Boér Péter Pál : Az én nyomoromat, pedig hát…

 

 

    

Egy kalapos, nyakkendős – nyakkendőjével magát törölgető – férfi, egyfolytában az eget bámulva lődörgött az utcán, tulajdonképpen cél nélkül, fel-alá. Simára borotvált arcát vakargatta és bajszát is idegesen turkálva pödörte.

– Nem bírom ezt a nyomort, ahová süllyesztettek Komáromiék, álnok cselfogásukkal. Csak azért, mert a nagypapájuké volt a telkem – egyszer valamikor a múlt században -, egy tisztességes bíróságnak, még nem kellett volna, egész életünk és egész munkásságunk hozományát tönkretenni. Van még három kisebb ingatlanom, de az a csodaszép ház, amiért irigyeltek, főleg a piszok Komáromiék -, de mások is. Szerettek odajönni a vadasparkomba piknikezni. Használták a medencémet, aztán ezek a Komáromiék,

valami nagypapára hivatkozva, rongyos százezer euróval kiszúrták a szememet. Pedig abba a családi fészekbe, a százszorosát öltem bele és még ők nevezik méltányosnak magukat, mondván, hogy a bíróság egy fitying fájdalomdíjra sem kötelezte őket. Azzal takaróznak, hogy nekem tudnom kellett volna, hogy a nagypapától vették el azt. Persze, hogy tudtam, de ki a fenét érdekelt az ő nagypapájuk, aki már nem is él és a hivatalnak is tudnia kellett. Tudta hát, Józsi, az unokaöcsém, de hogy jön ez ide? Nyomorba döntöttek! Ott úgy ellakhatott az egész család, hogy hetekig sem találkoztunk, ha akartunk. Szépen berendeztük, jól megcsináltuk. Most hiába magyaráztam, hogy nem bírom a szűkös helyeket -iszonyodom, fóbiás vagyok, nekem tér kell -, mégis ebbe a rohadt kis ötszobás vityilóba kényszerítettek, itt a városon belül, zajban, szmogban, koszban. Az udvarom még egy focipályányi sincs. Hej élet, élet, ha tudom, hogy ilyen ocsmányul kitolsz velem! Ronda vagy nagyon.

Csak állítod magadnak a, katonás zöld, minden irányba egyenjogúságokat, aztán megfogod és elveszed ami az enyém, csak azért, mert valami nagypapáé volt egyszer.

Salamon úr megállt egy kerítésnél, nekidőlt és ütemesen, két ököllel kezdte püfölni. Olyan gyönyörű, egyenletesen dörgő alaphangot csinált a bent élőknek, mint a kínai hadsereg menetelő egységei, nemzeti ünnepükön, ha rájuk szúrós szemek szegeződnek. Az igazáról meggyőződött – Csernus doktor, ki is lépett a színből epizodistához illően, pedig nem az akart lenni -, a körülmények rákényszerítették, mert kivágódott Salamon úr mellett egy ajtó és egy – talán fél éve nem borotválkozott – atyafi érdes hangon kiszólt.

– Bújj be testvér!

Salamon úr megrökönyödött, fejében szomorúságának halászorsóját, gyors ütemben elkezdte feltekerni, hogy minél tisztább hozzáállással rendezze le ezt a büdöset.

– Kopj le és ne molesztálj!

– Ahogy akarod testvér.

– Testvéred a Szépék, meg a Komáromiék nagypapája!

– Jól van na, ha nem akarsz, nem akarsz. Az ajtót mindig nyitva hagyom, mi soha senkit nem zárunk ki.

– Ki az a mi, te?

Salamon úrnak csak most tűnt fel, hogy ez a negyed ismereti körén kívül esik, semmi nem úgy néz ki, mintha pénzből építették volna. Még ez a kerítés is jobban emlékeztetett, tengerből kihalászott hajóroncsok deszkadarabjaira, mint egy ács munkájára. Benézett. Egymás mellett, számára felfoghatatlanul pici, csirkeólszerű deszkabódék sorakoztak, kátránnyal befedve. Olyan alacsonyak voltak, hogy csak hason lehetett bemászni.

– Na gyere öreg, újonc lehetsz még az utcánkban! Mi kialakítottuk magunknak ezt a negyedet, itt bent, ezen a lakatlan, lekerített részen. Van itt mindenkinek rendes, maga által eszkábált, jó kis lakása. Aztán meg tudod hogy van, jönnek-mennek az emberek, mindig felszabadul egy, két házikó.

– Micsoda? Mi szabadul fel?

– Kis ház. Ilyen kis ház, mint ezek. Látod?

– Ezek házak?

Az idegen, kérges hangú, most átvette a megdöbbenő szerepét és ő nézett értetlenül Salamon úrra.

– Mi a ménkő lehetnének? Hát nem látod milyen csinos, takaros negyedünk van itt, jól eldugottan? Arra vigyázunk, hogy ne lármázzunk, aki részegeskedik, az első hangos szónál repül. Nem hívjuk magunkra a zsarukat tudod. Utcasori embernek nézel ki, nem tudom, hogy kerültél ide, vagy csak loptad ezt a szerkót.

– Kikérem magamnak és ha már itt tartunk, mondj is le!

Ordította Salamon úr.

– Miről?

– Nem te vagy itt a főnök?

– Itt mindenki főnök, aki régebb óta itt lakik, közmegegyezés van.

– Tudod, olyan nincs! Kell, hogy legyen egy főnök!

– Van is, de azt nem nevezzük meg.

– Nevesincs főnök, szóval mégis te vagy az?

– Ne szövegelj annyit, ott az kis ház, most ment el a lakója, birtokba is veheted.

Salamon úr a szemébe nézett.

– Te toprongyos! Úgy látom, az értelmi szinted nem engedi meg, hogy felfogd a nyomoromat. Elvették a birtokomat, egy viskóba kényszerítettek, a gyerekeim panelben laknak. Nem hinném, hogy eljut az agyadig, gondolom értelmi fogyatékos is vagy. Persze, ezt te nem értheted, csak csinálod itt a fontoskodót a sok idióta között. Na te szerencsétlen hibbant, jó neked, nem fogod fel az én nyomoromat, pedig hát…

És Salamon úr sarkon fordult, elindult visszafelé, a nagyon hosszú utcából, ahol nyugodtan sajnálhatja magát. A háta mögötti kapu csendesen becsukódott, az ott lakóknak kulcsra úgysem volt szükségük a bejutáshoz.

– Jocókám, ki volt az?

Emelte fel tekintetét, egy hónál is fehérebb hajú, középkorú öregasszony.

– Senki Irénke, tudja, valaki eltévedt.

– Nem baj professzor úr, a lényeg, hogyha vissza akar jönni, az ajtó nyitva áll.

– Igen Irénke, de azt hiszem nem fog akarni, pedig az ajtó, valóban nyitva áll.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/