Vandra Attila : Történelmünkről mesél a csodaszarvas 2/2

Nyomtatás

A csodaszarvas 2.

Nos, a szarvas-üldözés nem állattenyésztő lovas nomád népek jellegzetes tevékenysége, sokkal ősibb a gyökere. A mongolok ősei – mítoszaik tanúsága szerint – valamikor dél-szibériai erdőlakók voltak. Áttérve a sztyeppei állattartó életmódra, mítoszaikba beépítették a sztyeppei típusú motívumokat, végül még a világuralmi törekvéseiket alátámasztó szimbólumokat is. A csodaszarvas-legendánk forrását a szibériai tajgában, az Altáj, Pamír, Tien-San és Ural erdeiben, vagy a Tibeti Fennsíkon kell keresni, a vadász-halász-madarász-gyűjtögető környezetben, melyből egykor kiváltak az altáji népek, áttérve egy más életmódra, az állattenyésztésre, valamivel hamarabb, mint az uráli népek. Lássunk néhány legendát az uráli környezetből is.

          A XVIII. században az aranyszarvú Ezüst Jávorszarvas egy népszerű mesefigura volt az Urál környékén.

          Egy baskír legenda szerint egy testvérpár – Gayna (baskír mitológiai hős) és Ajna (permi-komi mitológiai hős) – fehér szarvas hátán érkeztek a Tol folyó kanyarulatához. Ott telepedtek le, ahol a szarvas már langyos-felszáradt földön lépkedett, és patáival szabaddá tette a napfényt. Gayna lett a baskírok vezére, Ajna pedig az komiké.

          Egy khanty legendában a két fiú által vezetett törzs üldözte a szarvast, északra csalva őket, majd eltűnt a ködben. Történt ez abban a korban, amikor az első jég-eső (hó?) hullott. (A jégkorszak kezdete?)

          Egy manysi monda szerint két erdei hős testvér versengett a hatalomért. Egyszer éjjeli vadászatra mentek. Megpillantottak egy különös szarvast, amely égi utakon járt. Az egyik testvér tudott repülni, felszállt az égbe, és nyilával rálőtt a szarvasra. Ezzel a tettével megsértette az égi szarvast, ezért büntetésként nem tudott visszatérni a földre. Így a földi testvére lett a vogulok vezetője.

          A Don-Oka környéki legenda szerint egyszer Vadász megpillantott egy gyönyörű szarvast, és fehér lován üldözőbe vette. Ezt látva, Kaszás is felkerekedett, fekete lovait bekötötte szekeréhez, és követte Vadászt napnyugta irányába. Azóta senki sem látta őket…

          Két evenki (Szibéria) legendában (egyik mongol a másik török eredetű) a szarvas egyidejűleg a nap szimbóluma, és az ősanya. Uray-Kőhalmi Katalin szerint szarva az Életfát szimbolizálja.

          Az észak-szibériai népek legendáiban a Nagy-Göncöl által szimbolizált égi rénszarvas ellopja a Napot, amiért fél évig sötétbe borul a vidék. Amikor a mitikus vadász (az Orion), aki időnként medve alakban jelenik meg, megöli a szarvast, és felszabadítja a Napot ismét nappal lesz. Fontos eleme e történeteknek, hogy a szarvas üldözése egyrészt az égben történik, másrészt a cél a nap, a fény visszatérése. A legendában szereplő lányok az őzek, a fény leányai. Érdekes kapcsolatot lehet itt felfedezni az alán-szarmata szarvassal, amelyik magán viseli az égitesteket, a Napot, a Holdat és csillagokat.

          Egy másik szintén szibériai legendában a Napot minden este jávorszarvas ejti foglyul, és az agancsán viszi el, s ezzel sötétség köszönt a földre. Éjszaka egy hős visszaszerzi, és reggelre visszahozza a Napot.

          Létezik ennek egy baskír változata is: „Akkortájt Gayna Batyr a legendás baskir vitéz vitéz, szarvason lovagolva érkezett a Káma-folyó partjára. A föld nagyon hideg volt. A Nap nem sütött, mert Azsgaha hatalmában volt. Gayna Batyr megölte Azsgahát. Kiszabadította a Napot és a szarvas agancsára akasztva átvitte a Tol-folyó nyugati partjára.

          „– Minden nap ilyen időtáj várj engem” – mondta a Nap, és felemelkedett az égre.

          Gayna várta a Napot, aki minden nap ugyanabban az időben visszatért a földre. Ott így vára­kozva, Gayna egyre inkább megszokta ezt a helyet. Elhatározta, hogy ott letelepszik. Akkortól élnek és gyarapodnak arrafelé a gayninok, a legelső baskírok.”

          Mintegy ellentéte ennek az a számi legenda, mely egy elátkozott, fehér szarvassá változott asszonyról szól, aki megöl minden vadászt, aki útjába kerül az éjféli Nap (le nem nyugvó nyári Nap) idején. Nem fogja golyó (nem ősi legenda tehát!). Az átok megtörik, amikor férje megöli de „hideg vassal”.

          Egy másik történetben már nem rénszarvas szerepel, hanem az Égi Jávorszarvas, amely a Cassiopeia, a Perseus és az Auriga csillagképekből áll össze. Ennek agancsa a W – azaz hullámvonal – alak, „víz” szimbólum, s ez magyarázza a szkíta aranyszarvasok fejdíszének a kacskaringós hullámtarajhoz hasonló alakját is. Talán a Mikulás rénszarvas vontatta szánja és az Égi Jávorszarvas közt is van kapcsolat.

          Ami közös ezekben a szibériai-uráli történetekben, hogy az események az égben zajlanak. A sztyeppei nemzetalapítási mítoszok már „leszálltak a földre” bár az ősi legenda egyes elemei még ott rejtőznek a részletekben (például a szarván fényeket vagy testén a Napot/Holdat/keresztet viselő szarvasé).

          Ha van nép, amelyiknek legendavilága tele van csodaszarvas történetekkel, az a számi. Nem csoda, hiszen rénszarvastenyésztésből éltek, s még ma is élnek. Sokáig megtartották ősi vallásukat, tovább az eretneküldözéseknél, így hagyományaikban megmaradtak e történetek. Csak néhányat sorolok fel:

          A novgorodi számik (lappok) X-XI. századi északra vonulásuk okát is egy szarvas-legendához kötik. Szarvas-anya földjén bátor harcosok és sikeres vadászok éltek, a „szarvas fiainak” mondták magukat. Földjük gazdag volt, erdeik bővelkedtek vadakban, folyóik halakban. Az emberek hálásak voltak néki, ünnepeiken Szarvas-anyának áldoztak. Egyszer idegenek érkeztek a Ladoga-tó környékére, akik mást Istent imádtak, és nyilaikkal megsebezték a szent állatot. Szarvas-anya, mert szeretett népe nem védte meg, örökre elhagyta e vidéket. A számik azóta is keresik, de addig nem lelik meg, amíg hitük régi fénye vissza nem tér.

          Unokaöcsém, Muzsnai Attila lappföldön jártában hallotta azt a történetet, melyben egy nagy fehér szarvas vezeti ki a mocsárból a két számi testvért, és a fjordok közt elvezeti Lappföldre.

          Egy másik történetben egy öreg számi három leányát feleségül kéri a holló, a fóka és rénszarvas. Az öreg meglátogatta mindhármat, de csak a legkisebbet ─ amelyik a rénszarvashoz ment feleségül ─ találta boldognak hármuk közül. A számiknak öt totemállata van: a fóka, a kutya, a medve, a sólyom és a rénszarvas.

          Létezik olyan rénszarvaslegendájuk is, amelyben a rénszarvas kutya-emberhez megy feleségül.

          A Meandash (Meandas-Pyrre) a csodálatos rénszarvas köré épült a legtöbb számi legenda (harminc variánsát jegyezték le), „akit” egy rénszarvassá alakulni képes varázslóasszony (boszorkány) Meandash-nijt hozta világra (szarvas-ősanya). Meandash, bár rénszarvas, a számik jellegzetes életét éli, nem legel, hanem vadászik.

          Egyik legendában Diermes, a kalapáccsal felfegyverzett villám-isten üldözi Meandas-Pyyre-t, a csodálatos aranyszarvú, fekete fejű, fehér testű rénszarvast, „akinek” égő szemei vannak. Amikor első nyilával megsebzi a rénszarvast, megszűnik az eső, egyre növekvő sivatagok és kietlen óceánok alakulnak ki. Amikor eléri a második nyíl is, a hegyek főni kezdenek, és megolvad az északi jég, s amikor a harmadik nyíl is eléri, eljön a világvége. Meglepő módon látja előre e legenda a globális felmelegedést, bár a mi csodaszarvas-legendánkhoz nem sok köze van, e vízió inkább az óskandináv mitológiával mutat rokonságot.

          Ha mindezeket a történeteket „egyesítjük”, a mi csodaszarvas-legendánk legtöbb alapeleme megjelenik benne: a szarvas-anya (Enéh), két testvér (Hunor-Magor), szarvas követése, mocsár, a szarvas kivezeti őket és eltűnik, nemzetalapítás (ha nem is kettőé!) és a házasság. Természetesen nem Meotiszban játszódnak e történetek, s a keresztény kultúrához köthető Góg és Magóg illetve Nimród is hiányzik.

          Habár csodaszarvas-legendánk egyértelműen a sztyeppén ért olyanná, amilyennek ismerjük, és úgy tűnik, gyökerei Szibériába vezetnek, nem kizárt, hogy egyes motívumai eredetét Közel-keletről származzanak.

          A görög eredet elég valószerűtlen, ugyanis a Herkules által legyőzött kerüneiai aranyszarvú és rézlábú szarvasünőnek szarva van. Az egyetlen szarvasfajta, melynek ünője szarvakat visel, az a rénszarvas. Tehát a görögök átvették valakiktől, akik rénszarvasokkal együtt éltek.

          A bizánci Elenska Bazilika (Szarvas-templom) legendája már a népvándorlás után keletkezett, és a vándor-népek ősi pogány szokásainak (szarvas-áldozat) és a bizánci keresztény vallásnak a konfliktusáról szól.

          Az alán gyökerű, de már keresztény korban keletkezett Szent Eustáchius, Szent Hubert és Boldog Ida, valamint a VII. században élt, a Legenda Aurea által említett Szent Julián megtéréseit kivéve (akit átok ér a szarvast elejtéséért, később megtér), Európában alig találunk ősi szarvas-legendákat. Kivételt képeznek a skandináv országok, Nagy-Britannia és Spanyolország. A katalán legenda egyaránt köthető a Katalóniába férjhez adott árpádházi királylányhoz, és az Észak-Afrikába vándorolt alánokhoz. Az utóbbihoz analógiát az Arthur-király legendák szolgáltatják, melyeknek eredete a Britanniában szolgáló, a rómaiak visszavonulása után ott letelepedett szarmatákhoz (alánokhoz) köthető. Az Arthur-király és a kerekasztal lovagjainak legendái nagyon sok közös vonást mutatnak az oszét Nart Saga hőskölteménnyel, és archeológiai adatok (például szarmata „sárkányzászló”) is alátámasztják ezt. Az európai-keresztény eredet tehát kizárható, még akkor is, ha a keresztény szentek legendái vissza is hatottak a krónikások által lejegyzett magyar csodaszarvas-mondák változataira. Ami az északi, skandináv legendákat illeti, a kelta szarvas-fejű Cernunnos és segítője Myrddin, a szarvas isten, sőt a Kalevala alvilági szarvasa, Hiisi is számunkra már idegenek.

          Ami Közel-keletet illeti, Bobula Ida szerint Enki sumér istennek, akit a babiloniaiak Ea néven vettek át, több neve volt, egyik, ami minket érdekel, az Dara-Mah vagyis Nagy Szarvas. Bobula Ida Dara-Mahot a magyar mondavilág Durumójaként véli felismerni. (Elég furcsa, hogy a sumér istent az ördöggel azonosítja…) Enkit a sumérok szarvas fejfedővel ábrázolták. Ám a „szarvai” inkább egy kőszáli kecske szarvát, mintsem szarvasagancsot idéznek.

