Nap: 2015.12.17.

Kép: Nógrádi Katalin   álmunk tegnapra avarba veszett tél keze pőrére vetkeztet csend öleli vállunk üzennek a távoli hegyek a csillagok éjjel velünk ébrednek   fáradtan mégis emelt fejjel állunk görbe ujjunk fagy csókját viseli s míg imánk az égre [… Tovább]

Kép: Internet     Mint üllőn az izzó patkó,úgy hajlott rég, bíz a „Vaskó”!Csengett-bongott kalapácsa,Ő volt élete kovácsa. Haj az évek gyorsan múltak,az ütések letompultak.Durva zajként kong az ének,nem hallják már ifjak, s vének. Pedig ott bent, szól a nóta,a [… Tovább]

Viccelődni csak bátortalanul az ember jobb, ha önmagán tanul, s hagyja, az élc virágba szökkenjen, mikor leesik, s csendben padlót ér,– mosolyt fakasztó csattanóként –hogy a szellem fénye felderengjen.   De ha más lelkébe döf tőrt a vicc,már szándéka is [… Tovább]

Mint haldokló, ki vegetál. A téli táj pislákoló csendjében szinte semmi nem mozdul, talán elmúlni készül minden? Elfáradt. Pihen, akár az utolsókat lélegző. A látszat-semmiből láthatatlan erő hoz tavaszt,  testből kiszálló lélek- Főnixmadarat.

Ősi tóban hínár lebeg, Vízbe fúltak nyálkás haja, Rémálmoktól lázas beteg, Méregzöld az agg éjszaka.   Fülleteg csend ül a tájon, A sziklákat árnyak marják, Csillag ég a láthatáron S úgy vöröslik, mint a skarlát.   Borzas bokor sziluettje, Pufók [… Tovább]

Pokoltűzbe lóg a vézna lábam, pedig a földön se nagyon fáztam. Mezítlábas, vén poéta vagyok, lelkem e hőben most mégis vacog.   Szemem bezárom, elvakít a szenny, csak igazaknak jár a fönti menny. Oldj fel, Isten e kínból lágy puhán, [… Tovább]

Bővített változat Amikor én gyermek voltam, Gyakran ugráltam szénában, Dudorásztam, álmodoztam, Mezítláb a tarlón jártam.   A tyúkólba belebújtam, Tetves lett tőle a hajam, Vakaróztam, mint egy bolhás, Így lettem kopasz óvodás.   Este mikor lefeküdtem, Macskám ágyamba rejtettem, De [… Tovább]