Kertész Éva : Menthetetlenek 4.

*

4.

 

Kijött a Fény utcai piacról, lassan ereszkedett le az lejtős utcán, amikor megállt a szeme a játékterem villogó fényein. Évek óta naponta kétszer ment el a helyiség előtt. Soha nem figyelte meg eddig. Meg sem látta. Nem létezett a számára. Most majd megfigyeli! Nem csak kívül, belül is! Úgy lépett be, mintha ez lenne az albérlete. Belépett és nem egészen egy óra alatt elvesztette mind a félmillió forintot, amit elemelt a bank pénzéből.

Még semmi mást nem érzékelt, csak annyit, hogy van vége a világnak. Az agyában, a fülében dörömbölt valami, a nyelve zsibbadt, keze, lába érzéketlen. Előtte egy fénysugár, amely azt tükrözte, azzal, ami tett, egyszerre vesztette el az állását és a becsületét. Nincs tovább. Vitte a lába. Azt sem tudta merre, mikor ért haza, csak a végső megoldás foglalkoztatta. Nincs tovább, és nem is akarja már azt a továbbot. Feloldja a gyógyszereket, és azzal mindent elrendez.

Semmire sem emlékezett. Nem tudta, hogy bedobálta a tablettákat egy pohárba, hogy bement valamiért a szobába. Nem vette észre, hogy közben Zsiga hazajött, s követte az ő útját a lakásban. Csak amikor a pohár után nyúlt, akkor fogta meg kezét. A férfi, amikor az imént elment a pohár mellett Laurát keresve, látta a rengeteg tablettát a pohárban, de nem tulajdonított neki jelentőséget. Most, hogy rájött a lány szándékára, döbbent rá, mit előzött meg.

– Életem, drágám, életem értelme, mi elől menekülsz? Mit követtél el?

A lány csak elvonszolta magát az ágyig, ráomlott, és nem tudott beszélni. Csak nyöszörgött.

– Meg akarok halni – lehelte.

Soká jött el a reggel. Mire pirkadt a hajnal, Zsiga mindent tudott a történtekről, így aztán neki is akkora teher telepedett a vállára, mint a lánynak. Nem tehettek egymásnak szemrehányást, bár Laura tette arról beszélt, hogy szeretetből és féltésből született. A lány részletesen mesélte el anya gondjait, a bátyja szenvedélyét, s azt is, hogy Árpi kifejezetten feléli Zsuzsát. Rettenetes a helyzet, nem segíthet az anyján, nem dobhatja ki az öccsét a szülői házból. S, ha még azt is megtudja az anyja, amit ő követett el, félő, hogy belerokkan. Teljes kilátástalanságban feküdtek a kettős heverőn, piros szemmel a kialvástalanságtól, s a füsttől, amit maguk körül szétfújtak. Zsiga kezdte a napot egy hatalmas fürdővel. Előtte minden ajtót és ablakot kitárt, hogy a huzat kivinné az éjszaka termelt szagokat. Az asszony is felkelt, rendet rakott, port törölt, otthont teremtett a szétdúlt lakásból. Még nem fejezte be, amikor csengett a telefonon. Erna kereste.

Ilyen korán?  – gondolta.

– Hívj azonnal! – sikoltott bele a készülékbe Zsuzsi.

Istenem, mi az ördög történhetett vele, hogy másnak a készülékén hívja! Szerencsétlennek már megint nem volt annyi pénze, hogy a saját mobiljáról telefonáljon. Soha nincs rá pénze. Mindig én hívom. Most viszont nagy baj lehet, mert még túl korán van.

– Meghalt Erna! – sikoltotta anya többször is egymás után. – Érted, amit mondok? Erna meghalt! Áttelefonált az előbb, hogy lázas, vigyek neki gyógyszert. Tudtam, hogy ott van mellette az asztalon, mondtam is, de csak azt suttogta: Gyere. Mire átmentem, nem élt. Laurám, édes gyerekem, meghalt a nővérem! Mit kell most nekem tennem? Azt sem tudom, mit kell tennem!

