Müller Henriette Annemariet : Perpetuum Dolor(um)

 

 

gyógyszeres mámor mögé

bújt a tudat 

a lüktető fájdalom

folytonos csupán

gombócba tekeredett izomrostok

halmaza vagyok

az értelem a gócpontokban

lakozik


a mozgás illuzórikus

csak a bánat kimerevedett

képkockái élhetik meg

az örökkévalóságot

gloria in excelsis Deo


a fájdalom az élet bére

hisszük, mi jó 

azért szenvedni kell

vagy nem is igazi

az érdem egy acélhuzal

csak szétszabdalja az 

embereket


elfelejtettük

hogy Isten a két ember

közti térben lakik

orrnyeregtől orrnyeregig

homloktól homlokig


de ha homlokom hozzád

nyomom, a pár atomnyi

űrbe sűrűsödik bele

az egész Univerzum

a vérem a tieddel egyszerre 

kering


szeretni az egyetlen

isten-élmény, ezért

kértelek, hogy 

Beatricém legyél

a pokoltól a mennyig elkísértél

s most mindketten megérkeztünk


úgy sem tudjuk meg

mi az élet értelme

csak szigszalaggal

tartjuk össze az emlék-szilánkokat

s benne keressük

magunkat


rejtőzünk a jelentől

futunk, utol ne érjen

érezni nem szeretünk

és a szív számunkra nyűg

a szerelem métely

pedig a jelen 

– ha úgy nézzük

egy pillanat-töredék –

ha akarom

örökkévalóság

maga a tiszta lét


ha úgy döntök 

megélem

– megtalálom 

benne magamat –

feloldódik minden kétely

s már nem emelek

falakat

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Müller Henriette Annemariet
Szerző Müller Henriette Annemariet 0 Írás
Müller Henriette Annemarie, 21, bölcsész, talán filozófusnövendék és önképző költőtanonc kedvenc szerelmes verseim: Szabó Lőrinc -Semmiért egészen, T.S. Eliot - The lovesong of St. Sebastian "ars poeticám": so you want to be a writer? Charles Bukowski if it doesn’t come bursting out of you in spite of everything, don’t do it. unless it comes unasked out of your heart and your mind and your mouth and your gut, don’t do it. if you have to sit for hours staring at your computer screen or hunched over your typewriter searching for words, don’t do it. if you’re doing it for money or fame, don’t do it. if you’re doing it because you want women in your bed, don’t do it. if you have to sit there and rewrite it again and again, don’t do it. if it’s hard work just thinking about doing it, don’t do it. if you’re trying to write like somebody else, forget about it. if you have to wait for it to roar out of you, then wait patiently. if it never does roar out of you, do something else. if you first have to read it to your wife or your girlfriend or your boyfriend or your parents or to anybody at all, you’re not ready. don’t be like so many writers, don’t be like so many thousands of people who call themselves writers, don’t be dull and boring and pretentious, don’t be consumed with self- love. the libraries of the world have yawned themselves to sleep over your kind. don’t add to that. don’t do it. unless it comes out of your soul like a rocket, unless being still would drive you to madness or suicide or murder, don’t do it. unless the sun inside you is burning your gut, don’t do it. when it is truly time, and if you have been chosen, it will do it by itself and it will keep on doing it until you die or it dies in you. there is no other way. and there never was.