Marthi Anna : Tárgyak

 

Harmóniát, rendet képzeltem el,

ahol a porszem öleli hópehely könnyűségű

lélektestvérét a sutban, a padka kövén

melegedő, kilobbant, tekergő parazsat.

 

Tárgyak. Jelek, régóta fagyott kövületek.

Társaim az elengedés ösvényén,

Lin-csi apát* szerint többre nincs is szükség,

zsebemben egyetlen szezámmagos pogácsává

legyenek – sűrítse őket végtelen engedelem -,

az idő hosszú bekötőútjain.

Vége lesz, ha megelégszem ezzel,

és kövületeimet nem hordom.

 

Minden gyökerektől rácsos homály,

vagy a gyökértelen rágós jelen

démonait ha felismerem,

teret engedek az időtlen integető

valóságnak, amiben angyallá vált

tárgyaimat köszönthetem.

 

 

 

*”Akik a pogácsa valóságos természetét feltárták, kiálltak minden próbát. Azok felém se nézzenek többé! De akik még nem tudják, mennyire terhes minden titok, minden tudás, és akik még nem tudják, hogy nem érdemes az Úton cipelni mást, csak egyetlen szezámmagos pogácsát, azok kolostoromban megvárhatják amíg lekopik róluk a sok régi okosság.”

Legutóbbi módosítás: 2011.06.28. @ 18:19 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak