Marthi Anna : Képzeletem határtalan partvidéke

Harmóniát, rendet képzeltem el,
ahol a porszem öleli hópehely könny?ség?
lélektestvérét a sutban, a padka kövén
meleged?, kilobbant, tekerg? parázst.

Tárgyak. Égi jelek régóta fagyott kövületei.
Társaim az elengedés ösvényén, 

Lin-csi apát szerint zsebünkben egyetlen

hamuba sült szezámmagos pogácsává

lesznek – s?ríti ?ket a végtelen -,

többre nincs is szükségünk

az id? hosszú beköt?útjain.
Vége lesz, ha megelégszem ezzel,
ha kövületeimet nem hordom,
kiveszem a vitrinb?l, beledobom
a sajnálat habos vízébe,

fulladjon kínos terjedelme

minden gyökerekt?l rácsos homálynak,

vagy a gyökértelen rágós jelennek,

engedjek teret id?tlen integet?

valóságnak, amiben angyallá vált

tárgyaimat köszönthetem.

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1324 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak