Marthi Anna : Es?

Csigákkal tele a rét…

Felh?k sokszorozódnak, a víz
cseppenként fénylik a bokor levelein,
a pók serényen köröz, sz? szüntelen odaadással.

Miközben gyerekem kislapátból markolót

álmodik…huzavona nélkül simít végig

pocakján a gyümölcs-ajkú napkorong.

Leáldozóban is jóllakhatunk színeivel,

megérdemelnénk egy rebbenésnyi csendet,

csak volna, csak volna, akivel lehet ilyent 

———————————-

Itt-ott szépescske, de még nem állt össze verssé. Az “egyéb” kategória nem erre lett kitalálva, azt hiszem, ezt megbeszéltük már veled.  

Legutóbbi módosítás: 2011.06.29. @ 18:38 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak