Weöres-imádóknak Tudod-e? fekete az éjszaka inge, csillagok ezrével telis telehintve. Izgató, ha Kató dalra lejtve táncol, világos hajnalig ki se jön a bálból! Az irkász, a firkász trehány valahánya: cseppet sem remekel, ny?g csak a konyhában. [… Tovább]
* Az éj hamis, néha rám kacsint, s én ezüstbe öltözök. Már régen volt, hogy átkarolt, és bennem gyönyörködött. De jaj a smink, ha szétfolyik..! Hát hagyom a könnyeket. Hiába int a lomb, ma sincs, ki ringassa lelkemet. [… Tovább]
Szinte Gábor: Apám sapkában Ő jön, sunyi csendben egyre közelébb, lesz tőle a szemem szürkefátyolos, csal bele könnyeket, ha üvölt a szél, elszívja erőm, mi még fiatalos. Ö tépi szálanként hajam dzsungelét, festi mákos-ezüstre, mit meghagy még, fogja [… Tovább]
Háborúban az ember Hosszúra nyúlt az állóháború, közben mégsem aludhattak a civilek téli álmot, mint a medve. Enni, tisztálkodni, élni kellett akkor is, ha fenekestül felfordult a világ. Az ember alkalmazkodóképessége csodálatos. A borzalmakhoz is hozzá kényszerültek szokni. Északról [… Tovább]
* 8. Zsolt étterme jól prosperált. Persze jókor is időzítette a kezdést, két hónappal az Olimpiai Játékok megnyitása előtt. Nehezen indult be, előbb a környékbeliek, de lassanként más negyedekből is kezdték felkeresni. Színmagyar személyzettel üzemelt, noha kezdetben Zsolt ezt [… Tovább]
Simítsd rám a szót, simítsd rám, kedves!Ne hangosan, inkább leheld lágyan, csendben!Olyan megnyugtató, mikor rám hajol halkan,– cirógató fényben – becézget, mint hajnal.Legalább ma mondd ki, de ne is mondd csaksúgjad!Simítsd rám a szót, simítsd rám a múltat!Látod, kigyúlt [… Tovább]
Adjad fiam a te szívedet nékem, ismétli mind egyre egy bels? hang bennem… Az adakozás áldása, az áldás adakozása — 737. — – Adjad fiam a te szívedet nékem, ismétli mind egyre egy bels? hang bennem, [… Tovább]
Mint mikor kar bújik rég hordott kabátba, s a kéz nem találja meg a zsebeket, vagy idegen lakásban riaszt fel az éjjel, s villanykapcsolóért matat tenyered, úgy kutatod múltad, súlyos útitáskád, – egy poggyásznak többen rángatjuk fülét – [… Tovább]
parti pipacsok lángszoknyába cifrázzák tüzes táncukat
Csigákkal tele a rét… Felh?k sokszorozódnak, a víz cseppenként fénylik a bokor levelein, a pók serényen köröz, sz? szüntelen odaadással. Miközben gyerekem kislapátból markolót álmodik…huzavona nélkül simít végig pocakján a gyümölcs-ajkú napkorong. Leáldozóban is jóllakhatunk színeivel, megérdemelnénk egy rebbenésnyi csendet, [… Tovább]
(avagy az epigonizmus iskolája) Mint a Kékes-tetőn a köd, Mely búsan jár a hegy fölött, Néha elszáll, megjön újra, Télen ő a hegy lakója. Így él énbennem az emlék, Szívemre száll, libben odébb. De makacsul mind visszajő, Régi [… Tovább]
Naponta többször kést fogunk. Van, hogy poharat emelünk, a pohár tartalma olykor az égig felszökik velünk! Amikor lehunyjuk szemünk, elt?nnek emberek s a fák, és nem kell várni hajnalig, hogy kiderüljön a világ. Sok szivart szí [… Tovább]
(szonett egyetlen ragrímre, és bővített válasz Péter Erika azon kérdésére, mit értek ragrím alatt) Rímekkel merítlek szavak tengeréből, Színekkel kel Nap sugárözönéből, Hangokkal hasítlak dallamok testéből, Szálakkal szakítlak álmok szövetéből. Csodákkal igézlek rég hallott regékből, Jelenlétre [… Tovább]
Mindenki igyekszik szélárnyékba kerülni, mert a légáramlás egyre komiszabban megszegi a lakott területekre a KRESZ által engedélyezett legnagyobb sebességet, és hideg is, kutya mód. A beígért, viharos idő megérkezett. A helyi járatú járművek szélfogója felé veszem a lépteimet. A [… Tovább]
Népiesen szólok * Lëhullott a bodza virág, tótágast áll a dílibáb, kis mënyecskék sokasága, a hëgy mëgé mëgy sétálva. Ihaj-csuhaj mosolyognak, ím nem a munkára gondolnak. Piros derű jányom arcán, keszkënő a szőtt rokolyán, vesszőkosár a karjukon, korsó zörög [… Tovább]
Harmóniát, rendet képzeltem el, ahol a porszem öleli hópehely könnyűségű lélektestvérét a sutban, a padka kövén melegedő, kilobbant, tekergő parazsat. Tárgyak. Jelek, régóta fagyott kövületek. Társaim az elengedés ösvényén, Lin-csi apát* szerint többre nincs is szükség, zsebemben egyetlen [… Tovább]
* Minden radírhúzás kitöröl egy vonást – először a szemet ne tükröződjön benne arc ne fürödjön benne fürkész tekintet ne oldozza fel magát benne a bűn szem alatti ráncokat sómarta tengerárkot kráter mélyét a hajdan élettől duzzadó ajkat [… Tovább]
Nők az örvényben – Nézze, Józsikám. Mi hárman, szépen ideülünk egymás mellé a díványra, imádkozunk, amíg el nem vonul a front. A Jó Isten megsegít. A postai kézbesítő könyörgött: – Ténsasszony, kérem! Csak nem képzelik, hogy magukat kikerüli [… Tovább]
Szemtanúk – Magyar fotográfia a 20. században: Brassai, Capa, Kertész, Moholy-Nagy, Munkácsi… (A címképen: André Kertész) A XX. század leghíresebb magyar fotóművészeinek és fotóriportereinek munkáiból nyílik kiállítás a héten a londoni Királyi Művészeti Akadémián (Royal Academy of Arts), [… Tovább]
* 1. Fekszik az ágyon a meggyötört asszony. Olyan fáradt, hogy már alig él, és képtelen elaludni. Egész teste, de főleg az elméje esdekel pihenésért. Nem képes kikapcsolni az agyát, ezt a szüntelenül dörömbölő valamit. Újabb és újabb [… Tovább]
(néhány generációval ezelőtt még így ment a csetelés) B–omlik a zordon téli világ, A tájak felett árad a fény, L-eng a zöld fűben sok kis virág O-rgona illat repül felém. G-alambok várják már a tavaszt, K-inek nem szép a [… Tovább]
Íme kedves barátaim, felhajóztunk ezen az irdatlan folyón, egy hete utazunk árral szemben és ha hiszik, ha nem, két napig nem láttuk a partokat sem. Nem egy csermelyke, az biztos! Most itt fenn, valami oldalágon, végre emberekbe botlottunk, [… Tovább]
Akár élhetnéd is. Ám mindegyre elrúgod magad a valóságtól, ahogyan magyarázkodsz. Fárasztó lehet kitérni, szándékkal esni mulasztásba. Minek törnéd szét, ha szilánkjai zavarbaejtően azonos képet sokszoroznának? Bábozódj ki! — már nem [… Tovább]
Az oroszok már… A front egyre közeledett, mintha állandóan az ég dörgését hozta volna a vihar szele. Mindenki menteni akarta, amije megmaradt a novemberi német dúlás után, és amit abból még értékesnek gondolt. Hová is dughatta volna, mint [… Tovább]
Lábnyomodtól távol ébresztett a nap, ablakom kitárva új út felé nézek, nőnek, zsúfolódnak, zsugorodnak képek, mi tegnap volt – éjjel holnappá szalad. Maradj még egy percig, várd a nyár hevét, óvatosan lépünk a felkarcolt jégre, korcsolyámmal szívet [… Tovább]
És akkor Gáspár érezte: itt az id?! Rettenetesen nekiveselkedett, felt?rte az (Nem kell a nével?.) ingujját, hátra csapta kalapját, a kalapot, amit még apjától örökölt. Kicsit kopott, fekete kalap (Ne ismételj, ismételni csak fokozás céljából szabad, itt most szó sincs [… Tovább]
Fel kéne mennem az égre,hogy észrevegyetek végre?Némán itt élek köztetek,zihálva leveg?t veszek,miközben sírok,mert gyötörnek kínok. Meg is kell halnom majd talán,vaksötét téli éjszakán?Hogy elhiggyétek,mellettetek éltem,s ha féltetek,én veletek féltem. Elmenni már épp ideje volna?Akkor ez a strófa rólam [… Tovább]
Harmóniát, rendet képzeltem el, ahol a porszem öleli hópehely könny?ség? lélektestvérét a sutban, a padka kövén meleged?, kilobbant, tekerg? parázst. Tárgyak. Égi jelek régóta fagyott kövületei. Társaim az elengedés ösvényén, Lin-csi apát szerint zsebünkben egyetlen hamuba sült szezámmagos pogácsává lesznek [… Tovább]
A régi festéket kaparta ki a k?b?l, legalábbis ami megmaradt, mert már csak hellyel-közzel látszott az arany felirat: „Itt nyugszik Somosi Ern?né, béke poraira”. Vagy nyolc éve ? újította fel ezt a feliratot a nagyanyja sírján, az anyja kérte meg [… Tovább]
Saját fénykép A Tiszavirágok szobránál megálltunk, karcsú derekad átfonta kezem. Hallgattál. A lárvákra gondoltam, a párórásan is teljes, kérész-életen. Néztük, csak folyt a virágzó temet?. Telehold kelt a Tisza felett, s a gesztenyék féltve nyújtották sötétbe villanyfényt?l átsz?rt [… Tovább]
Tartalom másolása nem engedélyezett!