Péter Erika : Paradicsomi kalandok, avagy nyelvtudás nélkül ne repülj messzire! 1.rész

Hová tűnt Szandró?

      

       Eddigi utazási izgalmainkat fölényesen lepipálva várakozunk a Liszt Ferenc repülőtéren. Minden okunk megvan az aggodalomra, mert még soha nem merészkedtünk ennyire messzire szép hazánktól, mint ezen a kellemesen enyhe februári napon. Valószínűleg mindkettőnknek ugyanaz jár a fejében: „Jaj, de butaság volt befizetni ilyen hosszú az útra, s hogyan boldogulunk majd – angol és valljuk be őszintén – majdnem minden nyelvtudás nélkül?” Azután gyorsan arra gondolok, hogy „Talán ez az utolsó lehetőségünk!” s megpróbálok nyugalmat erőltetni magamra, s már derűs hangon szólok a telefonba, amikor Katica barátnőm felhív, hogy minden rendben van-e.

    Air France géppel még nem repültünk. Megállapítjuk, hogy kényelmes és olyan simán siklik, hogy alig érezzük, hogy a levegőben vagyunk. Nekem feladatom van, mégpedig az, hogy próbáljak magyarokat keresni a gépen, mert ez valamiféle biztonságérzést adna a messzi idegenben. Némi keresgélés után két olyan magyar párra bukkanok, akik ugyanabban a szállodában fognak lakni, mint mi. Valamivel nyugodtabban indulok vissza a helyemre.

      Pontosan érkezünk meg a párizsi Charles de Gaulle repülőtérre, amit jó előre megnéztem az interneten és megállapítottam, hogy akkora, mint egy kisebbfajta városka.  S lám, a véletlen épp a magyar házaspár mellé sodor minket, azok mellé, akik bejárták már majd’ az egész világot.

    „Ezen a repülőtéren nem lehet eltévedni!” – erősítik meg utazásszervezőnk, a kedves Viktória állítását. Valóban sokat segítenek az óriási tájékoztató táblák még az ilyen balfácánoknak is, mint mi. Gyorsan telik az idő, alig mozgatjuk meg lábainkat, máris át kell szállni. A neheze azonban odébb van. Kilenc és fél órás repülőút előtt állunk.

     A hatalmas boing tömve van franciákkal. Természetesen a turistaosztályon utazunk, de egészen jó a helyünk, egyikünk – persze ez mindenkor én vagyok – az ablak mellett ülhet.

        Felülnézetből mindent másképp látok. A felhők önkényes színekbe öltöztetik a földet.

 A repülőgép minden ülésének háttámláján van egy-egy monitor. Laci, a férjem az útirányt, a sebességet, a magasságot figyeli, én keresek egy francia vígjátékot, azt nézem. Magyar szinkron természetesen nincs rajta, de legalább hallom Yves Montand gyönyörű orgánumát, s közben reménykedem, hogy hátha el tudok aludni, de sajnos egyikünknek sem sikerül.

        Lassan telik az idő, sok ez a kilenc és fél órás egy helyben ülés. Dominikán majd öt órával fiatalabbak leszünk. Még a gépen átállítjuk az órákat. Szerencsére az időjárás itt is kedvező, így a tervezettnél fél órával előbb érünk a punta canai reptérre. Már a repülőtér pálmatetős épületei láttán érezzük, hogy a trópusokon vagyunk. A gép simán földet ér. Amint kiszállunk, megcsap a sziget jellegzetes, eleinte furcsa levegője. Itt még világos, délután hat óra van, otthon este tizenegy.

      A csomagok bontatlanul, mi pedig szerencsésen megérkezünk. Most már fülig ér a szánk, hisz a bejáratnál várni fog bennünket a tíz éve Dominikán élő Sándor, azaz Szandró, s többet nem kell szégyenkeznünk, s kínlódni hiányos nyelvtudásunk miatt.

     Táblákat tartó idegenvezetők és lépten-nyomon alkalmatlankodó, nyomuló taxisok sorfala  között kapkodjuk a fejünket, de a mi táblánkat mégsem látjuk. „Fél órával hamarabb értünk ide!” – nyugtatgatjuk magunkat.

       A taxisok kereszttüze nő, egyre kellemetlenebb a helyzet, mindegyik kínálja – egyáltalán nem olcsó – szolgáltatását. A férjemet nézve nem csodálkozom rajtuk, mert olyan rémülten néz, hogy azonnal kiszemelik maguknak. Igyekszem mindenkit elhessegetni,  s odaállok egy szimpatikus  helybéli mellé. Ő nem erőszakos, kézzel-lábbal magyaráz, hogy van egy másik kijárat is, lehet, hogy ott várnak minket. Várunk, várunk, fáradtan, álmosan, és izzadtan, nyakig téli ruhába bújva, mint a télből a nyárba csöppent eszkimók.                   

