Perpetuum mobile
Koosán Ildikó
kékségspirál dúsult fel a térben,
a víz és az égbolt ölelkezett;
messzire nyújtózó táj a fényben,
s mikor az alkonyat megérkezett
a vízfelszín kifúlva adta át
magát a csöndnek, nem így a mély;
az ember várja így az éjszakát,
ha fárasztó napja volt, s kemény,
de nem hagyja nyugton ott legbelül,
gyötri, feszíti, vádolja magát
örökös mozgásban a gond, a vágy,
szétfoszlik, összeáll, az álom kerül
kékségnek, fénynek nyoma sem marad,
fogyatkozunk az éjfelszín alatt.
2016. február 12.
Legutóbbi módosítás: 2016.02.12. @ 10:45 :: Koosán Ildikó
