Balázs Gyula : Delíriumok (6.)

Számon mély seb a hallgatás.

Mint macska, dorombol a csend.

Most csillagos vicsorgással

Mered rám a tátongó űr.

 

Borotvált, kopasz angyalok

Egy kopottas lavór körül;

Mossák szorgosan az idő

Szövetéből a foltokat.

 

Fűszálak verejtékeznek

Okkersárga sóhajokat

S a múlt szétnyíló hegéből

Fekete orchidea hajt.

Legutóbbi módosítás: 2015.12.28. @ 23:19 :: Balázs Gyula
Szerző Balázs Gyula 46 Írás
...Azt hiszem, az egyik legnehezebb dolog az életben - várni. Már amennyiben az ember még nem gondolta végig, mi is ez a dolog valójában, nem tudja, mit kell az alatt érteni. Először becsapós, mert amikor várunk valamire, közben az is motoszkál a fejünkben, hogy közben valami mást elszalasztunk. Sokszor nehéz megkülönböztetni a várakozást az időpazarlástól. Aztán egy idő után lassan ráébredsz, hogy a várakozás fogalma nem egyenlő az egyhelyben toporgással, az üres tétlenséggel. Sokkal inkább társítható olyan fogalmakkal, mint a "fejlődés", az "érés" vagy a "haladás". Ülni a robogó vonaton, mely a cél felé zakatolÀ¦ És néha elbóbiskolni vagy elszívni egy cigarettát; kinézni az ablakon és megcsodálni az elsuhanó tájak összekuszálódó képét; felidézni a régi szerelmeket abban a kicsit piszkos, füstös, ámde valami megmagyarázhatatlan oknál fogva mégis csak hangulatos kis kupéban, nos, az semmiképpen sem elpocsékolt idő: az a legteljesebb várakozás - az maga az élet...