Redőny résén beszökkent egy játékos napsugár,
Szemembe világol, ó te piszok nyár.
Tél lenne jó: ródli, hógolyó
– Igaz: akkor meg esik a hó.
Kezedbe nem soká bot kerül, csontodba isiász,
Minek neked a tél, pláne hogy itt a nyár.
Pattanj ki az ágyból, nyisd ki az ablakot,
Engedd be Ős – Istenünket, a Napot.
Megrágom jól a gondolatot.
Kinyitom a szemem, most már normális vagyok,
Felkelek és látom a nyitott ablakon át:
Nem csak a nap ragyog, de az egész világ.
Édes terhükkel dúsan rakottak a fák,
A kert merő illat – szín – virágkavalkád,
Istentől kapott élettel áldott a természet,
Bő búza termésből lesz majd a kenyered.
Mikor megszeged, keresztet rajzolj rá.
Tudod – e, hogy ez az ős magyar miatyánk?
Legősibb ősünk is így szegte kenyerét,
Így köszönte meg az Istennek életét.
Régi szép szokásunk merül feledésbe,
Ne engedd, ne engedd, tanítsd rá gyermeked.
Tudja, hogy miként kell kenyeret szegni,
Tudja, hogy milyen az: magyarnak lenni.
Legutóbbi módosítás: 2016.02.28. @ 08:44 :: Katona József