Hónap: 2011 június

* Az éj hamis, néha rám kacsint, s én ezüstbe öltözök. Már régen volt, hogy átkarolt, és bennem gyönyörködött.   De jaj a smink, ha szétfolyik..! Hát hagyom a könnyeket. Hiába int a lomb, ma sincs, ki ringassa lelkemet.   [… Tovább]

Szinte Gábor: Apám sapkában     Ő jön, sunyi csendben egyre közelébb, lesz tőle a szemem szürkefátyolos, csal bele könnyeket, ha üvölt a szél, elszívja erőm, mi még fiatalos. Ö tépi szálanként hajam dzsungelét, festi mákos-ezüstre, mit meghagy még, fogja [… Tovább]

  Simítsd rám a szót, simítsd rám, kedves!Ne hangosan, inkább leheld lágyan, csendben!Olyan megnyugtató, mikor rám hajol halkan,– cirógató fényben – becézget, mint hajnal.Legalább ma mondd ki, de ne is mondd csaksúgjad!Simítsd  rám a szót, simítsd rám a múltat!Látod, kigyúlt [… Tovább]

  Mint mikor kar bújik rég hordott kabátba, s a kéz nem találja meg a zsebeket, vagy idegen lakásban riaszt fel az éjjel, s villanykapcsolóért matat tenyered,                                                               úgy kutatod múltad, súlyos útitáskád, – egy poggyásznak többen rángatjuk fülét – [… Tovább]

  parti pipacsok lángszoknyába cifrázzák tüzes táncukat

(avagy az epigonizmus iskolája)   Mint a Kékes-tetőn a köd, Mely búsan jár a hegy fölött, Néha elszáll, megjön újra, Télen ő a hegy lakója.   Így él énbennem az emlék, Szívemre száll, libben odébb. De makacsul mind visszajő, Régi [… Tovább]

    Naponta többször kést fogunk. Van, hogy poharat emelünk, a pohár tartalma olykor az égig felszökik velünk!   Amikor lehunyjuk szemünk, elt?nnek emberek s a fák, és nem kell várni hajnalig, hogy kiderüljön a világ.   Sok szivart szí [… Tovább]

(szonett egyetlen ragrímre, és bővített válasz Péter Erika azon kérdésére, mit értek ragrím alatt)       Rímekkel merítlek szavak tengeréből, Színekkel kel Nap sugárözönéből, Hangokkal hasítlak dallamok testéből, Szálakkal szakítlak álmok szövetéből.   Csodákkal igézlek rég hallott regékből, Jelenlétre [… Tovább]

Népiesen szólok * Lëhullott a bodza virág, tótágast áll a dílibáb, kis mënyecskék sokasága, a hëgy mëgé mëgy sétálva. Ihaj-csuhaj mosolyognak, ím nem a munkára gondolnak.   Piros derű jányom arcán, keszkënő a szőtt rokolyán, vesszőkosár a karjukon, korsó zörög [… Tovább]

  Harmóniát, rendet képzeltem el, ahol a porszem öleli hópehely könnyűségű lélektestvérét a sutban, a padka kövén melegedő, kilobbant, tekergő parazsat.   Tárgyak. Jelek, régóta fagyott kövületek. Társaim az elengedés ösvényén, Lin-csi apát* szerint többre nincs is szükség, zsebemben egyetlen [… Tovább]

* Minden radírhúzás kitöröl egy vonást – először a szemet ne tükröződjön benne arc ne fürödjön benne fürkész tekintet ne oldozza fel magát benne a bűn     szem alatti ráncokat sómarta tengerárkot kráter mélyét a hajdan élettől duzzadó ajkat [… Tovább]

(néhány generációval ezelőtt még így ment a csetelés) B–omlik a zordon téli világ, A tájak felett árad a fény, L-eng a zöld fűben sok kis virág O-rgona illat repül felém.   G-alambok várják már a tavaszt, K-inek nem szép a [… Tovább]

                               Akár élhetnéd is. Ám mindegyre                              elrúgod magad a valóságtól,                              ahogyan magyarázkodsz. Fárasztó                              lehet kitérni, szándékkal esni                              mulasztásba. Minek törnéd szét, ha                              szilánkjai zavarbaejtően                              azonos képet sokszoroznának?                                Bábozódj ki! — már nem [… Tovább]

  Lábnyomodtól távol ébresztett a nap, ablakom kitárva új út felé nézek, nőnek, zsúfolódnak, zsugorodnak képek, mi tegnap volt – éjjel holnappá szalad.   Maradj még egy percig, várd a nyár hevét,   óvatosan lépünk a felkarcolt jégre, korcsolyámmal szívet [… Tovább]

Fel kéne mennem az égre,hogy észrevegyetek végre?Némán itt élek köztetek,zihálva leveg?t veszek,miközben sírok,mert gyötörnek kínok.   Meg is kell halnom majd talán,vaksötét téli éjszakán?Hogy elhiggyétek,mellettetek éltem,s ha féltetek,én veletek féltem.   Elmenni már épp ideje volna?Akkor ez a strófa rólam [… Tovább]

Harmóniát, rendet képzeltem el, ahol a porszem öleli hópehely könny?ség? lélektestvérét a sutban, a padka kövén meleged?, kilobbant, tekerg? parázst. Tárgyak. Égi jelek régóta fagyott kövületei. Társaim az elengedés ösvényén,  Lin-csi apát szerint zsebünkben egyetlen hamuba sült szezámmagos pogácsává lesznek [… Tovább]

Saját fénykép   A Tiszavirágok szobránál megálltunk, karcsú derekad átfonta kezem. Hallgattál. A lárvákra gondoltam, a párórásan is teljes, kérész-életen.   Néztük, csak folyt a virágzó temet?. Telehold kelt a Tisza felett, s a gesztenyék féltve nyújtották sötétbe villanyfényt?l átsz?rt [… Tovább]