Sonkoly Éva : Facebook — 6.

  

„Az ember néha éppen azon az úton találkozik a végzetével, amelyen el akarja kerülni.”

Jean de la Fontaine 

 

 

 

A szomszédok által csak Bözsikeként ismert Vass Erzsébet részletesen elmesélt mindent a gyorsan kiérkező rendőröknek.

— Ez nem sok! — csukta össze jegyzetét az őrmester. Mehetünk tovább.

— És ha valami bajuk esett? Nem szoktak csak úgy eltűnni! — akadékoskodott Sándor.

— Látom, jól ismeri a szokásaikat, meséljen!

Sándor elmondta a telefonhívást.

— Ez már érdekesebb, hol az a szám?

Hívta. Semmi.

— Nyilván kikapcsolták a készüléket. 

— Vagy lemerült, két nap alatt az is lehet, nem?

Sándor aggódott valakiért, akit nem is ismert igazán, bár egyszer bejelölte ismerősnek a közösségi portálon, de a nő észre sem vette, vagy nem akarta, de erről hallgatott.

— Ezzel megvolnánk! — Németh őrmester felállt, kabátot vett és elköszönt. — Ha mégis előkerülnek a szomszédok, kérek egy telefonhívást a rendőrségi vonalon, engem keressenek!

Már épp be akarta csukni az autó ajtaját, amikor egy rohanó fiút vett észre, felé tartott.

— Ugye megtalálták? — kérdezte Tamás, köszönés nélkül.

— Mi a baj? Kit kell megtalálni?

— Borit, nem veszi fel a telefonját két napja. Hiába írok neki a facebook-on is, pedig ott leveleztünk naponta. Kérem, keressék meg! Az a férfi is levette a hirdetést a kutyáról, pedig biztosan tudom, hogy Mazsi volt. Meg is írtam Borinak. Azt írta érte mennek. Azóta nem tudok róla semmit. Meg kell találniuk, kérem, segítsenek!

Németh őrmester telefonált, helyszínelőket kért és egyéb technikai személyzetet mozgósított. Visszamentek Vass Erzsébet lakásába és Tamás mesélt, mindent elmondott részletesen.

A rendőrségi szakértő engedélyt kért Balogh István facebook profiljának részletes megtekintésére. Sajnos a névből is volt vagy tíz a városban, telefonszámot egyik sem tartalmazott, de az ügy nem látszott reménytelennek.

Sándor pedig arra gondolt milyen jó lett volna, ha akkor este, mint már annyiszor követte volt a szép ismeretlent, akkor most minderre semmi szükség nem volna.

Tamást nem avatták be a részletekbe, pedig jó lett volna, hiszen ő adta meg a telefonszámot is, de ezt nagy izgalmában valahogy elfelejtette megemlíteni.

Az autó keréknyomait pedig befedte a friss hó. Rendszám alapján keresték a járőröző rendőrök, de abban a félreeső utcában csak kéthetente tettek látogatást.

Mazsola kutya pedig bánatosan nyüszített egy ideig a pincelejáróban, ahova bezárták. Kis szimatoló orra érezte, hogy ott közel van a gazdi, de nem tudott neki segíteni. Mellette hevert Kata telefonja. Alighanem kiesett a zsebéből. Néha véletlenül rátette a mancsát a kis kutyus.

Egyszer meg is szólalt a telefonban egy biztató hang, aztán az is elhallgatott…

 

 

Folytatása következik

Legutóbb szerkesztette - Sonkoly Éva
Szerző Sonkoly Éva 563 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"