Marthi Anna : “Por mutatja Isten jobbik arcát”

Az nem kérdés, hogy tisztaságmániás vagyok-e. Természetesen. Annyira, hogy rájöttem, micsoda lehetetlen dolog, állandóan csiszolni vmit. Ezért nézem felh?tlenül, amint több újnyi por lepi be a könyveket, úszik a parkettán és a napsütötte ablak ösvényén a leveg?ben, egy félórával söprögetés után. Rend avagy nem rend?
Kinek mi számít piszoknak, kinél hol a határ? Fogalmam sincs, az én határaim határozottan felkiáltójelesek, de nem tehetek semmit. Nem csak lusta vagyok, hanem tisztaságmániás is. Ezt add össze. Ebb?l kisülhet vmi harmónia, mondod, miután ezen kicsit elgondolkodol. Mint bármely m?vész, nagy m?vész, pusztai farkas(bár nem törekedhetek ilyen babérokra), hagyom a port, hogy tegye a dolgát, teszi is, jobban mint bárki akit e földön ismerek. Aztán, ha vendég állna a házhoz, rájövök, ez talán nem normális, és el?hívom a másik ént, tegye ? is egy kicsit a dolgát. Elh?lve látja szegényke mennyit késett már így is. Elkezdi azért, hisz ereje teljében van, a vendég szó nála szent, vagy maga a megváltás. A gyerekszoba olyan kicsi, nem is látszik, biztosan az lesz kész leghamarabb, tegnap el?tt is három óráig pakoltuk a játékokat míg rend lett. A játékok azóta meghunyászkodtak, bár porosak és firkáltak és koszos a babák nózija, csendben ülnek a helyükön, mint mikor szünet van az iskolában, a szintén poros ládákban kuksolva nézik Hamupip?két, amint nekifog a láthatlannak t?n?, elbújt káoszok felkutatásához. A fiók. Az els? fiók karácsonyi díszeket rejteget, azt hagyjuk, elég ritkán van ahhoz karácsony, hogy ott nagyjából rend legyen. Talán nem kell sietni annyira az elpakolásukkal, amikor március közepén a fehér karácsonyfától elválasztja ?ket Pip?kénk, a poros fa kemencében végzi, a díszek díszes dobozban egy évig kibeszélhetik magukat. A második fiókban van a gombolyagok gubanca, benéz és látja…bizony ezek körbetekeredtek bánatukban, hogy senki nem foglalkozik velük. Több mint egy éve vagy tán sosem? Szeretjük a lukas zoknit, a rongyolt farmert – egy id?ben divat is volt, ugye – a lukas zsebeket, ahonnan nincs ahova hulljon a nemlétez? aprópénz. Tehát itt valóban rendet kell teremteni, de tüstént.

