Meyer József Szerző
Vezetéknév
Meyer
Keresztnév
József
Ország
Hungary
11 hónap 2 komment

Halperkopp nevét a maga idején számosan ismerték, lévén, hogy több pecás versenyt magabiztos fölénnyel nyert. Különösen mióta olimpiai szám lett a digitális horgászat, a hírneve mindenütt előtte járt. Időrablás lenne itt szabályokkal és föltételekkel bíbelődni. Elég az hozzá, hogy hősünk több kategóriában – beleértve a különböző méretű folyami és tengeri robothalak kifogását – játszi kedvvel halmozta az eredményeket. A fanatikus szurkolók számára igazi(?) sportélményt jelentett, ha láthatták kedvenceiket a számukra kialakított tavak, vagy természetes tengeröblök partján, ahol a karéjban kiépített tribünökről pompás rálátás adódott a küzdelemre. Tény, hogy az egyéni megmérettetések voltak a legizgalmasabbak, amelyek egyenes kieséses rendszerben folytak.  A versengés megadott időtartama alatt két robothal tartózkodott a vízben, és az nyert, aki mindkettőt kifogta. Döntetlen esetén a párbajt meg kellett ismételni úgy nehezítve, hogy ebben a fordulóban fejenként már két-két egérrel lehetett modulálni a robotok mozgását. Ez a ráadás garantált eredménnyel járt, mivel a kézügyességen kívül roppant összeszedettséget és gyakorlatot követelt, amit jobbnál-jobb fejlesztésű szimulátorokban lehetett elsajátítani.

Halperkopp egy vele készített interjú kapcsán szembesült olyan riporteri kérdéssel, ami inkább az elektronikus sporthorgászat eredetét, helyesebben a múltját firtatta. Bizonytalan válaszával ő maga sem volt elégedett, hát beásta magát a horgász-halász mitológiákba és ámulata egyre nőtt. Az élő halak kifogásának lehetősége fölöttébb izgatta, mint új kihívás! És képzetében motoszkált a kannibálkísértés is, hogy megkóstoljon például egy ropogósra sült pisztrángot, vakmerően hátat fordítva a virtuális étkek világának. Az épített élelmiszerek már az őt megelőző nemzedékeknél is politikailag korrekt változást okoztak. Az élőlényeket nem kellett többé elpusztítani, az emésztésre hangolt műanyagok divatba csomagolt elfogadottságával helyreállt a végletekig kihasznált Föld, az életterek vitalitása.

A kék zubbonyos folyamőr átvágta magát a kíváncsiak csoportján. Halperkopp megszokott nyugalmával tűrte, hogy mindenki pont rá kíváncsi. A rend őre zavarba esett a híresség láttán itt, az eléggé félreeső, zúgókkal kanyaros partszakaszon. Magában átkozódott, amint eszébe jutott a feljelentő. Inzultusra számított, és tessék! Versenyhorgászunk szákjában a hal oxigénhiányosan csapkodott az uszonyával. Az izzó parázs fölött forgatott nyárson pedig egy másik kifogott társa pirult úgy, ahogyan a földön heverő elsárgult könyv lapján mutatta egy fotó. Íncsiklandó a helyzet, de nincsen semmiféle szabálysértés, gondolta a hatósági ember és csendesen elköszönt. Alkonyodott, mire hősünk végzett a falatozással. Mennyei étek!-áradozott magában Halperkopp, és csak most figyelt fel a kis kínaira. Mások lassacskán elszéledtek. Li Pong alázatosan előhozakodott az ajánlatával: gyártósora hús-vér szerv nyomtatója csekély átalakításával szeretné nagy tételben előállítani és forgalmazni a sült pisztrángot, ha a Mester a nevét adja hozzá!

Hazafelé kétszer is meg kellett állnia az autóval, mert annyira nevetett. Folyvást kísértette az emlékkép, amint Li váltott lábakkal, boldogan hadonászva táncol. A bajnok úgy gondolta –  teljes joggal – hogy jó üzletet kötöttek.

1 év 10 komment

 

BEVEZETŐ

 

A Biblia ingyen hozzáférhető olvasmányként — a legnagyobb sajnálatunkra — idővel bizton hiányozni fog a kórházi kórtermeinkből lévén, hogy káfir népség volnánk. Teljes bizonyossággal feltételezhetjük, hogy az adományozó Gedeon Társaság ezt nem így gondolta.

Ma még sok betegnek bőven adódik lehetősége arra, hogy kedvtelve lapozgassa valamelyik szobai példányát a lábadozó ideje során. Ha epésebbek lennénk (és miért ne?), azt is gondolhatnánk, hogy ez a nemes szándékú társulat e helyt tán kissé cinikus. Ugyanis az Újszövetség gyakori témája Jézus urunk gyógyító tevékenysége, ami zsinórmérték lehetne zömmel a belgyógyász és szemész körökben.

Viszont a kisebb-nagyobb vizitek során a doktoraink és az asszisztencia ezt a lehetőséget nem tudja akceptálni. Holott a leírtak fényében szűk kétezer évvel ezelőtt a gyógyításban már elértük a lehetséges leghatékonyabb és leggyorsabb megoldást.

Most joggal vetődik fel a kérdés: miért pont a vizitet emeljük ki? Lássunk néhány újszövetségi mozzanatot, ami markáns eltérést mutat a mai gyakorlattal szemben.

 

1.  Jézus kezelései azonnali eredménnyel jártak. A mai gyakorlat ellenben dominánsan a beteg szervezet lassabb öngyógyító képességére alapoz, és ez még a jobbik eset.

2. Abban az időben az egyszeri(!) találkozások eredményeképpen teljesen felépült ember azzal szembesült, hogy ő a hite segítségével lett újra egészséges. Egy ilyen értelmű együttműködés is kellett a csodához. Mi most még ott tartunk, hogy a biztosított betegnek jár a szakmailag és technikailag egységesített ingyenes alapellátás, valamint meg kell adni minden információt az állapotáról. A doktorok rendre szóban vázolják a valószínűsíthető kilátásokat, akár a gyógyulást beleértve.

3. Ha egy betegséget az orvos valamilyen okból még nem tud gyógyítani, azt legalább állandó szerfüggőséggel tartja élhető szinten. Itt megtörténik egy minősítő program beültetése a páciens elméjébe: többé nem leszel egészséges. (Jézus nem ismerte a krónikus beteg fogalmát.)

