Marthi Anna : Lapis lazuli

 

Szűröm a fényt, a gondolatot,

a szót, emléket, valót.

Újraterem az érzés.

Dohogás helyett: ki-be

légzés lassan. Áhítás:

a semmit simogatni,

mindent érezve. Vagy

meglehet, elkerülök

egy bekötőútra, ahol

szűröm a fényt, a

gondolatot, a szót,

emléket, valót – megéri,

megértésbe csomagolt

minden kérdés; addig

magamra öltöm

sebtében a nekem

valót: látod, ugyanaz

a tisztaság világlik át

rajtad, rajtam.

 

*

 

Meztelenek. Kövek, akárha lüke

fejtetők mindenhatón lüktetünk

a vízben. Vagyunk, nem vagyunk.

Bordázatainkban színes sebek.

Lapis lazuli és azurit, de szürke

is; a vízből egyikünket kiemeled,

ha megszáradunk – csak kavics?

A láthatatlan színezi a láthatót.

Jelenné idomít az örök változó.

Szívemből kiemelek egy verset

neked, megsejted, ott vagyok –

feltérképezem kékkő-sebeidet.

Legutóbbi módosítás: 2011.06.21. @ 19:29 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak