Tálos Csegő Szerző
Vezetéknév
Tálos
Keresztnév
Csegő
5 év 4 komment

2015. április 2. csütörtökről péntekre virradóan, mikor Urunk még a Getsemani kertben gyötrődött.

 

 

 

Megy a Krisztus Golgotára,
vérből van a koronája,
törött gyémánt a szemében,
annak is a szegletében.

 

Megy a Krisztus Golgotára,
egek szívét hideg rázza,
ahogy Fiát ígyen látja,
teremtését is megbánja.

 

Megy a Krisztus Golgotára,
keresztje a kopjafája,
iszonnyal kél a halálba,
kevert méreg egy fa tálba.

 

Megy a Krisztus Golgotára,
egy élte van nincsen párja,
ettől félt már kis korában
jajj a végzet mily korán van.

 

Megy a Krisztus Golgotára,
halványul a glóriája,
retteg egész Istensége,
törött gyémánt a szemébe.

 

 

 

 

 

 

11 hónap Nincs Komment

 

 

 

a huszadik század

nem hagyott mást

csak beton gerendákat

meg néhány halottat

Radnótit meg József

Attilákat már a pásztor

sem él ki össze terelte

a lelkeket hogy a század

ne szaporítsa a paráznákat

póznákat is itt felejtett

csúfítani az utca képet

s tépett zászlók is maradtak

a madaraknak vetettek

s aratnak mert mint a lantnak

szakadt húrját összecsomózva

csak a szél rezegteti

hogy szóljon szebben

miként rebben

a madár a magért

s azt a nyarat feledteti

s feleteti velünk a múltat

az ördög 

hogy tanulhat az

ki mindent elfelejt

az elme rossz irányba lejt

s leejt mindent mit felvett

miből nem okulunk

a történelmet

 

5 év 5 komment

 

Gyónni, áldozni
add meg énnekem,
Rád vágyakozni
minden pénteken.

Veled álmodni
kijózanító,
hullámok hátán
kifeszülő tó.

Vízen is jártál,
úszni sem tudunk,
mindig ránk vártál,
s nem hozzád futunk.

Ez hát szomorod,
titkod sejtem én,
Te már tudtad ezt
a legelején.

Vissza nézni kár,
volt is, lesz is bú,
míg lélek, s test közt
dúl a háború.

 

6 év 6 komment

 

 

Egy költő volt igazán,

Ő is ácsnak ment,

hogy ácsolja színpadom,

megannyi Szent.

 

Egy költő volt igazán,

s írt egy szimfóniát,

hogy ácsolják színpadom,

te is mondj imát.

 

Egy költő volt igazán,

kibomlott saruját,

azóta sem tudta

bekötni a világ.

 

Egy költő volt igazán,

ki vers volt és szeretet,

rímbe szedte a

túl szabad verseket.

 

Egy költő volt igazán,

Ki fia volt az égnek,

tudója művészetnek,

s minden mesterségnek.

 

Egy költő volt igazán,

azóta sem született

Isten, ki elrendezné

szebben ügyedet.

 

6 év 4 komment

 

Versek közt élő szörny vagyok,

ijesztő küllemem az angyalok

megmosolyogják.

Nyögök, prüszkölök, vonyítok.

Napot rég nem látott szemem,

versekbe temetkezem.

Koporsóm a tollbetét,

halálom pókháló,

két szívdobbanás közé kifeszítve.

Mindegy, mit írsz,

csak ragadd ki magad a semmiből!

 

6 év Nincs Komment

 

 

 

 

Semmi vagyok,

s mint olyan

ne vegyetek komolyan,

büszkén vállalom semmiségem,

de büszke nem vagyok,

– büszkén vállalva, de mégse büszkén…. Ez valahogy logikátlan Csegő… Értemén, Érteni vélem, de az kevés…

csak hitem van és reményem,

élhetetlen életem eredménye,

– élhetetlen élet  – ezt egy kicsit”költői túlzásnak”érzem…

szavaim néha nagyok,

pedig tudnod kell,

én egy senki vagyok,

egy toll az ég kezében,

folyatok erősen, szépen,

– folyatok erősen… – ehhez nem sokat tudok hozzászólni… Sok minden eszembe jutott, de az, hogy „tollként folyatsz erősen” – hát…

s a papíron pacákat hagyok,

örök irónnak volna lenni jó,

– jujjjjj! Csegő! Volna…lenni… ????