– Ne őrjöngj anya, kérlek szépen, ne őrjöngj! Tudom, hogy nagyon meg vagy ijedve! Azonnal indulok, és veled leszek, és mindent elintézek, csak arra kérlek, ne őrjöngj!

Mire Zsiga előkerült a fürdőszobából, már kapkodta magára a ruháit, és menet közben mondta el, amit ő is csak most tudott meg.

– Nem kell velem jönnöd Zsiga, csak menj dolgozni, legalább a te munkahelyedet őrizzük meg. Ha gondom támadna, azonnal hívlak. Anya rettenetesen feldúlt, szörnyű élménye lehetett szegénykének. Már itt se vagyok.

Amíg a megálló felé rohant, azon törte a fejét, amit akkor gondolt, amikor anya belesikoltott a telefonba. Mert lehet, hogy ami eszébe jutott, az a legnagyobb dögség a földön, de bizony neki akkor, abban a rettenetes pillanatban az jutott eszébe, hogy szegény Erna nekik halt meg. Lehet erről hallgatni, nem beszélni, de magának el kell számolnia azzal a gondolattal! Mert az a gondolat megszületett! Miként a folytatása is, hogy – Ernának anya az egyetlen hozzátartozója, azaz ő az örököse. Igen. Tudja, hogy még a gondolat is szégyen, olyan hatalmas, mint amekkora szörnyűségbe keveredett. Istenem, ez rettenetes, ez szörnyűséges, ebből soha ki nem tudom mosni magam! Neked tudnod kell, hogy én magam előtt szégyellem! És lásd Isten, mégis most igenis ez az egyetlen, tragikus halál menthet meg bennünket az összeomlástól. Ments meg engem a saját szégyenemtől!

A kapun befordulva hármasával szedte a lépcsőt, pedig ez nem éppen az ő súlyának való művelet. Azt sem tudta, hova menjen, hol találja anyut, de szerencsére meglátta, hogy Erna ajtaján lép ki egy idegennel, s bár sírva beszélt, annyit megértett, hogy a szállításról van szó.

Amikor magukra maradtak a lakásban, anyu szegény, rázúdította minden szörnyű élményét.

Kicsalta a konyhába, azzal, hogy főz egy jó erős kávét, de látta, hogy Árpi már kapott egy hajnali adagot. Megkérdezte, hogy ő tud–e már az esetről. Mert, ha haza tudna jönni, néhány helyre ő is elmehetne.

– Az a gyanúm, hogy sokfelé kell szaladni, míg a hivatalos dolgokat lebonyolítjuk. Túl azon, hogy pénz sincs egyik háznál sem.

– Azt mondja az orvos, hogy infarktus vitte el Ernát. Bizonyára érezhetett valamit, mert sajnos felébredt. Bár elaludt volna szegény – sírdogált anyu. – Lehet, hogy zavart volt, és azért kérte a gyógyszert, de az is lehet, hogy engem akart kímélni. Nem gondolnám ugyan, hogy abban az állapotában ez eszébe jutott volna. Hamarosan jönnek a szállítók. Azt már eldöntöttem, hogy hamvasztást kérünk. Át kell mennünk ruhákat összeszedni.

– Hamvasztásnál nem kell, azt hallottam.

– Akkor maradunk. Be nem megyek újra abba a lakásba, míg el nem viszik szegényt. Hívd haza Öcsit. Nem tudom, mit kell tennünk.

Természetesen kiderült, hogy hiába vannak hárman, akkor sem tudják, mi a teendő. A szállítók mondták el részletesen, mikor, hol és miként kell eljárniuk. Bár ők az egész ügyintézést magukra vállalták, bizonyos feladatok a közvetlen hozzátartozókra hárultak.

