Meyer József : Gari fája

 

A Gari keresztnévre úgy gondoljatok, mint például a Karira. Teljesen „honos” becenév, az Edgárt kedvesíti. Már az is tetszett, ahogyan az ismerőseink egymásnak ajánlották, a megfelelő körök szerencsésen összekapcsolódtak. Akkoriban szükségem volt matek felkészítésre, hogy egyáltalán esélyem legyen a felvételinél. Ő éppen el tudott vállalni, hamar megegyeztünk.

Megrokkant, ám ennek az ágyhoz kötöttségnek tragikus történetét nem firtattam. Természetesen egyáltalán nem igényelt semmilyen részvétet, vagy együttérzést. Balesete nyilvánvalóan az egyetemi tanulmányait követően érte, a megérdemelt karriert lassította le ez az állandó szobafogság. Lakrésze persze magán viselte a fiatal tudós keze nyomát, az iránta érzett rokonszenvem emiatt is nőttön-nőtt.

A kialakult gyakorlat szerint a megbeszélt időpontokban elmentem hozzá.  Nagyon hamar elfogadtam azt a hallatlan szellemi fölényt, ami részéről megnyilvánult a tanórái során. Módszerére visszagondolva talán az lenne a legmegfelelőbb jelző Garira, hogy könyörületes volt, méghozzá rendületlenül. (Az ő pedagógiai teljesítményének köszönhetem, hogy aztán fel is vettek.)

Addigra én már sok mindent megértettem és teljesen átértékeltem a saját képességeim dolgában. Folyamatosan számon kértem magamon a megismerés, a megértés és a memorizálás hatékonyságát. Számos esetben rágódtam örökletes korlátok felbukkanásán, a rokoni kapcsolatokat jellemhibák, konfliktusok és habitusbéli torzulások mentén kezdtem vizsgálni. Más alkalmakkor arról győzködtem magam, hogy az emberi butaság és az agresszió a mindenkori lelkiállapot szerint egymás katalizátorai. Végezzünk valamilyen szertartást a belső nyugalmunk és folyamatos lelki egyensúlyunk fenntartására? — ezek a meditációs célok rendkívül erősen hatottak rám. Éltettem a reményt, hogy ezeket nem korlátozhatja az önmagammal kapcsolatos bizonytalanságom.

Így különösképp zavart a gondolatvilágom zajossága is, ami meghiúsított bármilyen konzekvens, megértő, rögzítő figyelmet. Igen. Tanulási ambícióimból hiányzott mindjárt az első olyan ág a fáról, melyben megkapaszkodva elérhetném a következőt, és így tovább. Viszont akkoriban fogalmam sem volt arról, hogy részemről ez mennyire krónikus és előre eldöntött(?) végállapot.

Egyszer azért mégis megtudtam, miképpen történt Garival az a baleset. Kertjükben felmászott a legmagasabb fa tetejére, de szerencsétlenségére — vagy egy ág törött el, vagy megcsúszott — lezuhant. Noha túlélte, a sérülései szinte mozgásképtelenné tették. Ezzel homlokegyenest ellentétes eseményként éltem meg, hogy az én „fámra” még csak föl sem tudtam mászni! Birtokba venni a látók bódító magaslatát, közelebb jutni a madarakhoz, a felhőkhöz, a többet-tudás egéhez. Ehelyett várt rám az időtlen, ámbár biztonságos, fegyelmezett monotonitás. Csakúgy, mint Garira.

Legutóbbi módosítás: 2015.12.21. @ 18:34 :: Meyer József

Szerző Meyer József 61 Írás
1949-ben, Budapesten születtem. Manapság mérnökként dolgozom az építőiparban. Évek óta foglalkozom szakcikkek írásával, olykor más műfajjal is próbálkozom, Brády Zoltán nagylelkűségének köszönhetően némelyikük megjelent a Kapuban. 2010 novemberében Beró (Beri Róbert) meghívott az általa életre keltett" Édentől északra" művészeti csoportba.