És akkor Gáspár érezte: itt az id?! Rettenetesen nekiveselkedett, felt?rte az (Nem kell a nével?.) ingujját, hátra csapta kalapját, a kalapot, amit még apjától örökölt. Kicsit kopott, fekete kalap (Ne ismételj, ismételni csak fokozás céljából szabad, itt most szó sincs ilyesmir?l. Legyen pl. fejfed?.) volt széles karimával, kétujjnyi sötétkék szalaggal körbe. A (Nem kell a nével?.) karimája kissé megereszkedett, mint a nyárfa ága a téli hó súlya alatt, olyan id?kben, amikor az égi, fagyos áldás csak hull és hull, hogy az ember bekívánkozik a meleg szobába, ahol az ablakból látható a külvilág. (Mint, olyan, amikor, hogy, ahol… rengeteg névmást használsz, emiatt a hasonlatod nagyon er?szakoltnak hat.) Persze hát (Nem kell ide ez a hát.) ilyenkor a jószág is igencsak betérne az istállóba szénát ropogtatni, hallgatni a szú percegését a gerendában, de bizony ilyen nagy hó már évek óta nem esett, es? igen, meg dara, de az igazi egy télen mégis csak a szép, fehér hóesés (Hó és hóesés. Tudni kell szóismétlés nélkül ismételni.). Ilyenkor a hegycsúcsok mintha maguk is kalapot viselnének, fehér, ünnepélyes kalapot, amit levenni köszönésképpen csakis tavasszal szoktak, amikor a madarak tavaszi kikeletet dalolnak. Bár távoli országokban vannak hegycsúcsok, mik sosem kalapolnak az ott lakóknak, ?k bizony örök fehérek. (Ez egy szükségtelen megjegyzés, kivenném.) Visszatérnek a fecskék, a tavak felett gémek köröznek és a békanépség mintha megbolondult volna, oly harsányan fújja dalát az ismét zöldell? nádak között. Kisárgul a gólyahír és a lányok tréfálkozva incselegnek egymással: ni, ott egy gólyahír, (Megint szóismétlés.) csak nem tenéked jelez?
Tehát Gáspár fohászkodott egyet, és irgalmatlanul nekiveselkedett! Természetesen Gáspár (Miért ismétled meg? Felesleges.) mint afféle jól nevelt ember, sosem káromkodott, a fohászkodás igenis csak fohász volt ahhoz, aki gondját viseli az erd? vadjainak, aki (Ezt sem kell megismételni.) gondoskodik az elesettekr?l, a reménytelen helyzetben lév?kr?l. Mert (Ne kezdjünk merttel mondatot, ha ott a mert, akkor ez még az el?z? mondathoz tartozik.) bizony az ember életében megeshet, hogy egy-egy állomáson az ínség kopogtat, hogy (Az második hogy felesleges.) testi nyavalyái keletkeznek, az élet ilyen, t?rni kell a fájdalmat, el kell viselni, hogy (Túl sok a hogy.) sokan, akik egykor közel álltak hozzánk, már csak emlékeinkben léteznek. Rájuk már csak szép, fehér kövek emlékeztetnek (Tövet se ismételj.) a temet?ben, ahol méhek dongnak az akácfákon, gyík napozik a kövön, és sokszor kisgyermekkacagástól hangos a tér. Nem, nem kegyeletsért? ez, hiszen mit is tehetne egy kisgyermek (Olyan gazdag ez a nyelv, hát miért ismételsz folyton?!) ? Az bizony még nem gondol az elmúlással ha nagyanyjával kilátogat a sírkertbe, az bizony megkeresi a maga szórakozását, futkos, játszik a kövek között, a kövek között mik között akadnak olcsó mészkövek, ám fehér és fekete, vagy akár vörös márvány is akad (Rengeteg szóismétlés!) b?séggel.
————————————————
Nem pirosozom tovább, ennyib?l is látszik, mik a jellemz? hibák. Dolgozd át ezt az írást, méghozzá alaposan, mert jelenleg élvezhetetlen a sok szóismétlés miatt.
És Gáspár akkor nem késlekedett, belepökött a markába, hiszen így látta ? azt nagyapjától, aki erdei napszámosként Isten tudja mennyi fát kidöntött, legallyazott, és er?s muraközi lovakkal kihúzatott az útra, hogy ottan a fák útra keljenek, legyenek bel?lük bútorok fiatal házasoknak, konyhabútor zöldre lakkozva, amin igen csak jól mutat egy pohár sör, vagy akár egy alma is. Vagy bölcs? kisgyereknek, gerenda az új házak tetejére, tüzel? fázó embereknek, és igen, hát tán koporsó is. Vagy hát akár sz?l?karó is lehetne, katonásan egymás után állva gyámolítnák a t?kéket, miket a gazda nagy szakértelemmel metsz term?re, permetez, tépi le a hajtásokat, hogy ?sszel, mikor már illatoznak a fürtök, nevet? szüretel?k szedjék le. És préselés után mikor csorog a finom sz?l?lé, a gazda örömmel koccinthasson barátaival: ím ismét elmúlt egy dolgos év. Volt sok munka, volt verejtékes szorgoskodás, de volt ám öröm is b?séggel, miért is ne lehetett volna, jár az minden emberfiának. Mert hát már sokaknak az is öröm, ha az öreg hordókat kigörgetik a pincéb?l, kimossák, kikénezik, és beáztatják, ahogy illik. Nem mindenki rohan a lányok után, az ember már csak lenyugszik ha megette a kenyere javát, hiába kacsingat a huncut fehérnép.
És akkor Gáspár rettenetesen nekiveselkedett, de hát már minek? Így is kivan az egy oldal.
Legutóbbi módosítás: 2011.06.27. @ 14:15 :: Torjay Attila