4. Kiemelhetnénk Lázár esetét, hiszen ezzel a ma működő proszektúrák előtt is állandó tumultust okoznának a teljes joggal követelőző hozzátartozók.      

 

Ha csak érintőlegesen tekintünk a bibliai csodás gyógyulásokra, azonnal föltűnik egy sajátosság: a szerviz-jelleg. Hihetetlenül rövid folyamatban a beteg/elhunyt személy kicserélése egy korábbi, mindenképpen egészségesebb önmagára. A hit szerepe ebben a pillanatnyi eseményben gazdagodik a bizalmon alapuló, feltétlen beleegyezéssel. (Nyilvánvaló, hogy az erőtlenség állapotában a legközelebbi hozzátartozó folyamodása a mérvadó.) Hit, bizalom, beleegyezés. Ezek maradvány közös vonások a történéseiben szinte mindenben eltérő gyógyítási módszerekben.

Kiemelhetjük e cserefolyamat esszenciáját: a.) Segítség kérése a beteg, vagy képviselője részéről. b.) Feltétel nélküli hit egy felsőbb rendező erőben. c.) A bilokációval ellentétben ehhez a folyamathoz szükséges a „Megváltó” aktív jelenléte. d.)  A saját- és a választott párhuzamos univerzum egymásnak megfeleltethető, ekvivalens. e.) Az eleve hiányzó szerv, illetve végtag pótlása nem illeszthető be ebbe a folyamatba.

 

SPEKULATÍV RÉSZ

 

Ha nem bizonyítható megoldást vélelmezünk, akkor célszerű olyan közelítő példával kezdeni, aminek már van igazolható múltja a gyógyításban. Szellemi síkon orvosolható számos olyan kényszerképzet — rettenet, aminek indítékát a szakember egy korábbi életben keresi. A hipnotizőr azonosítja az emlékzárványban működő traumát, majd időben előtte kiválaszt egy olyan állapotot, melyben a páciens — abban az életében — éppen boldog volt. Innen hozza vissza, mintegy helyettesítően rögzítve egy lelkiségében teljesen kiegyensúlyozott pillanatot. A panasz oka ezzel egy csapásra eltűnik, a beteg meggyógyul.

Visszatérve a fizikai síkon történő gyógyításhoz: e példában megmutatott kicserélő módszert szeretnénk megtartani a spekulációnkban. Ehhez a rendelkezésünkre álló valamely párhuzamos univerzum meglétéből kellene kiindulnunk. (Jelezvén, hogy erről más vonatkozásban már volt szó a bilokáció és a szenvedéstörténet összekapcsolásánál. (Önmagában a bilokációban a két — kölcsönösen azonos tartalmú — univerzumot egyező jelenjére szinkronizálva érhetjük el, hogy egy speciális feladat végrehajtására átvett azonos személy hús-vér valójában egyszerre jelenjék meg két különböző színhelyen, ám ezúttal a saját világunkban. Alappal föltételezhetjük, hogy a bilokáció időtartamát szigorúan a mindenkori extrém vállalás teljesítése szabja meg.))

A Bibliában dokumentált gyógyítások sugallják, hogy folyamatukban határozott eltérések vannak a bilokáció céljához és módszeréhez képest, amennyiben ez utóbbi inkább alkalomhoz igazodó kölcsönzés. Viszont eredendően közös vonás mindkettőben, hogy azonos személyek felkeresésével, velük végez műveleteket. A gyógyításban a „Megváltó” mindvégig irányítja a cserét, melynek során a megfelelő másik univerzumban nem a szinkronizálással, hanem az egészségi állapot ideális, kétségkívül időben lehető legközelibb-múltú állapotának kiválasztásával kezdődnek az események. Ezt a panaszmentes, személyre azonosan megélhető embert kell áthozni, illetve a cserét végrehajtani, minden érzékelhető időveszteség nélkül.  (Paradox módon, az akció során nem sérülnek az eleve elrendelés szerinti sorstörténetek, ráadásul a páciens mindvégig önazonos tudatállapotban van megtartva.)

 

HATÁRHELYZET

 

Nyilván föltűnt, hogy kihagytuk ebből a születéstől hiányzó szervek, illetve végtagok pótlásának kérdését. Meglepő módon ezzel is hangsúlyozva az egymásnak minden elemében megfeleltethető párhuzamos univerzumok létezését.

Önök joggal vethetik fel, hogy az állatvilágban igenis előfordul, hogy egy élő szervezet képes újra növeszteni bizonyos — valamilyen trauma folytán elveszített — nélkülözhetetlen testrészét. Egyes vélekedések szerint ez a program az emberekben is aktiválható a szervezeti hologramok hatásmechanizmusában. Olyan megszorítással, hogy az újranövesztett végtag sajnos kisebb lesz az eredetihez képest.

Van itt egy ettől látszólag független másik szál: a múlt században megtörtént Contergan tragédia. A thalidomid tartalmú altató, nyugtató és hányingert csökkentő hatású gyógyszert a német Grünenthal gyógyszergyártó fejlesztette ki és 1957-ben került a piacra. Nyilvánvaló, hogy ez a szer különösen a kismamák körében volt népszerű. Viszont ennek a komponensnek hatására gyakorta csökevényes formában fejlődtek ki az újszülöttek bizonyos végtagjai. (A hatásmechanizmust csak 2009-ben sikerült tisztázni.)

Két megközelítésben is látszik, hogy ilyen irányú gyógyító eljárás forszírozása egyelőre nem egyeztethető a természettel.

 

MEGADATIK

 

Ebben a jókedvűnek szánt írásban most visszakanyarodunk a Gedeon Társaság önzetlen akciójához: változatlanul él a gyanú, hogy a kórtermi Bibliákkal — számuk kísértetiesen egyezik a széfekével — a gyógyító apparátus is meg van szólítva. Szkeptikus szakmabéliek nyilván egyből elhárítanak ilyen irányú nyitottságot, először a képesség hiánya miatt. Erre föl citáljuk ide minden idők egyik legvakmerőbb ígéretét. Kérd és megadatik! A taglalt cserealapú gyógyításban a „Megváltó” minősítés egyértelműen pongyola, viszont arra kapacitál, hogy ebbe a szerepkörbe belenőni lehetséges. Akad példa arra, hogy akármilyen más különleges képességgel bíró embernek az akkora terhet jelent, hogy kéréssel szabadul meg tőle. Nyilvánvaló, hogy a fordított folyamat is kiválóan működik, melynek során az áhított tudás megszerezhető és beilleszthető például a konzervatív praxisba.