de fogyó tollbetét vagyok,

nem tudok mást felmutatni,

kár is kutatni,

ugyan mi, vagyok mi,

nálamnál több a semmi,

s mondaná a pszichiáter,

tipikus kór eset,

– az milyen, Csegő? A tipikus kór eset?

de nem tőle kapom az életet,

álmaim lehetnek hatalmas nagyok,

nekem tudnom kell akkor is, hogy egy senki vagyok,

mire ha ráébredt volna Buddha is a kivénhedt fa tövébe,

nem a kígyó magasodott volna óvóan fölébe…

 —————————————————–

A végére sikerült egy fogható, látható képet összehozni…

 

álmaim lehetnek hatalmas nagyok,

nekem tudnom kell akkor is, hogy egy senki vagyok,

mire ha ráébredt volna Buddha is a kivénhedt fa tövébe,

nem a kígyó magasodott volna óvóan fölébe…

 

…. Ennyi a versből, ami érthető, érezhető, fogható, nem túlcsavart… Olyan „emberi”…

 

Ezt, így most nem publikáljuk, Csegő, viszont azt a részt, amit kiemeltem, szóval azt én „megtartanám” vers-magnak…és egy kis “rádolgozással” kibontanám…

 

Hajnal

6 év 8 komment

 

A Nagyapám mindig mondta,

nagy a szám,

s mint minden valamire való embert

lecsukták 56 után.

Csak ült a konyhában,

mellette botjában

pihent a támaszkodás.

Rejtvényt fejtett,

s minden amit a fej tett, s rejtett,

az volt számára az erény.

A gond, nagy homlokán a ráncok,

világháborús lövészárkok…

Szürke haját tenyerével

hátra simogatta,

az összes könyvet kiolvasta,

vagy tán többet,

s ahogy öregedett,

elölről kezdte szegény,

hogy igazából milyen is volt: kemény.

Haragot soká tartott,

nyegle vagy fiam, mondta,

mert mindig nevelt,

s növelte bennem az Istent,

vagy az embert, vagy a rendet,

az erényt,

tán, hogy méltó lehessek

egyszer írni róla egy költeményt.

 

6 év 5 komment

 

 

Tudod az én verseim

pusztába kiáltó szavak,

amit úgy szeretsz, nincs

bennük szépség, csak ordítanak.

 

Rekettre üvöltik hát széjjel

a holt költészetet,

vadállattá leszek lassan,

mégis szénát kell egyek.

 

Tudod őrűltnek születtem,

de egyre józanodok,

az igazság virágát nyomnák

el bennem a gazok.

 

Mivé lettem mára;

görnyed hátam a papír fölött,

tovább is bírnám még,

de bennem már a fakír nyögött.

 

6 év Nincs Komment

 

Nagyon kell az Isten,

bármerre nézek, Van,

s ha nekem elhitted,

Neki majd mégjobban.

 

Hitem elveszteni,

minden jámbor napon,

meg kelljen keresni,

új nap, új alkalom.

 

E friss felismerés

megerősít engem,

versem nehogy mesés

tévútra  tereljen.

 

Kivonni kellene

a Gonoszt a mából,

kihívjuk ellene

a sorsot magától.

 

A bűnnek az lenni

mi ingnek a vegyszer,

paphoz gyónni menni

legvégül, s csak egyszer!

————–

Ez egy elég erőtlen darab, pedig a vége jó. Ha el tudnál szakadni a hittérítő szereptől és a puszta, hétköznapi gondolataid közé engednél bennünket, sokkal többeket nyernél meg magadnak, azaz az írásaidnak, és az ügyednek is.

6 év Nincs Komment

 

 

 

Felhők alatt vágtatok

legelők zöld óceánján,

kinyílik a szabadság

lovam széttárt szárnyán.

 

Szíve ha rám figyel,

megnyitja lelkemet,

patája ritmusát

verik vissza az egek.

 

A gondolat megszűnik,

kisimul tudatom,

szemének fényeit

az Istennek adom.

 

Tán már Ő is érzi

mikor a hátán ülök,

megszűnök létezni

és megbékülök.

 

Mondhat bárki bármit,

Ő nem csak egy állat,

tudom, hogy a hátán

nem érhet találat.

———————-

Jó gondolat, rossz, ritmustalan kivitel. Vagy írj szabadverset, vagy dolgozz a formán.

 

Tálos Csegő Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.