Balázs Gyula Szerző
Vezetéknév
Balázs
Keresztnév
Gyula
5 év 3 komment

 

 

A túloldalon minden más.

Szétporladó, fakó színek.

Egyedül él ott egy bohóc,

Ki nem kell most már senkinek.

 

Kettétörött tükörbe néz,

Az idővel játszik csupán.

Kopottas, ősz hajába tapad

A hamuszürke délután.

 

Üres üveget lóbálgat

És lejárt gyógyszereken él

S ha elhagyja a vén házat,

Önmaga körül mendegél.

 

Nem vágyik pénzre, se rangra,

Foszlott remény a zubbonya

S ha kér, Istentől kéreget,

De napfényt mégsem kap soha.

 

Leoltották már a lámpát,

A volt színpad üresen áll.

S a letűnt cirkusz-messiás

Most némán megváltásra vár.

 

 

 

 

5 év 1 Komment

 

 

Fekete eső, ess csak, ess!

Álomfaló, hiéna éj.

Bennem élő esetleges,

„Jöjj hát!” – csábít tikon a mély.

 

Felruház a meztelenség,

Testemen kesernyés szavak.

Folydogál a fojtott szentség

Egy rozzant, régi híd alatt.

 

Álmodik a vézna nyomor,

Kávébarna a szenvedély,

Magába száll a ködgomoly,

Mely lengén házfalakhoz ér.

 

Lámpaernyőn lepke szárad,

Asztalomon kék pirulák.

Kicsapódik épp a század

Egy likőrösüvegen át.

 

Borvirágok szenderegnek

Gondolatvázak tagjain.

A tűnt kéjek megdermednek

S a mélyben felsikolt a kín.

 

 

5 év 1 Komment

Számon mély seb a hallgatás.

Mint macska, dorombol a csend.

Most csillagos vicsorgással

Mered rám a tátongó űr.

 

Borotvált, kopasz angyalok

Egy kopottas lavór körül;

Mossák szorgosan az idő

Szövetéből a foltokat.

 

Fűszálak verejtékeznek

Okkersárga sóhajokat

S a múlt szétnyíló hegéből

Fekete orchidea hajt.

5 év 3 komment

 

 

Vörös posztó a téli ég,

Finomtestű lidérc a szél.

Rögeszmés fogadkozások

Súlya alatt recseg a fagy.

 

Borban fürödtek a szentek.

Árokparti mea culpa.

Pár megtévedt hernyó-fivér,

Ki hitte, hogy pillangó lett.

 

Homlokomon türemkednek

A ráncokba bújt mondatok.

S mint ők amott, szüntelenül

Esküdözöm, esküdözöm.

 

Színtévesztő lettem, mégis

Színt akarnék vallani már,

De minden szavam visszhangja

Üvegcsörömpölés csupán.

 

Belefeledkeztem abba,

Melyben kivetkeztem magam

S most elszáradt kalászokkal

Verném az élet harangját.

 

Borban fürödtek a szentek.

S amott fetrengek velük én:

A megtévedt hernyó-fivér,

Ki hitte, hogy pillangó lett.

 

 

 

 

 

 

5 év 1 Komment

 

 

Beleremegek a rengetegbe,

Arcom a semmibe mered.

A nagy futóhomok éjszakában

Száz kicsiny tócsa szendereg.

 

Hideg vért isznak a szomjas vágyak –

Pazar gyönyör, lomha magány.

Árnyékként settenkedik az idő

Egy kék mosoly túloldalán.

 

Hamut szitál egy tűzfészek felleg,

Elrepültek már a fecskék –

Vesztükre szűk pupillába vesztek

És szétfolytak, mint a festék.

 

Lassan áramlik a nesz a csendben,

A szív érdes fűszálon ül.

S a szikáran álló út menti fán

 

Egy részeg angyal hegedül.

 

 

 

5 év 3 komment

Üres a tegnap, remeg a tér,

Sápadt emlék a dunyhán a dér,

Látomások, régi borok –

Jajvicsorog, Jajvicsorog!

 

Fejedelem ő, két fia van:

Kocsonyás jövő, holt önmagam,

Mélyemben mérgesen morog –

Jajvicsorog, Jajvicsorog!

 

Széjjeltép, összerak és megráz,

Érzem, felszökik bennem a láz.

Oktalanok már az okok –

Jajvicsorog, Jajvicsorog!

 

Hajó az ágy, tenger az álom,

Boncolom magam ezüst tálon,

Képzet-rongyban látnok molyok –

Jajvicsorog, Jajvicsorog!

 

Nincs már homok, hallgat az óra,

Fészkére száll a meddő gólya.

Élnék, de a kényszer konok –

Jajvicsorog, Jajvicsorog!

 

 

5 év 1 Komment

Ősi tóban hínár lebeg,

Vízbe fúltak nyálkás haja,

Rémálmoktól lázas beteg,

Méregzöld az agg éjszaka.

 

Fülleteg csend ül a tájon,

A sziklákat árnyak marják,

Csillag ég a láthatáron

S úgy vöröslik, mint a skarlát.

 

Borzas bokor sziluettje,

Pufók varangy ül az alján,

Nyirkos kelés lomha teste

Zsenge füvek selyemhalmán.

 

Lágy mohákon sóhaj reszket,

Elbódító bánat-mákony,

Ragadozó holdfény tesped

Sötétlila áfonyákon.

 

Ősi tóban hínár lebeg,

Vízbe fúltak nyálkás haja,

Rémálmoktól lázas beteg,

Méregzöld az agg éjszaka.

5 év 3 komment

 

 

Sötét álmok, torzult idill,

Jaj, a ködben valaki sír.

Nyirkos földbe süppedt a most,

Matatok egy üres dobozt.

 

Remegő kéz, szakadt kotta,

Zúdul az ár: vodka, vodka,

Táncolok a dallamokra,

Mit az őrület komponált.

 

Csattog a csend, villan a szó,

Mondanám, de nem mondható.

Rátapad az árnyak mocska

Hallucinált angyalokra.

 

Kéne, kéne, gyorsabb és több,

Felhergeltem az ördögöt.

Mit tehetnék? Mit akarjak?

Mindenhol csak varjak, varjak.

 

Betontömbnyi súlyos emlék,

S hogy jobb voltam én még nemrég;

Homlokomon a barázdák

Az éj pantomimját játsszák,

 

Míg halott csillagok alatt

Egy bágyadt lámpafény fakad

És megalvadnak a hangok.

Sötét álmok, torzult idill:

 

 

Párzanak már a varangyok.

 

 

 

 

9 év 2 komment

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

9 év 13 komment

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Balázs Gyula Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.