Marthi Anna : Nárcisz

 

Talán túl sokat érzek, hogy érted sem mozdulhatok.

Pszichém nem választhat ki minden egyes nézőpontot,

ha mégis, léptei ólomsúlyát kék szárnyakkal könnyíti

minden hétköznapi tette, elmosogatja-e az összes

tányért, villát, kanalat; megírhatók-e az emberi érzések

ugyanennyi versben? Mint kavicsok közt áradó patak,

Nárciszom és Pszichém rögeszméje hasonló akarat:

akaratosság vetkezésévél erő, magam megszeretni

másban, mint bölcs szeret élet-halált megalkuvásban.

 

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1322 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak