Boér Péter Pál : Döntés

 

Akaratlanul abba az utcába sodródtak, ahová az előző években, mindig is sodorta a lába. Szépen elvoltak barátokkal, irigyekkel és irigykedő barátokkal. Langyos szellő repítette őket végig, csak a számukra felfüvezett utcákon, tereken és ha nem éktelenkedik ott a megszokott csordagyülekező, talán minden másképpen alakul.

Leó, – vállig érő tincsei és markáns pofacsontja miatt nevezték őt így -, egy padra bökött és kedves mosollyal kérte meg Szamócát, hogy foglalkozzon egy kicsit a hajtincseivel, vagy valami mással. Váratlan, pici beszélgetés jött közbe, ezt ha akarta volna sem hagyhatja ki – meg hát, esze ágában sem volt akarni -, azért, fejvakarás nélkül bandzsalította ki, a foszlány gondolatot is kedveskedő szövegéből.

Egy alacsony, barna hajú, feltűnően sehová sem sorolható leányzóhoz lépett, aki sem csúnya, sem szép, sem irigylésre méltó nem volt, de Szamóca tudta,

hogy Leó éppen az exével „kényszeredik” a ránehezedő körülmények súlya alatt, őt faképnél hagyni, már negyed órája, sőt lassacskán harminc perce.

Olyan eszmecserébe görgött, ami semmiképpen nem sugallt kínzó, belső megerőltetést részéről, majd mikor Szamóca magától is ment volna, odalépett.

– A drága Lukrécia, ha nem ismernéd, meghívott bennünket egy házibuliba és én azt feleltem, megkérdezlek ugyan téged, de nagyon remélem, hogy igent mondunk. Gyere, szeretne veled megismerkedni és elbeszélgetni!

– Velem, Lukrécia? De hát miért, ha jól tudom ő volt az elődöm, mi meg éppen jegyben járunk, vagy mi?

– Ó, ne csináld kérlek, gyere már! Ennyire bekövült maradiak nem lehetünk.

– Rendben, persze odamegyek, de holnap majd elviszlek két,három volt barátomhoz.

– Ugyan picikém, neked nem is volt előttem egy szál barátod sem!

Leó felingerült ott álltában és már nem is tudta, hová ossza magát. Szamóca méltóságteljesen felállt, akár egy hercegnő, odalépett, kezet nyújtott és bemutatkozott.

– Ó drága Lukrécia, de örülök hogy megismerhetlek!

– Éppen most mondta Leó, hogy jöttök hozzám házibulira.

– Ezt mondta Leó? De érdekes!

– Miért, ugye jöttök?

– Nem tudom kérlek. Leó bizonyára megy, hiszen nem a parancsnokságom alatt ténykedik. Én nem érek rá, ma hamar haza szeretnék menni. Most pedig még megnézek egy filmet a Karthágó moziban, az épp háromnegyed tízkor fejeződik be és haza is találok.

Mondta mindezt mosolyogva, bájosan, idegek minden remegését száműzve, majd órájára pillantott.

– Hoppá! Három perc múlva kezdődik a film. Na szevasztok, mennem kell!

Megfordult a közeli mozi irányába, és a sietséget már nem kellett zaklatott lelkivilágára kennie, nyugodt lehetett, tényleg három perc volt kezdésig. Úgy ment, hogy a távgyalogló olimpiai számokban, csípőből jobbra-balra billegtető félfutókat, egyenes tartású, rendes menéssel verte ripityre.

Leó beszélgetett, nem vette komolyan, tán nem is észlelte, azt hitte visszaült a padra és várja. Csak egy fél perc után harapta nyelven magát, amikor kikerült a múlt ragadós légyfogójának vonzköréből és hirtelen a világra eszmélt. Lenézett lógatott bal kezére, aztán Lukréciára, jobb kézzel körbetekert egyet karikagyűrűjén, köszönés nélkül megpördült és rohant, mint akinek egy marék extasyt adtak be. A pénztárnál érte utol a lányt.

– Kettőt vegyél! – és átnyújtotta a pénzt.

– Ezt miért csináltad – kérdezte Szamóca – én sem okozok neked, semmilyen múltbeli szimpátiám bemutogatásával fájdalmat. Nem kérem, hogy ne köszönjetek egymásnak, vagy ne beszélgessetek, de gondold végig hány bulin is voltál életedben!

– Nem tudom, nem számoltam.

– Hogy is mennek az ilyesmik?

Leó nem szólt, hunyorított. Szemhéjai között, milliméternyi volt csak a rés, amin nézett, de látott. “Szamócának igaza volt”, gondolta, “egy pohár bor, kettő vagy három, aztán a reflexek és hormonok játéka, egy éjszakára talán visszarángatott volna Lukréciához, végül reggelre se Lukrécia, se Szamóca”.

– Ne siessünk!

Megfogta a bal csuklóját és magához vonta.

– Igazad van, bocsáss meg kérlek!

Átölelte és mintha senki sem lett volna ott, zavartalan, csókszenvedélybe forrtak.

Legutóbb szerkesztette - Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 751 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/