M. Fehérvári Judit : Őrizkedj…

*

Őrizkedj csikorgó fogakkal

kiejtett szavaidtól,

az üvegszilánkoktól,

melyek jéggé fagyasztják

lelkedben a hópelyhek táncait…

 

A tündöklő csillagok nyaktörő útjaitól,

a tűzpirostól és a violakéktől,

a vágytól, hogy peregjenek

előrébb az évek…

 

A zuhanástól,

ha megremegtet a csobbanó tenger,

és vágyódó sóhajjá lesznek perceid,

a számlálatlan baráttól,

az elcsúszó teremtés lélekrengéseitől…

 

Olyanok ők, mint két kereszt

között az ősi folyamok:

csak hallgatag, tünékeny dolgok,

elfeledett, vak hajnalok,

ha léted már nem e földön jár,

hanem Lelked föntről lefelé dobog,

akár zuhanásukban a csalóka Angyalok,

kik tudni vélték az igazságot

és cédrusként ragyogott

arcukon a tisztítótűz minden pokla.

Akár a vasnehezék egy bárkán,

mely csupán kenyeret adott és békét,

de megkettőztek és igazoltak

a későbbi Ágostonért és Ferencért,

hogy mégis megmásíthassák

az elfeledett múltat,

a titkos kincset, a bocsánatot,

az igézetet, s minden okot…

 

Őrizkedj attól, hogy porszemnyi

szilánknak érezd csupán Magad!

 

A látomásoktól, melyek eltorzítják

a valóság tükreit,

a ragyogó testek nászától,

a hófehér madaraktól,

a Hold tányérja alatti üvöltésektől…

 

Bukdácsoló félelmeidtől,

a szilárd földtől,

könnyeid szivárgásától,

a hamis kézfogásoktól,

a csilingelve szálló

szappanbuborékoktól,

az estharang csengettyűszóitól,

a szaporán pergő idegen nyelvektől,

a felesleges batyuktól…

 

„Bizony mondom néktek,

 ha olyanokká nem lesztek…”

 

Felesleges a verőfény, a nyár,

a városok kék selyme,

a pázsitok zöld harmata…

Mert soha semmit

nem ragaszthatsz

hiánytalanul vissza,

és nincs az a stróf,

mely mozdulataid ékét

visszaadhatja…

 

És nem segíthet sem

a mammon hatalma,

sem a ráció, a tiszta,

csak a hideg vasgyomra

lehet jussod még  és

eltűnik az akvarell paletta,

s minden grádics csak szürke,

felhőtlen pompa,

ha önmagad útjáról letérsz,

nem találsz többé vissza!

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - M. Fehérvári Judit
Szerző M. Fehérvári Judit 168 Írás
2010. karácsonyáig középiskolai történelem-orosz- magyar-tánc -és drámapedagógus voltam, aki akkor egy művészetoktatási intézményben próbálta átadni mindenféle tudását. Ez volt életem második munkahelye. Az első, a volt alma materem, egy Vegyipari Szakközépiskola, mert az egyetlen napig sem űzött alapszakmám általános vegyész. Akkor, 2010 év végén elhatároztam, hogy belevágok az ismeretlenbe... Jelenleg pedagógiai szakmódszertani cikkeket írok egy újságnak. Az irodalom felüdülés és kikapcsolódás, rejtvény és néha megoldás is, de sajnos egyre kevesebb időm van rá, s minél inkább belemélyedek, annál inkább rádöbbenek minden hiányosságomra. Ez néha aztán földhöz is vág... Meg a gravitáció... Ennél többet nem szoktam elmondani magamról, s ezt is azért tettem, mert ma ilyen kedvemben voltam... Debrecen, 2012. március 31.