcán
anyagtalan csillagokkal
szívem programjaiban.
De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat.
Hanem a szabadság részletei.
S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez
mindenáron."
Pardi Anna: A távollevő és az utak
Hasonló írások
Levél
Mostni
2019.01.30.
Marthi Anna
Levél
3
Elolvasta:
435
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }
Mostni kell, micsoda trauma tortúra, ha
ha, viccelni sem tudok, megérteni – igen.
Levél
Itt felejtett kettőség
2015.05.22.
Marthi Anna
Levél
11
Elolvasta:
86
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }
Beszélj magamban.
Minden hajnalod kibontja fényem kontyát.
Minden erdőd kecses fuvallatod érintésétől borzolódna.
Mint hosszú pálcaujjak, fegyelmezik szívünket a fák.
Madárcsevegésbe fojtva őrzöm, hozzád repülni kész, beszédes leveleim.
Itt ősz van. Kint még tavasz, esőtől tompa észjárású délelőtt.
Lomhaságba bújna, hozzád sietne, de csak papíron kódorog néhány betű.
Sorolva a hiány változatait, keresem a megelégedést arrébb tolt tárgyak helyén.
Szívbe tűzdelem az idő alkatrészeit, mint fontos állású szőrszálhasogató:
részben viselem az egészbe bolondult emberi valóság fényezőt.
De lobbannak álmaim, ahányszor a csend elér.
A kettőnk rendjét érleli asztalon, széken, füzet és könyv.
E harmónia engedelmével vetem papírra, mint beszédesebb tökéletlenséget:
újraéledt tartalékaim. Őrzöm-e még a boldog gyermeket,
kit anyja szoknyájától von el a pillanat,
játékban fedezni fel a megmaradt időtlenséget?
Áradó víz vagyok-e?
Vagy néhány cseppemmel koldulom a nincsent?
Istent.
Itt felejtett kettősségben.
Levél
Múzsátlan
2011.10.23.
Marthi Anna
Levél
22
Elolvasta:
49
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }
Képzeletem már nem jön velem.
Oda.
Összegyűjtögetem levelenként
a csendet, őszi kosárravalóm,
hervadt fodrú, felsírt, kisírt
valóm. Zordabb ne légy, adj
pihenést. Pihegő lélekőr a jó is.
A pillanatnyi
lehetséges
szó szerinti
halott.
Valahol egyszer magamra lelek.
Ez ugye háttal állva készül el most,
a Napnak.
Már letörölted a palatábláról nevem?
Mehetek illúziókat tépni? S ha nehéz,
jöhet még keservesebb is, hát nekiülök,
eltépkedem, mit már cipelni nem ildomos
rágondolni sem, csak tépkedés közben
látom amint fonnyadó kezeim közt
búsan ül, magába roskad egy papírdarab,
lehajtom szamárfülét e versnek, erre
sincs szükség már, lopva még eszembe
jutsz.
Nem kívánok magamtól búcsúzni,
befejezetlennek hiszem,
ami nem kezdődik el
másban.
Milyen humoros.
Be sem fejezett
érzelmeimmel
viaskodok,
s hiába
engedem el –
maradnak.
A világ nincs HÁT
baj,
álmom
mégis eltűntél.
Sok szomorú óra vár.
Sápadttá, sovánnyá nevel.
Szemfényvesztés lenne, ha
ismét szelíden hívom rejtekéből,
simogatom megmaradt, sima lapomat.
Múzsám elhagyott. A papír érintkezik
érzéseimmel, végighúzom ujjaim.
Betűk helyett könnyek folynak,
ma nekem mindent szabad.
Szabaddá lettem ismét.
A fehér lap misztérium.
Régóta álmodtam bele, most
visszakérte az Úr. Hiszen
megértem, gyönge szálon csüng
a szerelem, röpte most
szárnyszegett madár, és csak
gubbaszt, akárha kályhamelegre
ítélte volna a tél, magában beszél.
Romlik szeme, másképp csipog,
csőre koppanása –
három pontra korlátozott…
*
U.I.: A sör habjában ne láss felhőt,
nem bújik többé oda egyetlen apró mosolyom
sem.