1 év 2 komment

Az illusztrációt a hálóról vettem.

 

 

Tisztelt XY!

 

Hagyományosan politikamentes témaválasztásaid során az innovációval kapcsolatos felvetéseid mélyen érzékeny területre vittek, megint komolyan ámulatba ejtettél! Pláne úgy, hogy uniós szabályozást messze figyelembe vevő törvényalkotásunk 2014 óta a kérdést rendezettnek tekinti. Ezen kívül a Magyar Innovációs Szövetség témába vezető, rendkívül élvezetes definícióinál pontosabbat teljesen fölösleges keresgélnünk a hálón. Ezeket böngészve kirajzolódik egy rendkívül precíz működési keret.

„Az innováció új, vagy jelentősen javított termék (áru vagy szolgáltatás) vagy eljárás, új marketing-módszer, vagy új szervezési-szervezeti módszer bevezetése” — ez az ún. Oslo kézikönyvből átvett teljesen tömör meghatározás kijelöli az általában elviselt, mi több, elvárt verseny kereteit; másrészt olyan illúziót kelt, mintha helye lenne minden olyan munkavállalói ambíciónak, ami a megengedett fejlődés alá rendelhető. Ha felvetnénk a kérdést, hogy ezek a mértékadó tételek mely termelési módokra értendők, nyilván készségesen elismernénk univerzalitásukat. Most viszont nem látunk más aktuális értelmezési keretet, mint magát a legújabb-kori kapitalizmust. Ennek mindent maga alá gyűrő a profitéhsége (mint leginkább az ipari forradalom óta viruló legkegyetlenebb mozgatórugója) rendre nélkülözi a természettel való legcsekélyebb összehangolás erőfeszítéseit. Szélső esetekben már a minimális eredmény/haszon elérése, illetve a végig nem gondolt termelés is felmérhetetlen, visszafordíthatatlan pusztítással jár.

Ilyen tragikus hibák javítására egyáltalán nincs megnyitva semmiféle tényleges lehetőség, miáltal az érvényes szabályozások lebutítva, cinikusan erkölcstelenek. A regnáló tudomány-és technikaszervezők a fentiek szerint megengedik, sőt támogatják például a kis amplitúdójú ún. know-how érvényesülését, szerte Európában is.

 Egyértelmű, hogy a feltalálóink számára így nincs és nem lesz lehetőség a nagy amplitúdójú innovációra, amelynek során súlypontok helyeződnek át, illetve új tudományágak születnek. Nagyon jól ismered alkotó zsenijeink hányattatását, jobb esetben az üldöztetésük közepette óriási szerencsével született meg méltó világhírük. A polgári jog intézményei pedig képtelennek bizonyultak arra, hogy egyáltalán megértsék és védjék valami gyökeresen új, fenomenális dolog megszületését. Ez ma is így van.

 Azt mondod, hogy van ellenpéldád: a második világháború végén a győztesek agyelszívása során a találmányok totális állami védettséget élvezve eredményeztek már őnáluk forradalmi változásokat tudományban, technikában, amikor a nyertes hatalom birtokosai nyilván legkevésbé a klasszikus jogvédelem intézményére hagyatkoztak. Teljesen egyetértek veled, számkivetettjeink részére efféle garantált, különleges alkotói körülmény lehet az egyetlen kínálkozó lehetőség.

Látszólag távolabbról hozok egy személyes példát: civilként különféle beavatkozások céljából többször is beutaltak Budapesten, a Honvéd Kórházba.  Egy alkalommal a főorvos föltette az obligát kérdést: voltam-e katona, és hol szolgáltam? Igenlő és tájékoztató válaszom jólesően megnyugtatta. Mi volt a tanulság? Ennek az egészségügyi rendszernek különleges feladat volt a lakossági ellátás bekerülése a katonai védelmi ernyő alá, miközben nem kellett föladnia az eredeti identitását sem. Hivatásukkal viszonyultak ehhez, igaz hazaszeretettel.

Nyilván nagy elégtétellel fogadod a második világháborús példálózásod mára aktualizálását, hogy lehetőleg minden feltalálói tevékenységet teljes mértékben állami védettség alatt végezhessünk itthon már a közeli jövőben, jelesül a honvédelem égisze alatt. Azt a nézeted is megemlítve, hogy hivatásos katonáinktól egyáltalán nem áll távol például a műszaki tudományok magas szintű ismerete, alkalmazása, féltő megóvása sem.

Legyen neked mindenben igazad!

 

 

3 év 5 komment

Noha leginkább glosszaként íródott a cím alatt megfogalmazott szösszenet, az illusztráció beszédes. A témában illetékesek gyanúja szerint a láncreakció előre haladtával, ott az anyag találkozhat és reagál az antianyaggal.

 

A téma bevezetése: 

A Kisfaludy György által hangoztatott tézis, miszerint a létező összes anyag és annak megfeleltethető antianyag egymást — azonos hely-és pontok-béli megfeleltetéssel — irdatlan sebességgel váltogatja, néhány további kérdést is felvethet. Ezeket megkíséreljük glossza keretein belül tárgyalni, íme:

 

Kedves barátom!

Az anyag–antianyag témában írod, hogy annak ilyen felvezetése számodra teljesen érthetetlen. Viszont ismered a reagálásomat olyan dolgokban, amik merőben újak a számomra: nem tudom cáfolni, hát vidáman és felelőtlenül gondolkodom róla. Esendőségemet bizonyítja, imponál a föltételezés, hogy ez a két ellentett minőség milyen hihetetlen gyorsasággal váltogatja egymást a szorosan vett(?) világunkban.

Több irányban is elindulhatnánk, belefoghatnánk az anyag — antianyag — fekete lyuk kapcsolat közelítő fejtegetésébe, esetleg helyhez kötöttséget firtatnánk valamiféle határeset figyelembe vételével. Ez utóbbi egyáltalán nem újdonság, mivel a vallásoknál előszeretettel gondolunk azok tájhoz — lásd Ígéret Földje —, esetleg a földi féltekékhez köthető sajátosságaira.(Ne nevess ki, ilyen szezonális példám a Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe.)

