Márkus László Szerző
Vezetéknév
Márkus
Keresztnév
László
4 év 5 komment

Haikuk

 

Hallgat a nádas.

Vihar szele némít el

békát és madarat.

 

* * *

 

Tócsák felszínén

míves mintákat rajzol

a nyári zápor.

 

* * *

 

Jégeső veri

a nádast. Fiókákat

gyászol a tópart.

 

* * *

 

Gyerünk a tóhoz!

Homokos partján édes

csókok teremnek.

 

* * *

 

Szabad a lelkem.

Nádas mellett poszáta

dalát hallgatom.

 

* * *

 

Éber álmomat

apró békák szerelmes

dala űzi el.

 

* * *

 

Túlcsordult holdfény

festett ezüst pacákat

szobám falára.

4 év 7 komment

 

 

Együtt bandáztam

tegnap az Éjjel,

rólad meséltem

szenvedéllyel,

dicsértem mosolyod,

gyöngyöző kacagásod,

darázsderekadat, 

csábító csípődet,

mennyei gyönyörök

forrását, a szádat,

minden szerelmi praktikádat,

csillogó szemeid

mágikus sugarát.

Az Éj felnevetett,

majd legyintett,

aztán megintett,

jó lesz vigyáznod

az Isten megáldjon,

túl sok volt este a pia,

ebből nem lesz elégia,

másfél órája udvarolsz

e szoborszép lánynak,

kinek bár karcsú a teste

– ám csalóka az este ,

csókos szája merev és hideg,

bronzból van melle s szíve.

 

 

4 év Nincs Komment

Cserebogarat

cserélnék. Csere bogár

nem kell most nekem.

 

* * *

 

Kecses almafák 

selymes szirmából szellő

vet cifra ágyat.

 

* * *

 

Míves vázában

buja tavaszi csokor

– illik aktodhoz.

 

* * *

 

Poszátaének  

a berek bíbor fátylán 

dallamos ékkő.

 

* * *

 

Pimasz kis stiglic

dalolva tisztelte meg

őszülő fejem.

4 év 9 komment

 

 

Honnan jövök?
Nem tudom, nem értem.
Gyökereim régen
elvesztettem hosszú
tévelygéseim során.

Hová megyek?
Nem tudom, nem értem.
Miért kanyarodik
vissza önmagába
girbegurba ösvényem.

Mitől félek?
Nem tudom, nem értem.
Az élet  nem szédít,
a halál nem rémít,
belül mégis remegek.

 

 

4 év 2 komment

 

 

Hogy utad lettem,

járj rajtam emelt fővel,

mindig kecsesen.

 

* * *

 

Lelked lett lantom

míg szerelmi dalt játszok

csábos testeden.

 

* * *

 

Öledben fejem.

Kezed hajamba túrva

vallott szerelmet.

 

* * *

 

Jégmadár villant.

Egy kis compó szemében

megtört a fény.

 

* * *

 

Dongó orgonál

a kertben. Mindegy neki,

fehér vagy lila.

 

* * *

 

Pitypang matricát

ragasztgat Tavaszunk az

aszfaltrésekbe.

 

* * *

 

Felhőt tetovált 

az égre egy szellő és

vígan kergeti.

 

 

 

4 év 4 komment

 

 

Elvesztem benned

de felszínre húztál,

csábító csókok 

csillámló hullámain

érzelemvihar vágtatott át.

tűzmadár gyújtotta,

s lobogó lángoszlop

mutatott irányt a vágynak,

Újra gazdag vagyok,

farkastappancsra

nyúlcipót húztam,

tarisznyámban csupán

útilapuba csavart

pár szem papsajt lapult,

meg boldog mosolyod

közös ábrándjainkkal.

Nekem ennyi elég,

mert enyém a rét

minden tarka virága,

sármányok trillája,

meg megannyi mókus,

a délceg ligeti fák

s egy sohasem múló, 

mesebéli szerelem.

 

 

 

 

 

 

4 év 4 komment

 

 

Szívemben túlcsordult 

megújult tavaszom,

ősz szakállam túlburjánzott,

lépteim szaporábbak.

Monoton utamon

vidáman haladok,

bár nem sejtem,

hova lukadok majd.

 

Álom valósággal,

hit reménységgel,

szeretet szerelemmel

karöltve bennem.

Mindig vigyorgok,

ez valami gyári hiba.

Girbegurba ösvényem

biztos irányt mutat,

valami megfoghatatlan,

de mindenképpen nekem szántat.

Málhazsákban cipelem sorsom,

füstté vált vágyaim

körülöttem lebegnek,

miként múltam is.

