`Hamubasült` álmok őrzik a múlt fényét,
messzi szaladt mosoly ring az ághegyen.
Próbálnám elérni, nincs erőm rá, és nézd:
egyre távolabb vagy, köd fáj mindenen.
Penészszagú évek alvadtak szívemben,
kocsonyássá zápult tőle mindenem,
de mikor te jöttél, elültetted bennem
a reményt, hogy lesz még újra életem.
Együtt éldegéltünk, fürödtünk a nyárban,
szívünk lángba fonva szép szerelmesen.
Botor módon hittem, teljesül a vágyam:
veled… így… örökre… békés-csendesen…
Téged elirigyelt mellőlem a végzet,
semmibe sodort egy nyári éjszaka.
Most penészízt érzek, s ezer sebből vérzek
– nincs vége a télnek talán már soha!
————————————
Nagyon szépen ring a versed. A harmadik versszak a kedvencem. A második azonban agyoncsapja az egészet, kedves Éva. A sorvégekkel kérlek, kezdj valamit: szívemben, mindenem, benem, életem – sok ez. Mindenhol „e”! A többi verssszakban elfér, mert kompenzálod a egyéb sorvégekkel, de ez a négyes itt rosszul szól, sőt, odairányítja a figyelmet a többi e-re is.
Visszavárom. NHI
Legutóbbi módosítás: 2016.02.20. @ 00:56 :: Havas Éva