De térjünk vissza a kétarcú anyag rejtelmeihez. Nem biztos, hogy tévút a valami és a semmi viszonya is. Igaz, a semmi és az antisemmi kapcsolat végképp nincsen bevezetve; ámbár a semminek lesz most szerepe, ami nem semmi, ezt sietve varrjuk el.

Az egymás helyében történő, másodpercenként tíz a huszonkilencediken számú anyag-antianyag minőségi váltásról már korábban sejtettük, hogy rendíthetetlen működtetési feltétele a materiális világunknak, főképp a stabilitás dolgában. Elvben ennek határt szabhatna mindazon helyek létezése, ahol nincs, nem fordul elő klasszikus értelemben vett anyag. Ilyet máris mondhatunk: akármilyen gyorsan váltogatja egymást az anyag és az antianyag, a törvény szerint nem érintkezhetnek, mert akkor úgy semmisülnének meg, hogy közben hatalmas energia szabadulna fel. Energia és semmi keletkezne. A nyilvánvalóan semmi akkor tapasztalható, mikor elérkezik a citált periodikus minőségváltás, mert arról már megállapítottuk, hogy ott sem lehet érintkezés. Ha ránézhetnénk erre a kitüntetett pillanatra, azt tapasztalnánk, hogy nincs Univerzum, helyesebben tényleg semmi sincs, méghozzá sehol.

Ellenben van ennek az ürességnek egy méltányosabb szerepe! Itt, és csak itt tölthető be e rendszerünkbe a következő váltandó történések dupla eseményvalósága. Ellentétes előjelű, egyenként végtelen tudatosságnak kell figyelembe vennie a folyamatok — mikronnyi rövid (éppen befejeződő) és makro (jövőbeni hosszú) távú, felosztott — változását, egyúttal az összes szabad akarat csorbítatlan érvényesülését, valamint az ösztönvezérelt tetteket, az életjelenségeket, mozgást, reakciókat, mindenestül. És ezt jó, előre tudni.

(Ismét találunk hitbéli csatlakozópontot, például az eleve elrendelés gondolatának kényszerét.)

Ennek a mérhetetlen információhalmaznak aztán tényleg képtelenség fölfogni a számosságát. Eközben nincs megengedve semmilyen üzemzavar, téves teremtés. Saját szellemi adottságaink logikája mentén még ezenfelül le kéne futtatnunk az összes betáplált jövendőbeli egyetemes tényszerűség helyességét, a megadott másodpercenként nagyobb, mint tíz az ötvennyolcadik-szoros gyakorisággal. Ha mégis létezne időben felismert hiba, abban az információs és antiinformációs anyagokat csoportosító előkészületi állapotban — a köztes momentumban — semmisítenék meg egymást, és ez az energiadús korrekciós folyamat kumulatív erővel tágítaná(?) az Univerzumot. Ha netán kíváncsiak vagyunk a hibaszázalék nagyságára, akkor arra a tágulás mértékével és a számszerűsített gyakoriság (anyag, antianyag váltakozása) arányba állításával lehetne következtetni.

Most erről ennyit, megköszönöm a türelmedet!

 

 

Egy sikeres kötetbemutató margójára
4 év Nincs Komment

Most, a klasszikus műveltség végóráit követően minden kötetismertetőnek megható és belterjes pillanatai vannak, ez vitán felüli. 2017 Március 19-én Budapesten, a Spinozában megtartott felolvasós, beszélgetős találkozón is ilyen volt a hangulat. Beri Róbert (Beró) a szerző, verseskötetének címe: Gyötrő múzsák. Egy ilyen meghökkentő felütéssel szembesülve valljuk be, az ihletet adó hölgyek egy merőben újszerű minősítésével szembesülhettünk.  Házigazdánkat felolvasó, énekesnő, költőnő és szerkesztő kolléga beszélgetős közreműködése is segítette. Önmagát gitárral kísérő, saját ihletésű dalaival Beró újra elbűvölte a baráti társaságát. Ez az igazi erőssége, noha ő nyilván nem így gondolja.

 

Viszont az ismertetést ebben a pillanatban kell megszakítanunk, lévén az ominózus versgyűjtemény momentán beszerezhetetlen. Holott a szerző rutinos szerkesztőként is megnyilvánult. Föltehetően saját finanszírozásában egyelőre mintegy ötven példányt „nyomatott” ki, ezt követően kezd majd tárgyalni a profi kiadókkal, ami igazán óvatos döntés. Jogosan vetődhet fel az obligát kérdés: ilyen feltételek mellett ugyan miféle jogosultsága van ennek a beszámolónak? Lássunk egy – két  fölmerülő szempontot! Szerzőnk hagyományt tisztelő társkapcsolataival/múzsáival  tudtán kívül a támogatott kategóriából a tűrtbe csúszott, holott például  – föltéve, de meg nem engedve – gender költőként már rég a fősodratú líra ünnepelt vezéralakja lehetne. Fontosabb körülmény, hogy ezen a kötetbemutatón meghívottként részt vett közös ismerősünk és szerzőnk, Petz György is. Tudjuk róla, hogy kitüntető figyelme és műveltsége nagy pedagógusi tapasztalattal párosul. Emellett őszintesége és jóindulata is megkérdőjelezhetetlen. Ha a művek akár halovány beavatottságot sejtetnek, az Gyuriban egész lényét átható, rendkívül örömteli várakozást generál. Ellenben a minőségek hullámzását a legnehezebben viseli. (Tán oszthatjuk azt a nézetet, hogy például a céheken belüli beavatottság ugyan vasszorgalommal elsajátítható, de a művészet világában nem. ) Végezetül: kerüljük az oxigénhiányos magasságokat, inkább minden olyan rendezvényre jussunk el, ahová a barátaink jó szívvel hívnak. Oda, ahol még egyáltalán magyarul beszélnek és gondolkodnak. Esetenként a Spinozába is.

—————————————————————————————————–

Kedves József! Természetesen a naplódba teheted, de a főoldalunkat más ívű művek bemutatására tartogatjuk.

Baráti üdvözlettel: Serfőző Attila

4 év 7 komment

Ti is tanúsíthatjátok, végül nem tudtam mit kezdeni a történettel, holott győzködtem magam eleget, hogy mennyire olvasnivaló, milyen hálás téma is ez valójában. Írásra kapacitáltak az ivóbéli barátok is, vehemensen.