 

*

Minden megoldódott, minden elrendeződött, úgy, ahogy illik. El is siratták Ernát. Különösen Zsuzsa, aki tudta, hogy azért az egy szobás lakásért mennyit gürcölt a nővére, mennyit tűrt szegény raplis Kávásy néninek. S amikor az övé lett a lakás, minden kis fillérét beleölte egy felújításba, hogy végre a saját otthonában, igényei szerint élvezze nyugdíjas éveit. Nem élvezte. Mindenféle betegségek törtek rá, magányos is lett, meg nyűgös. És elégedetlen. Mint Kávásy néni.

Már lassan megnyugodtak, amikor következett az örökösödési procedúra, amely mind a négyüket felzaklatta. Végül az örökösödési adó kiegyenlítése, amire szintén kölcsönt kellett felvenniük. Ezek után egyértelmű volt, hogy a lehető leggyorsabban eladják a lakást. Öcsi úgysem tudna egy ilyen kis lakást sem fenntartani, Laura ilyen gondja megoldott, a felvett kölcsönöket pedig mielőbb rendezni kell. A lakás szerencsére elkelt. Most ilyenekre buknak a nyugdíjasok. Kis rezsijű, kisméretű lakásokat keresnek.

A Zsigával kiegészült család ült össze beszélgetni. Megnyugodtak végre, hogy túl vannak ezen is, és természetesen megemlékeztek Ernáról. Zsuzsi pityergett, hogy szegény Erna húzta ki őket a sárból, noha nem ilyen áron szerették volna.

Zsiga felemelt kézzel jelezte, hogy szólni szeretne. Elnézést kért mindenkitől, de neki lenne némi mondanivalója, ha már előlépett családtagnak. Külön elnézést kért Zsuzsától azért, amit mondani fog, természetesen tudja, hogy fájdalmat okoz azzal, ennek ellenére meg kell történnie, mert úgy érzi, rendbe kell tenni a családot. Először Árpihoz szólna.

– Nézd, Öcsi! Te már korántsem vagy öcsi, neked bizony már el kéne tudni tartani magad. Azért mert elkényeztettek, mert eltunyultál, most már itt lenne az ideje felnőni. Mert, ha Erna lakását nem tudnád fenntartani, mi lesz veled, ha ebbe kell egyedül élned, ahol most ülünk? Éhen halsz, vagy megfagysz, vagy akad még néhány lehetőség, de vedd tudomásul, hogy én nem tudlak eltartani! Mindenki úgy szarja el az életét, ahogy neki jól esik, de utána ne várja, hogy más törölje ki a fenekét. Itt lenne az ideje azon is elgondolkodni, hogy milyen alapon eszed ki, éled ki anyádat a nyugdíjából? Nem adsz haza egy vasat sem, de elvárod a komfortot. Hallottál te már arról, hogy támasz? Tudsz te valaha is támasza lenni az anyádnak?

– Bocsássatok meg – folytatta –, tudom, hogy érzékeny kérdésbe nyúltam bele, de előre közlöm, hogy kizárólag Laurát vettem feleségül. Tudnotok kell viszont, hogy a két gyerekemet senki kedvéért nem hagyom cserben. Ezt mi megbeszéltük rég Lauval. A lakás, amiben élünk a gyerekeimé, tehát, ha velem bármi baj történik, a feleségemnek nincs otthona. Abban a nem várt esetben ide kell visszatérnie. Segítek a sógoromnak munkát találni, még valami elvonót is keresek a számára, hogy enyhüljön a játékszenvedélye, de ezzel be is fejezem a nevelését.

Most Laura emelte fel a kezét, és mondta el min ment keresztül hónapok óta, mert hozzányúlt a hivatalos pénzhez, és eljátszotta. Köszöni Zsigának, hogy kitartott mellette, Árpi pedig legyen szíves, okuljon az ő hibájából. Zsuzsi szegény, aki minderről semmit nem tudott eddig, ájuldozott és kérdezgetett.

– Anyukám, elszúrtam az életemet. Lépcsőházakat takarítok, hogy ki tudjam fizetni a tandíjamat. Zsiga pedig eltart engem.