          Enki neve (Nagy Szarvas) Bobula Ida szerint feltehetően asztrológiai eredetű, hiszen a Nap segítőjeként naponta kiszabadítja a barlangból. A korai sumér művészeti ábrázolásokban gyakran találkozunk olyan szarvat viselő állatokkal: szarvasokkal, kecskékkel, amelyek szarvuk közt a Nap jelét viselik, amely lehet négyszög, kereszt, vagy nap-madár: a sas. Magyarázat: amikor a Nap az égi szarvas (Orion) szarvai közé kerül, akkor van a téli napforduló, a Nap visszakapja erejét, a napok hosszabbodnak, egy új év kezdődik. A jelenség kísértetiesen hasonlít a szibériai napevő szarvas történetéhez, a különbségek pedig a szélességi fokokban keresendők (északon a féléves sötétség ér véget, Közel-keleten csak az egyébként enyhe tél.

          David Legg szerint a suméroknál (és később is) még nem volt fontos, milyen állat, csak szarva legyen. Lehetett tehát kecske, kőszáli kecske, kos is. Az egyiptomiaknál Osirist sem szarvas, hanem kőszáli kecske vezeti ki a sivatagból, bár Fred Hámori kapcsolatba hozza a csodaszarvas-legendával.

          A fennmaradt ókori anatóliai hittita szövegek gyakran hivatkoznak a szarvasra, melynek fontos szerepe lehetett náluk. Három megnevezést is használtak, ebből kettő sumér DARA.MAS és LU.LIM és egy akkád AYALU. Nem világos, milyen szarvas fajra utalnak. Domborműveken Runda védelmező istent szarvasháton ábrázolták. A szarvason lovagló isten a hurriknál is gyakori. Az új-hittita-korban egy új isten jelenik meg Karhuhas (Kurhunta), a „szarvas-isten”. Feltehetően a termékenység istene volt, és a természet védelmezője. Személye azért érdekes, mert a szarvasnak nincs kiemelkedő szerepe a történelmi indoeurópai népek pantheonjában.

          A gazellát az arab mitológiában megtaláljuk, mint az istenek megszemélyesítőjét, és mint a hírnökét is. Az ezeregy éjszaka egyik meséjében a hős kiszabadítja.

          A Talmud megemlít egy Keres nevű egyszarvú óriás szarvast.

          Egy grúz legenda szerint Farnavaz király (i.e. 299-234) egyedül szarvas-vadászatra indult. Sikerült is egy szép szarvast becserkésznie, és nyilával eltalálni. A meglőtt vad egy ideig még tovább futott, majd egy barlang bejárata közelében összeesett. Farnavaz király bemerészkedve a barlang mélyére, egy sziklaterembe jutott, amely tele volt arany és ezüst tárgyakkal. A kincsből sereget toborzott, így sikerült elszakadnia a zsarnoki Azon uralkodótól (A Tarih-i Üngürüsz Adzsem néven említi).

          Egy örmény legenda szerint Babik egy szarvast követett, amikor lova süllyedni kezdett. Ásni kezdtek, és egy eltemetett csodálatos templomot találtak. Mindez, Hori-hó első napján (örmény naptár szerint augusztus tizedike) történt, amely nagy ünnep volt. Ilyenkor a környék lakói elzarán­dokoltak a halmokhoz, és sokan közülük gyertyát gyújtottak. Ezt látva Hor és Haszan, két hitetlen testvér a tisztesek közül, akik Babik vezér hadában szolgáltak, megtértek és megkeresztelkedtek.

          Egyszer, I. Vakhtang grúz király (443-522), egy sűrű erdőben vadászott, a mai főváros helyén. Sikerült egy szarvast megsebesítenie. A szarvas nem esett össze, hanem vérző testtel tovafutott és egy közeli gőzölgő kénes tóba vetette magát. A király csodálkozva látta, hogy a föld alól feltörő meleg vízben a szarvas sebei azonnal begyógyulnak, és hatalmas ugrással eltűnik az erdőben. Parancsba adta, oda várost építsenek, ott épült fel Grúzia későbbi fővárosa Tbiliszi.

          Az ősi oszét (alán) mitológiában Afsati istent, a nemes állatok urát szarvason lovagolva ábrázolták (Afsatinak Krivoi Rogban volt temploma).

          Egy Karacsáj-Balkár legendában Bijnöger csak úgy tudja meggyógyítani vadászaton megsérült testvérét, Umart, ha megtalálja Maralt, a csodás fehér szarvast, és elhozza neki a tejét.

