Balázs Gyula : Delíriumok (4.)

 

 

Beleremegek a rengetegbe,

Arcom a semmibe mered.

A nagy futóhomok éjszakában

Száz kicsiny tócsa szendereg.

 

Hideg vért isznak a szomjas vágyak –

Pazar gyönyör, lomha magány.

Árnyékként settenkedik az idő

Egy kék mosoly túloldalán.

 

Hamut szitál egy tűzfészek felleg,

Elrepültek már a fecskék –

Vesztükre szűk pupillába vesztek

És szétfolytak, mint a festék.

 

Lassan áramlik a nesz a csendben,

A szív érdes fűszálon ül.

S a szikáran álló út menti fán

 

Egy részeg angyal hegedül.

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2015.12.21. @ 19:14 :: Balázs Gyula
Szerző Balázs Gyula 46 Írás
...Azt hiszem, az egyik legnehezebb dolog az életben - várni. Már amennyiben az ember még nem gondolta végig, mi is ez a dolog valójában, nem tudja, mit kell az alatt érteni. Először becsapós, mert amikor várunk valamire, közben az is motoszkál a fejünkben, hogy közben valami mást elszalasztunk. Sokszor nehéz megkülönböztetni a várakozást az időpazarlástól. Aztán egy idő után lassan ráébredsz, hogy a várakozás fogalma nem egyenlő az egyhelyben toporgással, az üres tétlenséggel. Sokkal inkább társítható olyan fogalmakkal, mint a "fejlődés", az "érés" vagy a "haladás". Ülni a robogó vonaton, mely a cél felé zakatolÀ¦ És néha elbóbiskolni vagy elszívni egy cigarettát; kinézni az ablakon és megcsodálni az elsuhanó tájak összekuszálódó képét; felidézni a régi szerelmeket abban a kicsit piszkos, füstös, ámde valami megmagyarázhatatlan oknál fogva mégis csak hangulatos kis kupéban, nos, az semmiképpen sem elpocsékolt idő: az a legteljesebb várakozás - az maga az élet...