Avi Ben Giora. : Két kivágásra ítélt fa

illusztráció – Emmanuel Bing: Két fa

 

Mint minden nagyváros, Bécs is folyamatosan terjeszkedik, nő és kebelezi be a még szabadon maradt területeket. Egyre kevesebb zöld marad, mindent a betondzsungelek tömege kezd uralni. Ritkaságszámba megy, hogy a városvezetés, illetve a kerületi vezetés akceptálja a lakók kéréseit. Itt, ahol jelenleg lakom, Hetzendorfban van még szabad beépítetlen terület. Igaz, nagy többségükön régi, düledező házak állnak, a tulajdonosok vagy nem élnek már, vagy a hozzátartozóknak nincs pénzük karbantartani az örökséget. Az állam, illetve az építési vállalkozók persze minden ilyen területre vevők. Csakhogy sokszor előfordul olyan is, hogy a tulajdonos valahol külföldön él, és nem hajlandó eladni az ingatlant. Ilyenkor a sok modern ház közt, mint valami kis sziget, ott „díszeleg” egy ócska lepusztult épület, ugyanolyan állapotú kertjével.

Esetünkben egy ilyen házat kaparintott meg egy építési vállalkozó. Megkapta a kerületre a bontási és az építési engedélyt. Minden ilyen háznak persze van külön története, ami nem minden esetben ismert, sokszor feledésbe merül a múltja, legfeljebb a régi szomszédok — ha maradtak — emlékeznek rá. Ha esetleg az épület olyan történelemmel rendelkezik, mely okot ad a védetté nyilvánítására és renoválására, akkor az állam kezelésbe veszi, műemlékké nyilvánítja és gondoskodik az épület állagának megóvásáról.

Ez a ház valamikor a 19. század derekán épült, a hivatalos papírok erről tanúskodtak. Nem tulajdonították különlegesen értékesnek, hogy műemlékké nyilvánítsák, így bontásra ítélték. El is kezdték a munkálatokat.

Ám amikor a tetőt már elbontották, a ház falán kézzel írt feliratok jelentek meg. A környék régi lakói azt kérték, ha az épületet szanálják is, a kertben lévő két fát ne vágják ki, hagyják meg. Egyesek tudni vélték, hogy akkor ültethették őket, amikor vérbe fojtották a bécsi forradalmat, ezért élő történelem. Mások arra hivatkoztak, hogy ez a két fa sok mindent látott, hallott, ha beszélni tudna, sokat mesélhetne. Egyébként legyenek tekintettel magas korukra és hagyják még életben őket. Ha másért nem, hát azért, hogy javítsák az amúgy is szmogos levegőt.

A kerület vezetői összedugták a fejüket, és végül is úgy döntöttek, hogy megkegyelmeznek a két matuzsálemnek. Úgy építették fel az új házat, hogy a két fa közvetlen a bejárattal szemben maradhatott.

Pár hónappal azután, hogy beköltöztek az új lakók, valami elindult.

Ismeretlen emberek előbb csak pár régi fényképet juttattak el a két fáról. Egy részük még a huszadik század elején készülhetett az első nagy világégés kezdetén. Aztán érkezett jó pár kép a harmincas-negyvenes évekből. Egyiken mind a két fa akasztófaként szerepelt. Vaskos águkra két embert akasztottak fel a rögtönítélő statáriális bíróságok. A következő képek már a modern időkről meséltek, valamikor a hatvanas évekből. Éppen amikor renoválhatták a házat, mert ez is látszik a felvételeken.

Kis füzet formájában az összes fotót megjelenítették a kerület vezetői, és osztogatták a környék lakóinak, ezzel is meghálálva az aggódásukat a környezetükért.

Pár éve történt, hogy valaki egy éjszaka egy pénzzel tömött retikült talált a fa alatt. Beszolgáltatta a rendőrségnek, remélve, hogy jogos tulajdonosa ott rátalál, vagy esetleg valamilyen nyomozást segíthet így. Mint becsületes megtaláló, jutalomban is részesült. Nem derült ki, hogy a pénzes retikül egy elveszett tárgy volt csupán, avagy egy bűntény tárgyi bizonyítéka.

Ez a két fa bizony beszélni tudott, és tényleg sok érdekeset mesélhetne még. Az emberek, akik nem engedték kivágatni, megmentették a történelem tanúit, bizonyára emlékeznek, és még elmondják a fákőrizte titkokat.

Legutóbb szerkesztette - Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.