Lucskai Vincze : Holdpalota

______ avagy Marco Stanley Fogg szavaktól zsúfolt dobozai

               
    avagy Marco Stanley Fogg szavaktól zsúfolt dobozai           
               
a doboz mint sejt                
              ha rejteget           
plazma bent és kint                 
              a tér           
a káosz szülte fergeteg               
              s a mag            
              a mindent tudó mély           
mit rejteget               
zabolátlan méh                
              fészkében az egész            
s a falán túl csak               
              a rész           
a hajtogatott él kamrát nyit               
mint dübörgő szív ha útnak ered               
és megnyílnak a hömpölygő erek               

megtelő és ürülő doboz hegyek               
              áradó karton vermek           
izgatott moraj               
              heves szavak           
kötve fűzve motoszkál az elme               
              s a  láncra vert nyugtalanság           
              mint izzó láva           
                            kicsordul       
és rám talál               
              lelkemre sütve seregnyi billogot           

ilyenkor               
ernyedten fekszem el               
              és fortyog még bennem a szó           
                            hagyom       
fröccsennek szét a láva csillagok               
mint éber éjszakák égtükrén               
              a luciferin rovarok           
               
két emelet közt               
ha elakad a lift               
              kielégíted a perceket itt           
míg szaporázó nyelveden                
              megtorpan a rémes világ           
s New York áramszünetre vált                
               
elnézem őket                
              a szótlan doboz pillért           
              mélysötét néma hitét           
és törpe magamat               
kit eltapos súlyos árnya               
              az origami sas kitárt szárnya           
              és a tenyérnyi egek között           
sikló rémület               
              a közöny           
              már liheg a hátam mögött            

völgy nélküli hegyek               
              mert lehet a hegy           
              völgytelen           
hol Cyrano a nagyorrú               
              bolyonghat szabadon           
              időtlen           
_és akad fa is        
              sem tölgy    
              sem fenyő   
mely nem lesz magas        
              de egyedül nő_   

körbe vesznek hát a dobozok       
              lezáratlan   
              karton dobozok    
                            a boldogok
s belém karcolják az ikreket       
              vagy széthulló   
              kaotikus halmazok   
megmászom a szirteket       
mert fent a fények csendesek       

és verdes majd tekintetem   
a dicső ünnepen   
              törött szárnyakkal
              Nakonxipán házai felett

Legutóbb szerkesztette - Lucskai Vincze
Szerző Lucskai Vincze 200 Írás
... ha majd a dalnok, kihal belőlem és állok ismét éktelen ... buckámat hordja szét kóbor szél, reménytelen, ha majd jönnek daltalan, kopár szavak lanttalan és gőg táplálja dacos lelkemet, kerüld majd érintésemet ... mi marad, egy morzsányi falat egy cseppnyi harmat ...