— Apám, maga mit csinál ott?
— Alapozok, fiam, mert kutat ásunk, valahol meg kell keresni a helyét. Most a kútban ások egy kutat, hogy aztán legyen helyed kutat ásni bele.
— Kiabáljon már hangosabban, nem értem. Az a kis fénypont odalent maga, nem?
— A víz pofátlankodik, de majd szólok neki, hogy húzzon odébb, mert még ásnom kell huszonöt-harminc métert, hogy te is megáshasd majd a magadét. Nálunk ez így megy nemzedékről nemzedékre, mindenki a magáét ássa.
— Nem szűk az egy kicsit, apám?
— De, nagyon. A felső, nagyapádé, jó méter széles. A tudós emberek átmérőnek neveznék. Ez itt már szűk hatvan centi, a tied kisebb lesz.
— Mi van, ha lesz gyerekem?
— Legyen lány.
— És ha férjhez megy, és az ura kutat akar ásni, akkor hová áshatja a magáét?
— A tiedbe, fiam.
— Én még nem láttam olyan hosszú keskeny férfit, aki egy fél méter széles micsodájú kútban, keskenyebbet tudna ásni.
— Ha tudnád, mi mindent nem láttál még! Na, én nyomom az ásó rugóját, mert az idő fogy, ez a kút pedig nem elég mély még, hogy beleengedjelek. Azt hiszem elég lesz, ha a dédunokám egy rendkívül hosszú injekciós tűvel leszúr.
— Magát?
— Hát élek én még a dédunokám felnőtt korában? Nem, fiam. Éppen ott, ahol te majd leszel, sok tíz méterrel mélyebbre. Ne kiabáltass tovább, mert nem tudom végezni a dolgomat!
— Apám, még egy kérdés. Van vékonyabb injekciós tű is?
— Majd készítek.
— És utána?
— Akkor is.
— Hú, de megnyugodtam. Ez így a környék legjobbika lesz talán. Néhány nemzedék után kipottyanunk a Föld túlsó oldalán. Apám, hallja, amit mondok? … Azt hiszem megsüketült, pedig szólni kéne neki, hogy éppen hozzák a vezetékes vizet. Most mi lesz? Az egész jövőkép felborult. Hátha még felmászik egyszer, néha iszik, meg eszik, aztán ás tovább… Akkor szólok neki, nem akarom nagyon kiábrándítani szegényt, mert aztán ő ábrándít ki engem, és azt mondja, hogy… Vajon mit mond? De jó volna hallani, de már egy szavát sem… Nagyon mélyre ásott szegény.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:32 :: Boér Péter Pál