Villamos csilingel,

dudál egy taxi,

kukásautó csörömpöl,

mentő,

rendőr,

tűzoltó

fülsértő szirénája

pattan vissza dobhártyámról.

Hiába menekülök, követ a város,

én pedig követem minden rossz szokásom,

amit illene magam mögött hagyni.

Elveszteni sem tudom magam,

– bár próbáltam többször –

újra meg újra magamra találok,

pedig számtalanszor megfogadtam,

kóbor lelkekkel utcán nem ismerkedek.

Futok tovább.

Egyre sebesebben.

Zsákban és zsákutcában.

Utcákon, tereken.

Lassan kifutok a világból.

Meg ebből a versből is.

 

Talán célba érek.

Friss fények hívnak.

Meg új kamera.

Érdekes emberek.

Elfeledett utcasarkok,

csavargók, lányok és stricik.

Gördeszka és görkori,

roller és BMX

vidám suhancok

pörögnek a flaszteren.

Utcafotók varázslatos világa.

Megérkeztem végre.

Hazataláltam.

 

 

4 év 8 komment

 

 

Körtepálinka voltam

aszaltszilva ágyon,

magam voltam maga az álom,

kedvesem testén sóhajtó lepel,

mit minden este maga alá teper,

bonviván testén kacagány,

kit búval bélelt a magány,

bronzszobor fején galambszar,

jósdában táncoló lakkasztal

és folyó hátán hordozott ladik,

stiglic börtöneként díszes kalit,

Andokban futkosó izgága láma,

Rózsadombon nyíló ál-panoráma,

kék ég hasára fércelt felhő,

combfixet hordó délceg delnő,

vén Hold udvarában fénylő pára,

de mindez szertefoszlott mára.

Senkiföldjén élek mint senki,

de tudom, hogy múzsám ma sem nevet ki,

folyton kacagok, sohasem sírok,

legfeljebb néha haikukat írok,

egyszer – remélem – telik majd buszra,

és azzal jutok fel a Parnasszusra.

 

 

 

 

 

 

 

4 év 2 komment

Hozzám tartozol

hozzád tartozom

mint Holdhoz az udvara

lóhoz a farka

vénasszonyhoz a hárászkendő 

múltamhoz a kudarcok

jövőmhöz a sikerek

boldog perceink várakozó vágyaink

beteljesülések pillanatai

vonatok zakatolása

Keleti Pályaudvar

madártrillával fűszerezett hársillat

pongyola pitypang és piros pipacsok

várakozás telefonodra

várakozás jöttödre

vágyakozás jövőbeli reményekre

mézízű csókokra

mámorító illatodra

karcsú derekadra

ringó lépteidre

szikrázó szemedre

színes sáljaidra

víg tavaszi napsütés

séta Szentendrén

gombával töltött palacsinta

krumplilángosok

strucc comb és strucc tojás

meg három mammut

lassan indulok eléd

talicskán tolom magam

zsebemben megannyi emlék

el nem kattintott fotók sora

haikuk csillámló szálaiból

s lelkemből szőtt kendő a válladon

kezed kezemben szorítom nagyon

most tompa puffanással

fény hasal el hajadon

ülünk a parton

a csobogás visszainteget

csilingelő csókjainkon

a vén Duna egyre csak nevet.

 

2016.04.07.

4 év 4 komment

 

 

Arcod szépen metszett élét 

néztem hajnalig, 

az álom elkerült, 

de megtalált a reggel,

mely most is korábban érkezett.

Mint mindig, amikor nálam jársz.

 

Moccanni sem merek,

éberen őrizve álmodat,

tébolyultan szuszakolnám

vissza a lepergett homokszemeket,

ám az idő konok,

nem enged.

Nem enged könyörgésnek,

sem szitoknak,

újgazdag módjára tékozol órákat, perceket.

A másodpercek agyamban dobolnak,

makacs düh tombol bennem,

de elnyomom késztetésemet.

hogy szétverjem e vacak világot

Jó volna hamubansült pogácsával teli,

rojtos tarisznyával vándorútra menni.

E földi létből csak téged vinnélek

kéz a kézben, át az Üveghegyen túlra,

hol már a madár sem jár,

az idő meg pláne.

Ott hatalma és lába nincs neki

és semmi más nem lenne ott,

csak csilingelő, hűs csermely,

trillázó kabócák,

zamatos gyümölcsöket

meg ízletes kolbászokat termő fák,

fügefalevelek a legújabb divat szerint 

és forrón izzó szerelem.

Esetleg versek,

igen versek is.

 

 

 

 

Márkus László Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.