Nap: 2016.02.12.

(Salvador Dali festménye) Te vagy nekem a suttogó világ,az egyetlen teljesség,és a bennem tornyosuló összevisszaság. Hiányod vad lobogása éget,elárvult lelkünkben meghunyászkodik a sírás,míg rejtőző tarkómra leheleda tompafényű holdcsipkéket. 

Kép: Internet     Kövér a csend közöttünk…szerelmes szavunk rég elfogyott,pompázó muskátli helyettjégvirág díszíti az ablakot.Kövér a csend közöttünk…fájnak az elfagyott sebek,néma ajkunkon a sok miértvérző kérdő jelet hebeg.Kövér a csend közöttünk…elkopott, mi hozzád kötött,fényünk selyme szétmállott már,s élünk egymás [… Tovább]

Mikor első nap rózsát léptem, lábam elé borult a férjem.     Mikor első nap rózsát léptem, lábam elé borult a férjem.   Másnap mondta, dolgozni fáradt, és dicsekedett fűnek-fának.   Hogy ő nyerjen, ne az enyészet, piacra vitte az [… Tovább]

Parafrász* Fejünkön találta a szeget Kielégülésig Beverte   Beverte S eperízű óvszeren Kimérte Hogy a világ Másik  felében Ami él és ami áll Csupán felesleg És hagyni kell Hadd „kérődzzön  a sok **** a szingliadón” Míg elernyed ________________ * Kattints! [… Tovább]

Perpetuum mobile                          Koosán Ildikó     kékségspirál dúsult fel a térben, a víz és az égbolt ölelkezett; messzire nyújtózó táj a fényben, s mikor az alkonyat megérkezett   a vízfelszín kifúlva adta át magát a csöndnek, nem így [… Tovább]

A gyerekkorom csordultig volt töltött, bírt számolatlan, jóízű gyümölcsöt, az egész falu maga volt a játék, a kedvenc árokpartom verset költött, a fekete szederből folyt a tinta, a bokrok alól kiszökött az árnyék, s én átléptem a fél világon, mintha [… Tovább]

Ha görcsös kezedtől reccsen a korlát,s retinádban még vibrál a múlt,összegyűrt boríték bélyege a szádon,kaszálatlan mezőkön burjánzik az út,akkor engedd szabadon kéreg alól sikoltó lelkedet,s legyél lepkék szárnyába színt szövő hajnal,melengesd a kényszertől nyirkos szívedetegy álomból fogant madárdallal!    

Húzlak, taszítalak, vonlak magamhoz, a táv köztünk csupán másfél méter hossz; a fényévek mégis szégyellik magukat, bolygótávolság fényében árnyad ugat. Ne félj mégse tőlem, érzékies szeretőm, csipkés homály lebeg körbe engem sejtetőn ott, ahol tudom ki vagyok, mit akarok, szikrámon [… Tovább]

keresem a lényeget az esszenciát az értelmet de csak hűlt helyét találni az orgazmus utáni ürességben sem találom magam keresem istent de elszökött belőlem s előlem szalad tompák a hangok a fájdalmak is érdesek nincsen rájuk ír és nincsen méreg [… Tovább]

  Gyónni, áldozniadd meg énnekem,Rád vágyakozniminden pénteken. Veled álmodnikijózanító,hullámok hátánkifeszülő tó. Vízen is jártál,úszni sem tudunk,mindig ránk vártál,s nem hozzád futunk. Ez hát szomorod,titkod sejtem én,Te már tudtad ezta legelején. Vissza nézni kár,volt is, lesz is bú,míg lélek, s test [… Tovább]

Füvek és szelek, ablakredőnyök beleremegnek. Fekete szobámban kiegyensúlyozódik az álmom, az időt megtöri újra és újra beállított ébresztőm. Míg felhergelt biztonságom hullámain Te érkezel, valóságok elérhetetlenségéből leszakíthatóbb lesz egy-egy álomszakasz – kint füttyös lombtalan ágon vihar zenél – nyugalmat érlel, [… Tovább]

  Lágyan csacsogó  picike patak kövein apró vízirigó futkos, műlégy röppen, pisztráng suhan. Tökleveles partján bájos tündér lebbent elém ledér ruhában. Arany hajzuhatag, hosszú szempillák boci szemekkel, és darázsderék hosszú combokkal. NE MÁR! Mit keres egy Barbi pisztrángos álomban?   [… Tovább]

Próbára teszem a verset,egy felhőbe rejtem bele,így úszom messze vele,próbára teszem a lelked,vajon velem együtt rezzen-e? Próbára teszem a kincset,egy kis tűztaréjra fűzöm,a lángot egyre tűröm,próbára teszem a szíved,és ha jéghideg, messze űzöm. Próbára teszem a lantot,ami ajkad mélyén pihen,halljam, [… Tovább]

Árnyékommal küzdök nappal a Nappal, bárhova álljak, nyomon követ. Játszanék egyet a Nappal. Hunyd be szemed, most én világítok s Te menekülsz. Készen állsz öreg?     Kép: Kovács Emil Lajos