Árpi közben meg sem szólalt, nem is érdeklődött, nem is tiltakozott, semmit nem tett, és úgy viselkedett, mintha semmi köze nem lenne az egész családhoz. Miként nem is volt, mert már napok óta nem játszott, és mindenféle kóros elvonási tüneteket észlelt magán. Erre most, éppen most felkéri a sógora, hogy segítsen neki.

– Kérlek Árpi, fogj egy tollat, és írj! Most te fogod kiszámolni, mennyi pénzzel rendelkezik a család, ha mindent kifizettünk. Mindenki neked mondja el, mennyi pénzt vett fel, mennyi a tartozása, s a végén te összegezed, mennyi marad. Abból a maradék pénzből lesz ebben a lakásban fürdőszoba, festés és mindaz, amiben kényelmesen élhettek. Végül, de nem utolsó sorban Zsuzsa fogát meg kell csináltatni.

 

 

*

 

Mielőtt mindez megtörtént, Laura vesszőfutása már lezajlott. Erna halála után bement a munkahelyére és beszámolt mindenről őszintén a főnökének. Szerették a lányt az OTP–ben, de ezt a ballépést, magyarul lopást, nem lehetett neki elnézni. Azonnali hatállyal el kellett hagynia a munkahelyét. Aláírta, hogy részletekben fizeti vissza a hiányát, és tudomásul vette, hogy soha többé egyetlen pénzintézetben sem helyezkedhet el, mert nem kaphat erkölcsi bizonyítványt. Ez hónapokkal korábban történt, csak Zsuzsának nem említették, mert féltek, hogy összeroppan. Laura rendszeresen járt a Munkaügyi Hivatalba, hogy rövid időkre kiközvetítsék valamilyen munkára. Felajánlotta, hogy bármit elvállal, takarít is szívesen, csak legyen hol. Itt tudta meg, hogy a takarítói munkához is erkölcsi bizonyítvány kell, s azt egyhamar nem adnak neki. Közben mosta a házak végtelen lépcsősorát, hogy a törlesztést ne kelljen megkoplalniuk.

Nem kellett már szégyellnie az alakját! Lefoszlott róla minden kövérség, mintha a könnyei mosták volna le. Csinos, vékony, szomorú nő lett belőle. Állandóan attól rettegett, hogy Zsiga elhagyja a megszégyenülés miatt.

A kölcsönök törlesztésénél nem engedte, hogy az ő vétkét Erna örökségéből egyenlítsék ki. Ragaszkodott hozzá, hogy az legyen az ő ügye, hagyják, hogy azt ő törlessze. Majd a Zsigáét. Pontosabban, Zsiga tartozásának csupán az elmaradt részleteit egyenlítették ki az örökségből. Árpi kérésére Zsuzsa foga következett, majd a fürdőszoba kialakítása került fel a papírra.

Kifizették a kölcsönöket, s alig maradt valamennyi a pénzből. Mint ez várható volt, nagyon kellett számolniuk, hogy a fürdőszobán kívül másra is költhessenek. Zsuzsa foga volt az első. Ezt egyöntetű szavazat garantálta. Következő lépésként kialakították a fürdőszobát, amely a valóságban csak tusoló lett, de ez nem okozott gondot senkinek. Erna mosógépe csak a konyhában fért el. Ez sem volt gond! Már, hogy lett volna, hiszen mosott! Itt, végre ebben a lakásban! És Zsuzsa még nem volt hatvan éves! Naponta úgy örvendeztek egyenként mindennek, mint egy újszülöttnek. Mint akiket megváltottak. Következett volna a festetés. Az már nem ment. Annyi pénz a világon sincs, amennyibe került volna. Zsiga elhívta egy barátját, hogy mondja meg, mennyi festéket vegyenek.

– Ha megveszitek a hozzávalót, az ecseteket, hengereket, létrákat, fóliákat, az, hatalmas pénz. Utána kidobjátok. Eljövök ide a bandámmal egy hétre, ti csak annyit fizessetek, amennyi árut eldobnátok festés után. És kérünk mindennap ebédet, kávét. Nem iszunk.