       Laci kétszer telefonál az iroda által megadott számon . Először felveszi valaki, de azonnal megszakad a vonal, ám a második kísérlet sem valami megnyugtató, ugyanis egy részeg hang szól  a mobilba, s összesen ennyit mond: „ Halló!” 

   Újra körbejárjuk az érkezési oldalt, de sem tábla, sem Sanyi. Közben hirtelen besötétedik.  Hosszas várakozás után – mázlisták vagyunk! – meglátjuk a repülőn megismert házaspárt. Velük együtt taxizunk a szállodáig.  Készségesen segítenek. Nélkülük, nem tudom, hogyan boldogultunk volna.

      A recepción, bejelentkezés közben kezünkbe nyomnak egy-egy hideg koktélt, de meginni nincs már időnk, mert elviszik a bőröndöket. „Úristen, vajon hová lettek?” nézünk egymásra kétségbeesve, de még elkeseredésre sincs időnk. Rohanunk a szolgálatban lévő portás után a sötétben pislákoló fényeket alig érzékelve. Az út köves, s én annyira szaporázom a lépteimet, hogy megbotlok. Csodák csodájára bukás közben visszanyerem az egyensúlyomat. Még rágondolni is rossz, mi lett volna, ha már a megérkezéskor orvosnál vagy kórházban kötök ki.

     Úgy lihegek, mint egy liba mire felérünk az emeletre, aztán megtaláljuk a helyet, amit hét napig birtokolni fogunk. Amint felpattintjuk a villanykapcsolót, kigyulladnak a fények, s elindul a légkondicionáló.

     Hatalmas rezidenciánk van. Egy légtérben két szoba, két televízió, óriási franciaágy,  jakuzzi, vécé, zuhanyozó, a fürdőszoba mindenféle piperecikkel, a hűtő tele, a kávéhoz valók előkészítve, de mindez semmi, mert amikor kimegyünk az erkélyre, eláll a lélegzetünk.

 „Megérkeztünk a Paradicsomba!” 

    

       

 

Legutóbb szerkesztette - Péter Erika
Szerző Péter Erika 556 Írás
"Az ember akkor jut legközelebb saját énjéhez, amikor oly' komollyá válik, mint a játszadozó gyermek." (Herakleitosz) Előfordulok sok-sok antológiában, néhány folyóiratban, köztük a Bárka Irodalmi Folyóiratban, a Csodaceruzában és Dörmögő Dömötörben. a Breki Magazinban is. 2013 Ünnepi Könyvhét - A Körösvidéki Irodalmi Társaság Körösök Gyöngye díjával jutalmazta Másodvirágzás c. könyvemet. 2014: VOSZ - IRODALMI PRÍMA DÍJ a gyermekirodalomban kifejtett munkásságomért. Tizenkét önálló kötetem van. 1.Mindörökké mosoly ( Akkordia Kiadó 2. Szeretőim a szavak (Akkordia Kiadó). 3.Verselhetek 1.és 2.kiadás - Móra Kiadó) 4. Három Holló CD ( Palinta Társulat) Gyerekverseim némelyikét megzenésítették. 5.A nyakatekert zsiráf- gyerekzetek (magánkiadás) 6.Túlhordott ölelés - Irodalmi Rádió, Miskolc, MEK. kötet 7.Esőtánc- CD -megzenésített verseim. Énekli és zeneszerzője: Dafna 8. Csupa csiga - verses mesék - Timp Kiadó (2011) 9.ZabfaLók - verses történetek a lovakról- AB-ART Kiadó (2012) 10. Szélforgó CD. ( Fülemüle Zenekar -meg zenésített gyerekzetek 11. Másodvirágzás- Kortárs Költők sorozat (20.) AB- ART Kiadó (2013) Körösök Gyöngye Irodalmi Díj - a Körösvidéki Irodalmi Társaság megyei díja-2013 Ünnepi Könyvhét 12. Boldogságbolt -gyerekzetek ( AB-ART Kiadó) 2014. 13. Színházikó -gyerekzetek ( AB- ART Kiadó) 2014. 14. Autóparádé- leporelló ( AB-ART Kiadó) 2014. 15. Hajnaltól hajnalig- leporelló ( AB-ART Kiadó) 2014. 16. Elpattant zongorahúr - regény ( AB- Art Kiadó ) 2015. 17. Verő László oklevé l- Héttorony Irodalmi Magazin Szerkesztősége - líra kategória- 2015. Ha többet szeretnél tudni rólam, nézd meg a honlapomat! Honlapom: http://www.petererika.com/