Barátok? Inkább Péter szesztestvérei, kik becsülettel meggyászolták cimborájukat, akinek végül elegendő volt egy lágy fuvallat, hogy fölkapja és elvigye, végleg. Gyengülő fizikumát módszeresen dolgozta föl az alkoholmámor. Ráérős délutánokon órákig elálldogált a fröccse mellett, kedvtelve figyelte, ahogy az alkonyi Nap sugarai barátságosan átvilágítják az opálos nedűt. Dédelgetően kulcsolódó ujjai között a poharával olyan áhítattal viselte az idő múlását, akár az özvegyek, kezükben a Rózsafüzérrel.

Számomra bíztatóan indult minden. Bevallottan megfogott a sorsa, ahogy feltárulkozott az emberi esendőség minden bárgyúsága, ám a középponti elemet — ami végül a lejegyzés mellé láncolt — az életét ketyegő órájában véltem felfedezni. Péter alig múlt tizenhét éves, mikor számára véglegesen elakadni látszott az idő. Helyesebben először csak lassult egy kábult élethelyzetben, majd körbejárt ugyan, de mindig önmagában. Azután ugyanilyen kényszerítő erővel hatott az életigenlő történések sora, ami tovább űzte-hajtotta őt, keresztül a mindennapokon.

Azokban a régmúlt időkben nagyon szerelmes volt, Jolánnal töltötte minden idejét. Jártak ők mindenhová: moziba, szórakozóhelyekre, kirándulni. Ezen az ominózus hétvégen Péter nővéréhez látogattak el, vidékre. Andrea és a férje, Imre kettesben éltek egy családi házban. A település kedvelt természetvédelmi központ volt, kétség sem fért hozzá, hogy jól érzik majd magukat. Oldott hangulatban telt a nap, majd rájuk köszöntött az este. Lefekvéshez készülődtek. Péterrel közölték a regulát: Jolán a házaspárral fog aludni a hálószobájukban. Hagyománytisztelő neveltetése okán Péternek ez szinte teljesen magától értetődőnek tűnt, gyanútlanul elvackolt a nappali kényelmes heverőjén.

Hajnalodott, amikor félreérthetetlen zajokra riadt. Felismerte kedvese elfúló hangját. Frissen ráömlő rettenetében kilépett az udvarra, ám még ott is hallotta az ágyrugók ütemes nyikorgását. Most nem volt önmaga, szinte kívülről konstatálta az eseményeket és elhatalmasodó zavarában először ébredt benne az önvád: Jolánt miatta, az ő ostobaságának köszönhetően érte ez a gyalázat. „Őrült ötlet volt őt ide hoznom!” — dobolt agyában a szemrehányás. És a nővére ezt eltűrte. Azt később sem tudta becsületesen kielemezni, hogy Imre — mint a ház ura — miféle szokásjogokat gyakorolt? Ki tudja azt eldönteni, hogy ez itt, e gyönyörű tájékon mennyire bevett szokás? Péter és Jolán családjában nyilvánvalóan nem. Mi az, amit mindenképpen tűrni kell, ha emberek egy frigy során közeli kapcsolatba kerülnek egymással? Hiszen Imre rokon már, vele együtt kell élniük. A botrány ki sem robbanhat, a gaztett alámerül a kötelező látszat megtartásában.

Másnap sem oldódott az a távoltartó bárgyú szellemi állapota, ami azután is oly jól meghatározta a mindennapi tudatát. Mintha vízen át hallotta volna a nővére kenetteljes hazugságait, amint végre „vissza kaphatta” Jolánt. Kedvese immár a családhoz tartozott, de nem őáltala. Képtelen volt arra, hogy bármit is megbeszéljenek egymással, vagy keressenek egy úgynevezett megoldást.

Miközben fokozatosan tabuvá gennyesedett ez a történet, Péter nagykorúvá vált. Ellenben továbbra sem volt képes arra a bizalomra, hogy elfogadja Jolán, vagy bárki szeretetét. Belé égették azt a billogot, hogy kevés ő a szerelemre.

Mint arra még az elején utaltam, ti is tanúsíthatjátok, hogy az emberek egy ilyen lelki válságot könnyebben átvészelhetnek, ezért ez a nyomorúságos sorsfonál nem lehet szokványos. Az Imrék csak kihasználják az adódó szituációkat anélkül, hogy valaha is röstellnék tetteiket, vagy különösebben számon tartanák. A Pétereknek meg mindig ott van a lehetőség az újrakezdésekre. Hősünk ennél tisztább és ártatlanabb jellem lévén nem tudott megújulni, természetes kötelékeiben megalázottan rendre elbukott.

Ezért ez valójában nem is életszerű?

 

 

1 év Nincs Komment

Előzetes megjegyzés: (n)→ …←(n) közrefogással jeleztük azokat a nem szó szerint idézett gondolatokat („enigmákat”), amelyeket az írás végén megnevezett, tehetséggel, nagy lelkierővel bíró szerzők, tudós kutatók munkáiban lehet megkeresni.

 

 

A teremtéstörténetekben megismerhető hitbéli megfontolások biztosítanak olyan koroknak megfelelő világlátást, melynek segítségével az Istenképet értelmi-érzelmi szinten lehet elfogadhatóvá tenni, leszámítva az anyagelvűség korlátosságát, noha az is a hiten, a tagadás lehetőségén alapul.

 (1)→ A Biblia olvasása lehetőleg hiteles, eredeti nyelven megírt formában ajánlott. Nincs olyan fordítás, mely képes lenne arra a teljesítményre, hogy semmit se változtasson a szöveg szoros jelentéstartalmán. Márpedig ott van a tiltás: ezekhez hozzátenni, avagy jottányit elvenni büntetlenül nem lehet. Tiszteletünket tovább fokozza a felismerés, hogy ősi formájában egyetlen héber betűvel, annak gazdag kombinációjával lett leírva. ← (1) 

Az ószövetségi szent iratokban kaphatunk választ arra: a zsidóság milyen különleges kapcsolati formák és közösségalkotó fejlődés segítségével juthatott el az isteni egyesség megkötéséig?