Pip?ke anyukája volt a nagy kibogozóm?vész, nem is értettem, hogyan lehetséges ez, a gonosz házsártos mostoha, idegrendszere teljes sérültségében is bármilyen csomót ki tudott egyenesíteni, ezért kislányként mindig hozzá szaladt, anyu bogozd ki ezt?…és lám, mindig sikerült neki. De most Pip?ke egyedül fog egy óriás labdaméret? száz színes cérnából, fonalból, damilból, macis zipzárból, datolyamagos láncból, köt?t?b?l és egyebekb?l álló gubanc gombolyaggal lencsemód pepecselni, míg az ocsút az ehet?, azaz varrhatóig választja szét. Türelmesen gombolyít, szakít, gombolyít, szakít, gombolyít szakít. Elmélázik, elmereng, szakít, dolgozik serényen, és kész a rend. Harmadik fiók: ruhacsipeszek egy zacskóban… de a zacskót valami megette, és apró hópehelyként száll ezernyi apró miszlik-darab. Terasz nincs, nem vitte le senki a tömbház elé száradni a ruhát…így szegények talán szintén több éve várják a megváltót, és lám a kegyelem el?bb utóbb ide is elért. Sokan vannak és színesek a csipeszek. Kapnak egy új zacsit és vissza a helyükre, ez gyorsan ment, no lám mennyi szomszéd került e csipesztársaságba, van itt karika, lófitty, meg tudomisénmi még. Azokat persze új helyre költöztetjük. Apa szerszámos ládájába csúsztatja Pip?ke a tudomisénmit, a lófitty a fene se tudja hova kerül, a karika (függönyé) pedig kap egy szép krémes dobozt, amib?l már a krém kimosva és csillog a tisztaságtól. Úgysem találja majd, ha keresi, ki bírna ennyi tárgyat észbentartani? Aztán következ? fiókunk nyeri el jutalmát: a szabad rendbetevés magasiskolájának érdemrendjét. Kártyák, fülpiszkák, pénztárcák, szemüvegtartók, mert tíz napszemüveg, amik sérülten is helyet kaptak egy csudaszép dobozban, hála az aprószenteknek, teljes hiányban a mennyben, vagy valamelyik poros játékláda alján darabokban…ki tudhatná azt? A csudaszép dobozt ki készítette, kérded? Tuba Ildikó m?vészn?, a nagy dobozkészít?, Pip?kénk barátn?je (aki egykoron bár igen kövéren élt, ma szép asszonyként soványan els? gyermekét várja). A doboz tetején pillangók röpködtek sötét bíbor égen aranypor szárnyaikkal. Az ötlet egy b?rdíszm?ves Egér nev? lányé, aki icipici újságosbódéban árul rendületlenül, és méltó barátnéja Tuba Ildinknek (az ötletet én is elloptam, csakis saját használatra, függetlenül Ildikótól, évekkel ezel?tt, ezek szerint az ötlet jó volt)…a doboztet? nincs, sajnálkozás…pedig milyen szép volt, a doboz pedig (sötétkék), no abba kerültek az üres szemüvegtokok. A másik Ildi-doboz bordó, abba kártyák kerültek, sokféle: cicás, gombás, pikkes, királyos….ezerféle kártyalap. Megvan a doboztet?, pill. elszalad Pip?ke…megnézni, mi si van a tetején, az a virágszer? ábra…hm…talán négy zellerlevél középen egy lyukkal, ami vagy a Nap, vagy az egypontba s?r?södés…a zellerek nyelvén is így lehet. Ha már doboz, és lúd, behozza P. a kályha tetején lév? másik kis P. (éterke) által ?rizgetett, napi használatban lév? Ildi-dobozt, a legkisebbet: ami világoskék, és na mi van a doboztet?n…pillanat…utánanézek: kacskaringók, de jaj, csokis kézzel fogták az oldalát és ragad…sebaj, most írok(mondja narrátorunk, és legyint)… haladunk, a többi fiókot is folytatja hamuvárónk. A fényképes. Kicsit zsúfolt, becsukni alig lehet, de nem keveredett bele más…csak egy boticellis képeslap, legyintünk. Mindezt megel?zve, els? tettként megtalálható – a két legalsó fiók – (kiindulva a gyerekhasználat s?r?ségéb?l, ami látható a ház minden egyes falán, a fehérre meszelteken szintúgy mint a szilveszteri lencse érte koszosakon is) a tény, hogy rajzoláshoz papír és ceruza szükséges. Hamupip?kénk kihegyezte a ceruzákat, nem tudta azonban, hogy a a gyerekek a ceruzadobálás m?vészetét ?zik,volt olyan ceruza ami inkább elfogyott, de csak törött hegyet volt képes adni, sebaj, röpke két-három óra alatt kihegyez?dtek, és felsorakoztak ki-ki a helyén: a mázas csuporban a kövérek (alig író ajándékba kapott ceruzák), a vékonyak a tolltartóban, a fogyásnak indult kihegyezetleneknek is járt némi könyörület, a fiókban maradtak, porcica, néhány csorba vonalzó, koszos radír társaságában, egy kis dobozka szénnel, és sajnos a golyóstollakkal, amikb?l egyetlen egy sincs – ami írna. A papíros fiók nem került megrendezésre ezúttal. Jöhet a ruhásszekrény. A szegénység és a gy?jtöget? életmód színtere. Tökéletes példája. A nagymama idejéb?l unokák által leevett, foltozott, len és kender abroszoktól, a sokféle szín? elhasznált kistörölköz?n át az ágynem?ig és a hálóruhákig. Hálóruhából valamiért Pip?kének több volt mint kellene, ám egyik sem volt szép, bár kisvirágos volt valamennyi, agyonmosottak, szakadtak, szegényesek, szintén nagymamától örököltek, amiket nagy becsben tartottak, és télen flanel melegségük azért jóérzést adott. Ágynem?: ágynem?b?l sosem elég…a szennyesben van a legtöbb, de mindig akad azért a fiókban is. Volt zöld, nem zöld…kopottak és sokszor mosottak, de anyaguk jó, bírják, s ha szakadnak is, szeretik ?ket. Egyetlen rózsaszín leped?t sikerült csak kiselejtezni, ajajaj, az efféle szeretett?l mentsen meg az Isten. A törülköz?knél a helyzet mondhatni teljességgel megegyezett az ágynem?kével és a hálóruhákéval. A ruhásszekrényben is harmónia és egységesség volt jellemz?, Pip?ke serény keze itt is végigsimított, és minden a legnagyobb renddé… lett. A kin?tt gyerekruhák mind Tuba Ildikóra várnak, aki mint említettük, hamarosan anya lesz. Tehát a kisszoba minden üresnek t?n? sarkában tonnaszám bújnak, és várják a kisdedet.

A kisszoba ezennel kész …portörlésre és porszívóra vár…de majd! A szoba 4X2 méteres.

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1318 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak