Hónap: 2016 február

Szent Mihálykor nagy tüzet már nem rakunk,nem terelnek állatot pásztoraink,s nagy karámról többnyire már nem tudunk,dzsípéesszel rójuk kimért útaink.Mégis hazavágyik mind miközülünk –ki rohan, röpül, rothad bőrülésben,mert el-elhagyja magát itt meg ott is,de belsejében fölsír a tűz és csend. (Ahogy [… Tovább]

  Talán túl sokat érzek, hogy érted sem mozdulhatok. Pszichém nem választhat ki minden egyes nézőpontot, ha mégis, léptei ólomsúlyát kék szárnyakkal könnyíti minden hétköznapi tette, elmosogatja-e az összes tányért, villát, kanalat; megírhatók-e az emberi érzések ugyanennyi versben? Mint kavicsok [… Tovább]

szív-ész     Ma nem kell, hogy értem rímelj, Ma csak rám szakad a zsindely. Ma repül velem a hinta, Ma szememben izzik tinta.   Holnap szétszaggathatsz érte. Holnap kérdezd csak: megérte?  Holnap majd megbánom ezerszer. Holnap- de ma még [… Tovább]

Delacasse Bencze Erzsébet: Vörös örvény, tükörfestmény         Nyugtalan szív az enyém,borostyán koszorújábanörvénylő remény.Pitvarában dalok, emlékek,kamrájában csend. Ott őrizlek…   Mélyében hordom dalom,a Hold ár-apály harcábanhömpölygő folyamot.Bohém, túlcsorduló,pazarlóan isszaszáguldó vérem. Most, hogy fáj, mind kiborítanám:apró fodraiban szunnyadóperc-örömeimet, hogy neked is [… Tovább]

    Esztendeje figyelem egykedvű folyásod, borús délelőttök higgadt ezüstjét,  s hogy esténként a nap mint bontja  elmúlásvörösre szét  a szürke fényeket, míg lenge szél borzong mutatva a határaink,  hol válunk ketté, te, a megmásíthatatlan, s fölötted  az én csapongó [… Tovább]

Kiéhezett február vége volt, az égbolt néhány felhőt összetolt, s gépek dünögtek, épült a tavasz, a kéz is tett-vett, mint kinek a hasz- na olyan,mint az ajtón a kilincs, örül, ha van, és őrült, hogyha nincs, a víz nagy kortyban [… Tovább]

    Redőny résén beszökkent egy játékos napsugár,Szemembe világol, ó te piszok nyár.Tél lenne jó: ródli, hógolyó– Igaz: akkor meg esik a hó. Kezedbe nem soká bot kerül, csontodba isiász,Minek neked a tél, pláne hogy itt a nyár.Pattanj ki az [… Tovább]

Honnét tudjam, mikor is születtem, valamit beírtak, valaki etetett, valakivé nőttem, megismerni kéne, mivé lehettem vón, de mivé is lettem. Ünnepelni anyám kellene, de nincsen, apám az még előbbtől fogva se nincsen; úgy belejöttem, hogy én is néha alig, folytonos [… Tovább]

“Szeretném már magam utálni, De, istenem, ők is utálnak: Nem szabad, nem lehet megállni.” * – Más ingben, más bőrben, más időben…   “Milyen híg fejűek a törpék”* Kiloccsannak az egymásba öntött szavak Egyesek csak a fülkagylóba üvöltést hallják meg [… Tovább]

    bíbor alkonyba hajlik az idő,vérét kezdte hullatni már a nyár,a természetben feszül még az erő,élettel telített mindenütt a határ.   áldott dús terhükkel rakottak a fák,kukorica, krumpli, szőlő vár szüretre,talál még élelmet négylábú és madár,nyüzsög az élet kertekben, [… Tovább]

… Hitetlenek világábantöviskoszorú hajkoronábangabalyodva úgy szúr,mint sikátor legsötétebb utcájánelejtett hajtű mezítelen talpadat.Templomod romokbanmagányos harangláb… Mennyi kilométerkőnyi út,mennyi sóhaj s ima kell még,hogy megkonduljanak a harangok puszta lelkedben? Ósdi toronyóra éjfélkor tizenkettőt üt, Istened benned újra megszületik…

  …pedig el sem veszthettelek, hiszen nem voltál enyém soha. Hozzád vezetett  a kátyús flasztert mosdató eső, orgonabokrok bócéros sora. Terelgettek magányos múltam emlékei, egyedül töltött évek néma kordona. Vezetett a végtelen tér, melynek mélyén lélekvonatom párhuzamos sínpárjai is összeakadnak, [… Tovább]

Őriztem sokatmagamban a képet…Mintha tegnap lett volna…A hosszú kőút felettszáz éves fák összeborulvarejtették az ég magasát,a fény mégisvidáman szűrődött átaz öreg fatörzseken,hol zöldnekezrével lát mostemlékeimben az éden.Összefonódvabókoltak föld feletta cserjék, a bokrok,a sövénnyé nőttfüves bozótok,és az édes bogyójú ostorfáknyújtózva méláztak,szívemben [… Tovább]

A nap besüt a newgrange-i sírba (Kép: NASA/Cyril Byrne)     Mint  sűrű  méz,  csorog  a  nyári  késődélután,  lassan  sülő  mezőben  pipacsok  hajladoznak,  akár  túlsminkelt  sarkonállók  ( átlátszó – buján )  ha  csóró  utcagyereknek  méla  csókot  dobnak.    Suttogó  fák [… Tovább]

    Mintha ősz lenne, én meg falevél az ágról leválva épp szabadon lebegve.   Élvezem a táncot, keringő társaim ölén libbenek boldogan zúgó szél-zenén.   Szállnék csak egyre, de esőktől nehezülök. Tudom, ne mondd, a levélsors örök.     [… Tovább]

“Elrabolt az ég, és többé nem akarok csillagot…” Nem kell semmi!Nem kell senki! Nem kell többé szerelem!Megkínoz, és összezavar,lyukat üt a szívemen. Nem kell szép szó,nem kell béklyó,nem kell “együttlobogás”!Elringat, és aztán orvuljön a nincsbe zuhanás. Minden szép volt,minden jó [… Tovább]

    Ha hozzám simulsz, feledek minden rosszat – meg minden mást is.   * * *   Csípőd ringása csábítja tespedt testem. Lelkem perzseli.   * * *   Lehunyt pilláid láttán bősz hangyasereg fut gerincemen

    Ha majd eljön az igazi tavasz, térdig virágban állnak a fák. A mellette elsuhanó szél ágakat érint, hajnali esőcseppek permete hull, itt-ott lábnyomok, tegnapról maradt gondolat. Messze visz majd, s ott valahol nyáron, napsugárban táncolón azt a régi [… Tovább]

    Szürkének még sosem láttam.   Aszfalt az ég, vihart sejtve gyalog, futva, két keréken menekül a vásári nép. Visszanézek, Tihany veszve: függöny mögül nézi a Nap. Eső az, s ha nem sietek, pár cseppje a nyakamba csap. Szeszélyes [… Tovább]

születésnap   üvegszárnyú virág vércseppekre száll s mint magzat éled mintha csírát bontana hajadról a szobán átsiklik az alkony emlékezve síró hajnalára siratva az anyaöl védett melegét s tudva inkább sejtve idekint mi vár hát vigaszul csokorral állít be a [… Tovább]