          Amint közeledünk Alániához, a legendák egyre jobban hasonlítanak a sztyeppe történeteihez. Ez arra utal, hogy inkább onnan gyűrűztek Közel-kelet felé, nem fordítva, még ha létezett is e vidéken szarvas-kultusz.

          Ami viszont figyelemre méltó, az egy perzsa legenda, melyet már említettem. A kínai király fia Rusvan-shad egy fehér szarvast lát meg vadászat közben. Kék és fekete pettyek vannak rajta, arany „karkötők” (gyűrűk?) a lábán, és egy díszes nyeregtakaró a hátán. A szarvas egy kútba ugrik és eltűnik. A herceg rájön, hogy a szarvas az a lány, aki megőrjíti a vadászokat. Elküldi kíséretét, és a kút mellett tölti az éjszakát kapitányaival. Reggel zenére ébrednek, és egy gyönyörű palotát pillantanak meg. Bemennek, és a trónteremben egy gyönyörű lányt találnak, aki ötven társával szórakozik. A lány Shahristán szigete szellemkirályának a lánya, aki azért öltött szarvas alakot, mert el akarta bűvölni Rusvan-shadot. Egymásba szeretnek, összeházasodnak, és két gyermekük születik, egy fiú és egy lány.

          Érdemes kiemelni nemcsak azt, hogy a kínai király fiáról van szó, hanem azt is, hogy Rusvan-shad nevének eleje (Rusvan) iráni, míg a vége (shad) török eredetű, és ez sztyeppei eredetre utal.

          Mindezt összefoglalva a csodaszarvas-legendák gyökerét a totemisztikus társadalmakban kell keresni, gyökereik jóval régebbiek a keresztény, a magyar, a sztyeppei (szkíta, szarmata, török-türk, stb.) népek legendáiban leírt történetekénél, még az első nomád-állattenyésztő társadalmak előtt megszülettek. A társadalmi és életmódváltozások valamint a történelmi események egyre újabb változatait szülték meg e legendáknak. Még mielőtt őseink áttértek az állattenyésztésre, tehát feltehetően rendelkeztünk már szarvas-kultusszal, mely a sztyeppei életmód közepette érett tovább arra az alakra, amelyet krónikásainktól megismertünk. A keresztény legendák (gyertyákat, illetve égitesteket viselő szarvas motívuma) kapcsolatba hozható a totemisztikus világ legendáival, amelyek az égre vetítik a történetet. A mi legendáinkhoz a közvetlen átadók feltehetően az alánok lehettek, akikkel való szoros együttélésünket néhány tíz kölcsönszó (pl. tölgy – tuldzs, bükk – bik, kőris – kris, s talán a szarvas – szrva) is őrzi, nemcsak a legenda Dul alán fejedelem lányairól.

          A meglepő hasonlatosság a sumér és a tajgai (evenki) legenda között, ahol az égi „szarvas” agancsa közt megjelenő Nap és a téli napfordulót/a tél végét jelenti, akár kapcsolatot is sugallhat a két, földrajzilag igencsak távoli kultúra közt, bár egymástól függetlenül is felfedezhették. Mivel a „szkíta” aranyszarvasok Tápiópusztától Ordosig tartó kulturális kapcsolatra utalnak, kizárni e valószerűtlen kapcsolatot nem lehet.

          Mivel a csodaszarvas-legendánk elemeit megtaláljuk mind a sztyeppei (iráni, türk) népeknél, mind a finnugoroknál, mind a keresztény világban, e „kulturális gyökerünk” háromfelé ágazik el. Finnugor legendánk a sztyeppei népekkel való kapcsolatban „érett meg”, majd a keresztény kultúra is módosított rajta.

          Góg és Magóg illetve Nimród személyei az első ezredforduló keresztény kultúrájában gyökereznek, amikor minden keresztény nép a bibliai ősöktől származtatta magát. Kevésbé fontos, melyik a valós, hiszen végeredményben Noé bármelyik fiától (Kámtól vagy Jáfettől) származtatjuk magunkat, mindenképp Noéig jutunk el… Nimródra való utalás viszont érdekes képzettársításra ad lehetőséget. De erről később.