Ezeknek a gondolatoknak is köszönhető az elfogadás, hogy esetükben kiválasztottakról van szó, akik teljes joggal élhetnek efféle, isteni értékeket hűséggel őrző elkülönültségben. Léteztek persze hasonlóan megkülönböztetett, akár korábbi időkben kiemelkedő népek is, mint a mi őseink, például. Mindaddig föltétlenül, ameddig csorbítatlanul ápoltuk az eredetileg kiérdemelt tudásunkat. Mivel ez rendkívül komoly erőfeszítésekkel járó küzdelmes történelmi feladat, hamar beláthatjuk, hogy ez az ajándékba kapott kivételezettség elsorvadhat erkölcsi, vagy hatalmi kényszerek okozta süllyedés folyamatában. (1)→ A szakrális és tudományos értékeket híven őrző magyar nyelv számára kevésbé volt szerencsés a nyelvújítás. A jelen számítógépes forradalmában pedig a rövidítéseink, jelentéstartalmat szegényítő kifejezési elfajzások híven mutatják, hogy mekkora a leépülés. ← (1)  (A nyelv nemzetet megtartó szerepét soha senki sem vitatta.)

Visszatérve a zsidósághoz: (2)→ sokak — például a kazárok — összeférhetetlenségükkel, felsőbbrendűségi vágyukban önjelöltként, gátlások nélkül öltötték magukra a kiválasztottság köntösét. Ilyen szarkafiókákként mérhetetlen károkat okoztak nekik, sőt magukkal rántottak sok jóhiszemű igazat.←(2)

Továbbiakban is a kivételezettség nimbuszát járjuk körül, amikor előbb a művészettörténész/régész, majd egy, a teremtést „fizikai valóságában” feltárni szándékozó kutató tudós enigmáiban keresünk kiadódó, esetleg egymásba fonható következtetést.

Előbbi (3)→ egy ártatlan nép tragédiáján keresztül világítja meg, hogy mennyire végzetszerű dolog lehet szövetségre lépni a „kiválasztottság” Istenével. Olyannal például, aki az ígéret földjének megszerzéséért cserébe megengedi az ott élő gyanútlan kánaániták lemészárlását. ← (3) 

A „civilizált, józan” utókor számára nehezen feldolgozható a beállítás, hogy van ilyen Isten is! — ám ez még hagyján. Nem akad olyan bennfentes ember, vagy hívők csoportja, ki az ószövetségi kontraktust hibának, mi több, tévedésnek minősítené. Részünkről pedig le kell szögezni: nincs megnyitva olyan fórum, bármilyen lehetőség, hogy ezeket az „enigmákat” vita tárgyává tegyük, vagy kritikával illessük. Az imént emlegetett utókornak viszont kötelessége egy magasabb szintű értelmezés, a tudásalapú, nem előítéletes tanulságok szabadító levonása.

Most a másik tudományág irányából, kutató feltalálónk megállapításait felidézve vegyük számba a mindenséget működtető törvényszerűségek egyikét. (1)→ Az anyag és az antianyag a világban mindenütt „ugyanott” van. Miként lehetséges ez, pláne, ha tudjuk, hogy nem vágyott találkozásuk pillanatában — irdatlan energiák felszabadulásával — kölcsönösen megsemmisítik egymást? Hihetetlen precizitású és gyorsaságú folyamatról van szó, melyben e két ellentétes univerzumpár másodpercenként tíz a huszonkilencedikenszer váltogatja — rigorózusan egymás helyén — önnön létformáját. ← (1) Elfogadásunk alapja, hogy ebben a kettősségben lássunk egy mérhetetlen biztonságot kölcsönző működtetési feltételt.

Az e tárgyat taglaló előadásban nem tartozott szorosan a témához az isteni kettősség kifejtése, ám tudósunk egy tanítványi kérdésre reagálva leegyszerűsítő magyarázattal szolgált. Az antianyag univerzumának Istene a miénk „mögött” van. Azután tett egy még meghökkentőbb megállapítást is. A keresztények a Miatyánkban hozzá is fohászkodnak, amikor azt kérik: „ne vígy minket kísértésbe”…

Ezen a ponton kívánjuk egymáshoz közelíteni e két tudós végkövetkeztetéseit, miközben elismerjük kivételes bátorságukat is. Egyikük az önmaga által ellenütemű univerzumként meghatározott, antianyagú világ Istenéhez is eljutott, a másik pedig történelmi ismeretek, Kánaánban található leletek segítségével ugyanide(!), a kiválasztott nép Istenéig. Feltételezésünk szerint e kettő egy és ugyanaz, viszont semmiképp sem lehet összekeverni azzal az Istennel, akit az újszövetségben „miénknek” tudhatunk. Így alappal vélhetjük, hogy míg az anyagi értelemben ellentétes előjelű, két minőséget fölváltva képviselő univerzum magas számú egymást helyettesítése garantálja létünk stabilitását, addig a kiválasztottak által képviselt, elkülönült ószövetségi világnézet ehhez hasonlatosan hozza el számunkra az újszövetség-béli hitbiztonságunkat, a megrendíthetetlen bizalmat mindenben, ami jó, és szeretetteljes.

 

 

Hivatkozások:

 

         (1)→ Kisfaludy György←(1) 

      (2)→ Benjamin H. Freedman←(2)

 (3)→ „Avatara”, Bácsfi/Erőss Diána←(3) 

 

 

 

4 év Nincs Komment

Hálóról vett illusztráció.

 

Borura derű! A hirtelen támadt fényözönben lépett az ablakhoz, kihajolt, kíváncsian tekintett le a kis utcára. Az aszfaltot benépesítette a színes forgatag. Suhancok gördeszkázva szlalomoztak a hazaigyekvő emberek nyüzsgő forgatagában, többen összecsukott esernyőjükről rázták a vízcseppeket.

 Magdának ez a fölső szinti kényelmes beosztású lakás tetszett meg, számos holmija és bútora közül csak a zongora felcipelése jelentett próbatételt a költöztetők számára. Egy álló héten át rendezkedett, mire minden a helyére került. Persze most a friss és tiszta levegőnek örült, mélyeket szippantott belőle. Váratlanul megcsörrent a telefonja.

— Na, hogyan boldogulsz? — jött a szokásos, minden bevezetés nélküli kíváncsi kérdés Berta húgától.

— El vagyok ragadtatva! Néhány hangoskodó szomszédtól eltekintve mindennel elégedett vagyok.

