Balázs Gyula : Delíriumok (5.)

 

 

Vörös posztó a téli ég,

Finomtestű lidérc a szél.

Rögeszmés fogadkozások

Súlya alatt recseg a fagy.

 

Borban fürödtek a szentek.

Árokparti mea culpa.

Pár megtévedt hernyó-fivér,

Ki hitte, hogy pillangó lett.

 

Homlokomon türemkednek

A ráncokba bújt mondatok.

S mint ők amott, szüntelenül

Esküdözöm, esküdözöm.

 

Színtévesztő lettem, mégis

Színt akarnék vallani már,

De minden szavam visszhangja

Üvegcsörömpölés csupán.

 

Belefeledkeztem abba,

Melyben kivetkeztem magam

S most elszáradt kalászokkal

Verném az élet harangját.

 

Borban fürödtek a szentek.

S amott fetrengek velük én:

A megtévedt hernyó-fivér,

Ki hitte, hogy pillangó lett.

 

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Balázs Gyula
Szerző Balázs Gyula 46 Írás
...Azt hiszem, az egyik legnehezebb dolog az életben - várni. Már amennyiben az ember még nem gondolta végig, mi is ez a dolog valójában, nem tudja, mit kell az alatt érteni. Először becsapós, mert amikor várunk valamire, közben az is motoszkál a fejünkben, hogy közben valami mást elszalasztunk. Sokszor nehéz megkülönböztetni a várakozást az időpazarlástól. Aztán egy idő után lassan ráébredsz, hogy a várakozás fogalma nem egyenlő az egyhelyben toporgással, az üres tétlenséggel. Sokkal inkább társítható olyan fogalmakkal, mint a "fejlődés", az "érés" vagy a "haladás". Ülni a robogó vonaton, mely a cél felé zakatolÀ¦ És néha elbóbiskolni vagy elszívni egy cigarettát; kinézni az ablakon és megcsodálni az elsuhanó tájak összekuszálódó képét; felidézni a régi szerelmeket abban a kicsit piszkos, füstös, ámde valami megmagyarázhatatlan oknál fogva mégis csak hangulatos kis kupéban, nos, az semmiképpen sem elpocsékolt idő: az a legteljesebb várakozás - az maga az élet...