Zsuzsa egész nap a tűzhelynél állt, nem volt gyakorlata. Ennyi embernek még sohasem főzött, így több vesződséggel járt. Laura is besegített, és boldogan nézte, mint alakul át a szakemberek keze alatt a régi lakás. Zsiga minden szabadidejében segédmunkát végzett mellettük.

Árpi pedig játszott.

Nem evett sem itthon, sem a munkahelyén, csak arra a napra várt, amelyik az övé. Rögeszméjévé vált, hogy eljött a nyerés ideje, csak oda kell figyelni, még jobban koncentrálni, és akkor önállóan élhet, nem függ többé senkitől. Elérkezettnek látta már a döntő napot! Hajnalban kiosont a kamrába, kiemelt pár húszast a befőttes üvegből, és vágtatott a nyárvégi friss levegőben, utcákon, utakon végig, hogy megnyerje a járandóságát. Mert az, neki jár! Ennyi év aggodalom, nélkülözés, hajsza után végre minden elrendeződik. Néhány órára bement a munkahelyére, leszelte a kenyereket, aztán otthagyta a lányra kenegetni, ő pedig akkora nyugalommal, amilyennel még soha, betette a pénzt és meghúzta a kart. Az első kört elvesztette. Sebaj! Annyival több lesz a nyereség! Másodszor is így járt. Nem törődött vele. A mai nap az övé! Tudta, érezte, hogy ha az utolsó alkalommal húzza meg a kart, minden megoldódik.

Mindent elvesztett. Ezt viszont már soha nem tudta meg, mert az utolsó mozdulatnál összeesett. Akik hozzá ugrottak, csak azt tudták megállapítani, hogy élettelen.

Laura telefonjára érkezett az üzenet. Percekig ült ölében a telefonnal, és nem jött ki hang a torkán. Zsiga ránézett, az arcáról olvasta le, hogy nagy baj történt. Hozott neki egy pohár vizet. Meghalt? – kérdezte.

A lány két kezét orrára, szájára tette, és csak bólintott. A látványra jött oda Zsuzsa, ő már semmit nem kérdezett, csak akkora üvöltés szakadt ki belőle, hogy mindenki megrettent a közelében.

– Ettől rettegtem! Örökké ettől a perctől! Én öltem meg! Én vagyok a gyilkosa!

Bement a fürdőszobába, ruhástól beállt a zuhanytálba, s amíg folyt rá a víz, ismételgette: gyilkos, gyilkos.

Ismét felvették a kölcsönt, majd eltemették ezt a szerencsétlen fiatalembert, aki nem hagyott mást maga után, csak fájdalmat és tartozást, meg azt az életformát, mely a továbbiakban is meghatározta a család életét.

 

 

 

Vége

 

 

Kezdtem: 2003. február.

Ma: 2010–09–11

Ma: 2011–06–04

 

 

Legutóbb szerkesztette - Kertész Éva
Szerző Kertész Éva 96 Írás
Kertész(Galvács) Éva vagyok, 77 éves, özvegy nyugdíjas pedagógus. Megköszönöm. hogy befogadtatok magatok közé. Megilletődve olvasom a Héttoronyhoz érkezett írásokat, s reménykedem, hogy az enyémek között is lesz olyan, amelyet méltónak tartotok a bemutatásra. Húsz éve írok rendszeresen. Férjem elvesztését akartam kiírni magamból: Rekqviem a túlélőkért lett a címe. Később Hová tüntettétek az ácsot címmel írtam egy regényt. Kerestem benne Mária és Jézus viszonyát, s azt a Józsefet, akiről lassan már szó sem esik. Legfeljebb karácsonykor az éjféli mise Szent családi jelenetében Legutóbbi munkámban az adóssá válás létrejöttét igazolom, meglevő történet alapján. Remélem, ez a bemutatkozás megmutatott egy kicsit Kertész Évából.