dr Bige Szabolcs- : A motorbicikli

 

„… mássz le a toronyból, és kezdd el élni az életed…” (Gilbert)

 Mint most is. Már egy éve ülök a kerekesszékben, és hogy átkoztam azt a percet, amikor felültem arra a motorra, amit sikeres érettségi vizsgámra kaptam Svédországban élő nagybátyámtól.

Még ’56-ban ment ki, s gazdag ember lett belőle. Valamilyen feltaláló. Itthon is mondták, hogy „műszaki zseni”, de nem sokra ment vele. Pénzt nem, csak irigyeket szerzett magának. Ő küldte a motorbiciklit. Ott kint kifizette, s itthon a kereskedő ideadta. Apám hazatolta – ráülni nem mert – és beállította a kapualjba. Kérdeztem kié, mikor megláttam, de azt válaszolta, csak megőrzésre hozta el. János bácsi majd érte jön, mert ezzel akar furikázni, ha hazalátogat. Elhittem. Annál nagyobb lett aztán a meglepetésem s örömöm, amikor a vizsga után megtudtam, hogy az enyém (!)

Le sem vettem az ünneplőmet, amiben vizsgázni voltam, kinyitottam a nagykaput, berúgtam a motort, felpattantam a nyeregbe, gázt adtam, és …

És három hét múlva tértem magamhoz a kórházban.

Az történt, hogy teljes gázzal kivágódtam a nyitott kapun egyenesen az utcán közlekedő sárga villamosnak.

Kéthónapos kezelés után ültettek be a kerekesszékbe először és mondták, ez fog ide-oda vinni, nem a lábaim. Erre a kijelentésre elájultam, de életre injekcióztak.

Ez van most, azaz volt, mert rájöttem az éjszaka, nem tudok változtatni a dolgokon, inkább nekem kell megváltoznom. Belülről. Eszembe idéztem milyen jókat beszélgettünk mindig Mikivel, a szomszéd fiúval, aki nálam két évvel nagyobb, de soha nem szégyellt velem, a kisebbel barátkozni. Az is eszembe jutott, hogy mennyire szerettem sakkozni, s azt most is tudnék, meg milyen erősek a karjaim – tudok majd akár úszni is. Ott van a számítógép is, majd megtanulom használni, eddig nem izgatott, de most majd!

Meg még sok egyéb dolog is megjárta az eszemet, mi mindent tudok majd elvégezni, amihez nincs szükségem a két lábamra. Reggel mondtam is a nővérkének, hogy felkészültem a hazamenetelre. Délután már otthon gyakoroltam a kerekezést az ebédlőasztal körül. Este áthívattam a barátomat, Mikit. Őszinte öröm terült el az arcán, amint meglátott. A régi szokás szerint kezelt le velem.

Késő éjszakáig beszélgettünk. Felemlegettük az együtt töltött nyarakat, vakációkat, hitványkodásainkat, ismerősöket – fiúkat, de főleg lányokat. Végül anyukám szakította félbe a nagy beszélgetést.
“Mit tudtok annyit beszélni?” – kérdezte.
„A múltról beszélgettünk, Margit néni.” – válaszolta Miki.
„Jól van fiúk, de mára már elég!”

Még sokáig méláztam azokon a dolgokon, amiket felemlegettünk – fiatal létemben is mennyi emlékezni való van a múltamban!

  S mire való a múltunk?

  Hogy elmondjuk egymásnak.

Legutóbbi módosítás: 2022.09.14. @ 19:37 :: Bereczki Gizella - Libra
Szerző dr Bige Szabolcs- 628 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.