— Mi a helyzet a zongorával? Megszokták már gyakorlásaid a környezetedben?

— Püff neki, a lényegre tapintottál. Van egy kis gondom ebből. Tegnap például egy könnyű polkával próbálkoztam, amikor válaszul ezek az alsó szomszédok elkezdték bömböltetni a lejátszójukat. Pedig igen fejlett a zeneérzékük, szinte minden slágerre ritmikusan mozognak, még a legkisebb gyermek is rázza a fenekét. Ráadásul sokkal lármásabbak, gondolhatod.

— Beszéltél már Fisuval? (Fischer barátunk beceneve.)

— Igen, holnap benéz hozzám. Van egy vak ismerőse, aki zongorát hangol. Valószínű, hogy magával hozza őt is.

— Most búcsúzom, hagylak pihenni. Hívj, ha van valami fejlemény!

 

A mester halkan és nagy rutinnal dolgozott a zongora hangolásán. Közben Fisuval meg tudta beszélni a teendőket, feszült figyelemmel hallgatta Magda elgondolásait. Hogyan lehetne megoldani a zongora lecsendesítését? Már a legelején elvetették a lakás hangszigetelésének ötletét: nehézkes technikai megoldásaiban teljesen elnyomná az oly kívánatos komfortérzetet, ami egy alapvető igény. Búcsúzáskor megegyeztek abban, hogy kölcsönösen elmélyülnek a feladatban. Ha van jó megoldás, akkor folytatódhat a történet.

Nem kellett sokáig várni! Fisu most sem egyedül jött, két mechanikai szakértőt is bemutatott Magdának. Bár az ötlet pofonegyszerű, a kivitelezés fortélyai viszont igen bonyolultnak ígérkeztek. A feladat a megtisztelő „vákuum zongora projekt” elnevezést kapta és jól elkülöníthető feladatok mentén készült el egy tekintélyt parancsoló költségvetés. Magdát a pénz előkerítése egyáltalán nem izgatta, anyagi helyzetében könnyen áldozhatott bármire. Mindjárt adódott némi kellemetlenség is, mert a munkálatok elvégzéséhez az instrumentumot hosszabb időre műhelybe kellett szállítani. Szerencsére a közelbe, így Magda akár naponta figyelemmel kísérhette a megvalósítást.

Az átalakítás előrehaladtával egyre több részletkérdés merült fel, aminek megértése önmagában nehézségeket okozott: pedálok működtetési léggátlása, hangoló csavarok hozzáférhetősége és kizárásuk a vákuumozott húrtérből, megannyi technikai bravúr. Már-már letett a siker reményéről, amikor egy nap Fisu szabályosan rárontott az otthonában.

— Heuréka, sikerült!

— Jaj, csak ne viccelj ezzel!

— Most azonnal velem kell jönnöd, hogy kipróbáljad!

Magdának kétszer sem kellett mondani, szinte repült. Valamennyi munkás ott nyüzsgött a tesztnél. Most Fisu feladta rá a fülhallgatót és bekapcsolta a hangot rekonstruáló akusztikát, a technikusok pedig a vákuum berendezést. Ujjongó lámpalázban égett, amint helyet foglalt a zongoraszékén! Bartókot játszott leírhatatlan élvezettel, miközben a többiek mindössze a gépek halk zümmögését hallották. Fisu is felvette a tartalék fejhallgatót, mivel neki állandóan fenntartásai támadtak a hangzás minőségével kapcsolatban. Persze minden várakozást felülmúlt az eredmény!

Nyilvánvalóan óvatos türelem jegyében zajlott a zongora és a technika költöztetése, hiszen mindezeknek otthon is működniük kellett.

Merőben új, pazar lehetőségek merültek fel! A berendezést lehetett konvencionális zongoraként használni, ám bizonyos fortélyok bevezetésével sokkal értékesebb információkhoz is eljutottak. Továbbra is Fisu feladata volt a folyamatos fejlesztés. Például neki kellett rájönni a tizenheted másodperces késleltetésre, amennyiben a megütött húr füllel nem érzékelhető rezgéséből a valódi hang „megérkezhetett” a fülhallgatóra, miáltal a hangzás érvényesüléséig közbe tudták iktatni a morfológiai mezőt. Csak nagyon lassan fogadták el, hogy a zeneszerzés eredeti pillanatait tudják mozgósítani, egészen az invenciók okozta extázis állapotáig. A legkomolyabb kihívást jelentette a dallamszerzők által használt különféle korú és hangoltságú zongorák rezgés-hűre transzponálása, finom elhangolása. Ezen felül rigorózusan be kellett tartani a mesterek által előírt előadási időtartamot, tempót, dinamikát, billentési erőjátékot, bármit, amit az ihletettség pillanatai döntnek el.

Kezdetben diszkréten kezeltek minden eredményt, noha akadtak egyre ellentmondásosabb fejlemények, amik miatt több ismerőst és rokont is fölvillanyozott ez a titokzatos történet. Magda lelkesedése nagyon hamar alakult át mindent elsöprő szenvedéllyé. Erre először Berta figyelt fel. Már nem is beszélgettek, szinte minden pillanat a zongora mellett, az ihletettség felfokozott érzelmi viharaiban telt. Az igazi bajt az jelentette, hogy nem fogadott el semmi segítséget. Mindenki a terhére volt, senkit sem tűrt a kelleténél tovább.

Azután eljött az a pillanat, amitől titkon mindenki rettegett. Rá kellett törni az ajtót!

Bertát és Fisut a lakásban kísérteties csend fogadta. A zongora fedelén a papírhalmok tetején találták Liszt Haláltánc kottáját telefirkálva javítgatásokkal, megjegyzésekkel. Magda élettelen teste széttárt karokkal terült el a padlón. A berendezés még be volt kapcsolva.

Fisu óvatosan lefejtette fejéről a fülhallgatót. Azt észlelte, amire gyanakodott: folyamatosan szólt benne a négyszáznegyven hertz.

1 év 3 komment

Történelmi párhuzam, minden politika nélkül.

 

Emlékszem, nem oly rég viccelődtünk ezen a méltán sikeres TV vetélkedőn. Például nekem a „Maradj tampon!” mondén szóferdítésed nagyon tetszett. Akkor nem mondtam el neked, amit gyakorta érzek ezzel a műsorral kapcsolatosan. Enyhe émelygést, a testek zuhanása pillanatában. Holott én a televíziós adások nézésekor inkább az önfeledt szórakozásra vágyom.

Szóval: szándékaim szerint e játékot figyelve is kikapcsolódnék, ám éppenséggel bekapcsol valami az alámerült élményeimből. Képzeletemben felidéződik egy filmfelvétel még 1946-ból, a nürnbergi per után bő fél évvel történt landsbergi kivégzésekről.

Ez a korabeli, mintegy negyvennyolc perces fekete-fehér anyag az események precíz megörökítésére szorítkozik, nincsen zenei aláfestés, természetes zaj, vagy magyarázó szöveg. Csak a vetítő sercegése hallik. Amerikai katonák, német papok, hétköznapi ruhájukba öltöztetett fizikai végrehajtók gondoskodnak arról, hogy az akasztások (két, egymáshoz közel eső, szinte egyforma fa ácsolaton) zökkenőmentesen és időveszteség nélkül történjenek. Szokványossá sűrűsödő rituáléjában egy kisebb csoport mintegy tizenhárom lépcsőfokra hágva éri el a végső pillanatok felső szintjét, ahol az elítélt egy csapóajtóra állva arra vár, hogy mindenki tegye a dolgát. A hóhér a fejre húzható zsákkal és a kötéllel, a pap a búcsú szavaival, gesztusaival, az MP karszalagos amerikai katonák pedig a tanúságtevő jelenlétükkel. Amikor a csapóajtó hirtelen lenyílik az elítélt lába alatt, az alant elfüggönyözött fülkében ― a hosszúra engedett kötélen ― majd kétméternyi zuhanást állít meg a robusztus hurok.

A filmben 30:38-nál váratlan dramaturgiai csúcspontként tűnik föl egy szemüveges elegáns civil fiatalember, kis blokkfüzettel a kezében. Ő nem a sajtótól van, mert a riporterek a korabeli terjedelmes foto-apparátusukkal mozogva az előzmények során már kellően felhívták magukra a figyelmet. Egy teljesen ártatlan, gyermeki arc! Kezei ápoltak, mozdulatai finomságot sugallnak. Mégis mindenki szolgálatkészen fordul felé, mire ő egyetlen parancsoló gesztussal jelzi, hogy szüksége van a végrehajtási dokumentumokra és a lajstromra. Egy katona azokat készségesen átnyújtja neki. Azzal a kérlelhetetlenséggel lapozgatja, ami oly jellemző mindazokra, akik a mindenkori történelmet írták és írják. „Kezei ápoltak, mozdulatai finomságot sugallnak.”

A két élmény ezekben a zuhanásokban vállal sorsközösséget: a Maradj talpon-ban és a landsbergi mészárlásban a vesztesek méltósággal viselik önnön alávetésüket, lévén hogy valamit nem, vagy rosszul tudtak. Jöjjenek hát a győztesek! Mindig őket várjuk. Kiapadhatatlan naivitással.

5 év 13 komment

 

A Gari keresztnévre úgy gondoljatok, mint például a Karira. Teljesen „honos” becenév, az Edgárt kedvesíti. Már az is tetszett, ahogyan az ismerőseink egymásnak ajánlották, a megfelelő körök szerencsésen összekapcsolódtak. Akkoriban szükségem volt matek felkészítésre, hogy egyáltalán esélyem legyen a felvételinél. Ő éppen el tudott vállalni, hamar megegyeztünk.

Megrokkant, ám ennek az ágyhoz kötöttségnek tragikus történetét nem firtattam. Természetesen egyáltalán nem igényelt semmilyen részvétet, vagy együttérzést. Balesete nyilvánvalóan az egyetemi tanulmányait követően érte, a megérdemelt karriert lassította le ez az állandó szobafogság. Lakrésze persze magán viselte a fiatal tudós keze nyomát, az iránta érzett rokonszenvem emiatt is nőttön-nőtt.

A kialakult gyakorlat szerint a megbeszélt időpontokban elmentem hozzá.  Nagyon hamar elfogadtam azt a hallatlan szellemi fölényt, ami részéről megnyilvánult a tanórái során. Módszerére visszagondolva talán az lenne a legmegfelelőbb jelző Garira, hogy könyörületes volt, méghozzá rendületlenül. (Az ő pedagógiai teljesítményének köszönhetem, hogy aztán fel is vettek.)

Addigra én már sok mindent megértettem és teljesen átértékeltem a saját képességeim dolgában. Folyamatosan számon kértem magamon a megismerés, a megértés és a memorizálás hatékonyságát. Számos esetben rágódtam örökletes korlátok felbukkanásán, a rokoni kapcsolatokat jellemhibák, konfliktusok és habitusbéli torzulások mentén kezdtem vizsgálni. Más alkalmakkor arról győzködtem magam, hogy az emberi butaság és az agresszió a mindenkori lelkiállapot szerint egymás katalizátorai. Végezzünk valamilyen szertartást a belső nyugalmunk és folyamatos lelki egyensúlyunk fenntartására? — ezek a meditációs célok rendkívül erősen hatottak rám. Éltettem a reményt, hogy ezeket nem korlátozhatja az önmagammal kapcsolatos bizonytalanságom.

Így különösképp zavart a gondolatvilágom zajossága is, ami meghiúsított bármilyen konzekvens, megértő, rögzítő figyelmet. Igen. Tanulási ambícióimból hiányzott mindjárt az első olyan ág a fáról, melyben megkapaszkodva elérhetném a következőt, és így tovább. Viszont akkoriban fogalmam sem volt arról, hogy részemről ez mennyire krónikus és előre eldöntött(?) végállapot.

Egyszer azért mégis megtudtam, miképpen történt Garival az a baleset. Kertjükben felmászott a legmagasabb fa tetejére, de szerencsétlenségére — vagy egy ág törött el, vagy megcsúszott — lezuhant. Noha túlélte, a sérülései szinte mozgásképtelenné tették. Ezzel homlokegyenest ellentétes eseményként éltem meg, hogy az én „fámra” még csak föl sem tudtam mászni! Birtokba venni a látók bódító magaslatát, közelebb jutni a madarakhoz, a felhőkhöz, a többet-tudás egéhez. Ehelyett várt rám az időtlen, ámbár biztonságos, fegyelmezett monotonitás. Csakúgy, mint Garira.

Meyer József Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.