Borura derű! A hirtelen támadt fényözönben lépett az ablakhoz, kihajolt, kíváncsian tekintett le a kis utcára. Az aszfaltot benépesítette a színes forgatag. Suhancok gördeszkázva szlalomoztak a hazaigyekvő emberek nyüzsgő forgatagában, többen összecsukott esernyőjükről rázták a vízcseppeket.
Magdának ez a fölső szinti kényelmes beosztású lakás tetszett meg, számos holmija és bútora közül csak a zongora felcipelése jelentett próbatételt a költöztetők számára. Egy álló héten át rendezkedett, mire minden a helyére került. Persze most a friss és tiszta levegőnek örült, mélyeket szippantott belőle. Váratlanul megcsörrent a telefonja.
— Na, hogyan boldogulsz? — jött a szokásos, minden bevezetés nélküli kíváncsi kérdés Berta húgától.
— El vagyok ragadtatva! Néhány hangoskodó szomszédtól eltekintve mindennel elégedett vagyok.
— Mi a helyzet a zongorával? Megszokták már gyakorlásaid a környezetedben?
— Püff neki, a lényegre tapintottál. Van egy kis gondom ebből. Tegnap például egy könnyű polkával próbálkoztam, amikor válaszul ezek az alsó szomszédok elkezdték bömböltetni a lejátszójukat. Pedig igen fejlett a zeneérzékük, szinte minden slágerre ritmikusan mozognak, még a legkisebb gyermek is rázza a fenekét. Ráadásul sokkal lármásabbak, gondolhatod.
— Beszéltél már Fisuval? (Fischer barátunk beceneve.)
— Igen, holnap benéz hozzám. Van egy vak ismerőse, aki zongorát hangol. Valószínű, hogy magával hozza őt is.
— Most búcsúzom, hagylak pihenni. Hívj, ha van valami fejlemény!
A mester halkan és nagy rutinnal dolgozott a zongora hangolásán. Közben Fisuval meg tudta beszélni a teendőket, feszült figyelemmel hallgatta Magda elgondolásait. Hogyan lehetne megoldani a zongora lecsendesítését? Már a legelején elvetették a lakás hangszigetelésének ötletét: nehézkes technikai megoldásaiban teljesen elnyomná az oly kívánatos komfortérzetet, ami egy alapvető igény. Búcsúzáskor megegyeztek abban, hogy kölcsönösen elmélyülnek a feladatban. Ha van jó megoldás, akkor folytatódhat a történet.
Nem kellett sokáig várni! Fisu most sem egyedül jött, két mechanikai szakértőt is bemutatott Magdának. Bár az ötlet pofonegyszerű, a kivitelezés fortélyai viszont igen bonyolultnak ígérkeztek. A feladat a megtisztelő „vákuum zongora projekt” elnevezést kapta és jól elkülöníthető feladatok mentén készült el egy tekintélyt parancsoló költségvetés. Magdát a pénz előkerítése egyáltalán nem izgatta, anyagi helyzetében könnyen áldozhatott bármire. Mindjárt adódott némi kellemetlenség is, mert a munkálatok elvégzéséhez az instrumentumot hosszabb időre műhelybe kellett szállítani. Szerencsére a közelbe, így Magda akár naponta figyelemmel kísérhette a megvalósítást.
Az átalakítás előrehaladtával egyre több részletkérdés merült fel, aminek megértése önmagában nehézségeket okozott: pedálok működtetési léggátlása, hangoló csavarok hozzáférhetősége és kizárásuk a vákuumozott húrtérből, megannyi technikai bravúr. Már-már letett a siker reményéről, amikor egy nap Fisu szabályosan rárontott az otthonában.
— Heuréka, sikerült!
— Jaj, csak ne viccelj ezzel!
— Most azonnal velem kell jönnöd, hogy kipróbáljad!
Magdának kétszer sem kellett mondani, szinte repült. Valamennyi munkás ott nyüzsgött a tesztnél. Most Fisu feladta rá a fülhallgatót és bekapcsolta a hangot rekonstruáló akusztikát, a technikusok pedig a vákuum berendezést. Ujjongó lámpalázban égett, amint helyet foglalt a zongoraszékén! Bartókot játszott leírhatatlan élvezettel, miközben a többiek mindössze a gépek halk zümmögését hallották. Fisu is felvette a tartalék fejhallgatót, mivel neki állandóan fenntartásai támadtak a hangzás minőségével kapcsolatban. Persze minden várakozást felülmúlt az eredmény!
Nyilvánvalóan óvatos türelem jegyében zajlott a zongora és a technika költöztetése, hiszen mindezeknek otthon is működniük kellett.
Merőben új, pazar lehetőségek merültek fel! A berendezést lehetett konvencionális zongoraként használni, ám bizonyos fortélyok bevezetésével sokkal értékesebb információkhoz is eljutottak. Továbbra is Fisu feladata volt a folyamatos fejlesztés. Például neki kellett rájönni a tizenheted másodperces késleltetésre, amennyiben a megütött húr füllel nem érzékelhető rezgéséből a valódi hang „megérkezhetett” a fülhallgatóra, miáltal a hangzás érvényesüléséig közbe tudták iktatni a morfológiai mezőt. Csak nagyon lassan fogadták el, hogy a zeneszerzés eredeti pillanatait tudják mozgósítani, egészen az invenciók okozta extázis állapotáig. A legkomolyabb kihívást jelentette a dallamszerzők által használt különféle korú és hangoltságú zongorák rezgés-hűre transzponálása, finom elhangolása. Ezen felül rigorózusan be kellett tartani a mesterek által előírt előadási időtartamot, tempót, dinamikát, billentési erőjátékot, bármit, amit az ihletettség pillanatai döntnek el.
Kezdetben diszkréten kezeltek minden eredményt, noha akadtak egyre ellentmondásosabb fejlemények, amik miatt több ismerőst és rokont is fölvillanyozott ez a titokzatos történet. Magda lelkesedése nagyon hamar alakult át mindent elsöprő szenvedéllyé. Erre először Berta figyelt fel. Már nem is beszélgettek, szinte minden pillanat a zongora mellett, az ihletettség felfokozott érzelmi viharaiban telt. Az igazi bajt az jelentette, hogy nem fogadott el semmi segítséget. Mindenki a terhére volt, senkit sem tűrt a kelleténél tovább.
Azután eljött az a pillanat, amitől titkon mindenki rettegett. Rá kellett törni az ajtót!
Bertát és Fisut a lakásban kísérteties csend fogadta. A zongora fedelén a papírhalmok tetején találták Liszt Haláltánc kottáját telefirkálva javítgatásokkal, megjegyzésekkel. Magda élettelen teste széttárt karokkal terült el a padlón. A berendezés még be volt kapcsolva.
Fisu óvatosan lefejtette fejéről a fülhallgatót. Azt észlelte, amire gyanakodott: folyamatosan szólt benne a négyszáznegyven hertz.
Legutóbbi módosítás: 2016.04.09. @ 10:41 :: Meyer József