Szeibert Éva Szerző
Vezetéknév
Szeibert
Keresztnév
Éva
5 év 7 komment

Amikor a toll majd kihullik kezedből

 

 

 

Amikor a toll majd kihullik kezedből,
abba tán a Föld és ég is belerendül.

 

Mikor majd a szavak üresen konganak,
nincsen már értelmük, semmit sem mondanak.

 

Hogyha szíved helyett egy pészméker ketyeg,
a semmibe bámulsz, bambán és réveteg.

 

Nem kéred az Urat, adjon még éveket,
nem kérsz haladékot, nem sorolsz érveket.

 

Megbékélsz a sorssal, mely idáig sodort,
nem varrsz fel blúzodra, se zsabót se fodort.

 

Jó lesz majd pihenni, tiszta kék ég alatt,
hol az agyunkban már nem terem gondolat.

 

Amikor a bánat egyszer majdcsak megöl,
Mondj értem egy imát, s a menny fala ledől.

 

Amikor a toll már kihullott kezemből,
egy emlék leszek az elmúlt évezredből.

 

 

7 év 10 komment

feketén, fehéren…

 

 

 

Olyan nehéz a szív, hogyha csalódás éri. Olyan nehéz a szív, amikor rádöbben a gazdája, hogy hirtelen feleslegessé vált. Éveken keresztül ringatta magát abban, hogy nélkülözhetetlen, pótolhatatlan, feledhetetlen, és egyszer majd talán halhatatlanná válik, ha eljön az idő, ami minden ember életében törvényszerűen bekövetkezik. Elképzelte, hogy majd hiányozni fog és adomáznak róla például így:

— Emlékeztek, amikor itt és ott ez és az történt, és ő ezt meg azt mondta, tette? 

— Emlékeztek, ahogyan nevetett, ahogy sírt, mérgelődött, vagy éppen viccelődött?

— Emlékeztek, ahogyan igazságos, vagy igazságtalan volt? 

— Emlékeztek, ahogy vétett, sértett, ahogy feloldást és bocsánatot kért? 

— Emlékeztek, ahogy adott? Emlékeztek, ahogyan fogadta a jót és rosszat, amit kapott?

— Emlékeztek, ahogy szeretett, és fürdött a viszont szeretetben?

— Emlékeztek, ahogy elfordult tőle a világ, és többé már nem várt semmit?

Nem, nem emlékeztek, mert a szürke, jellegtelen emberek nem érdemelnek figyelmet. A gyenge, használhatatlan lélek már nem érték senkinek. Ha véletlenül szóba kerül a személye, csak legyintetek. Már nem számít, rovancsolva lett, szükséges rosszá vált.

Ezért aztán hamar a feledés homályába merült, hogy voltak komoly érdemei, hogy áldozatokat hozott, inkább az esendősége domborodik ki, a negatív tettei, amit akarva akaratlanul elkövetett. A pozitív tulajdonságai elsüllyedtek az idő kíméletlen mocsarában. Idegesítő volt, ahogy ismételte önmagát, ahogy megbántódott mikor leszólták… egyszerűen megérthetetlenné vált, mondhatni szenilissé…

A film még forog, pár kocka hátra van… de a végkifejlet előrevetült a filmvászonra… hogy milyen is volt a műfaja? Néha szoc.reál, burleszk, tragédia, melodráma, krimi, horror, mese, futurisztikus, romantikus, vagy katasztrofális… Egy élet filmje pergett le előttetek… kinek fő- és mellékszereplői, vagy statisztái ti voltatok. Ez a film egy csalódott szívről szólt… nem nyert benne senki semmilyen díjat… egyetlen filmfesztiválon sem indult. Erre mondják… egyszer meg lehet nézni, de kár volt a mozijegy áráért.

Talán a ti mozitok majd jobb lesz, érdekesebb, színesebb, tartalmasabb, ha okultok a fenti film bukásán… ez már csak rajtatok múlik…

 

 

7 év 12 komment

Árvíz van…

 

Ülök a TV előtt, nézem a híradót és a rendkívüli adásokat. Árvíz van, sok ember követi velem együtt az eseményeket.

     Az egyik elöntött kistelepülés helyzetjelentése közben megbicsaklott a lelkem azon az apró anyókán, aki kendőbe kötött motyóját szorongatva sírdogált. Várta a buszt, ami elviszi őt… ki tudja hová?

     Flanel hálóingére felkapott egy régi kardigánt. Ahogy az Isten megadta, mamuszban hagyta el házikóját. Gyorsan kellett cselekednie, hiszen a falucska gátja bármikor átszakadhatott.

     Már aludt, amikor polgárőrök dörömböltek a kapuján. 

    — Róza néni siessen hama. Szedje össze az iratait és pár cuccot. Vészhelyzet van! 

    Korához mérten igyekezett eleget tenni a sürgető kérésnek. Szipogva kapkodta össze igazolványait, néhány ruhadarabot, és leakasztott a falról egy megfakult, bekeretezett esküvői képet. Ezt nem hagyja itt a víz kénye-kedvére. Ez volt az egyetlen képe férjéről, akit 1944-ben, közvetlenül az esküvőjük után soroztak be. Egy pillanatig a távolba révedt… öreg agyába bevillant utolsó emléke Jánosról… aki bakaruhában, vállán puskával állt a vonat lépcsőjén, és integetett, amíg csak el nem tűnt a láthatáron a szerelvény, ami a frontra vitte hites urát… Soha többé nem látta viszont… azt sem tudja, hol van eltemetve. Csupán egy sürgöny jött, melyben személytelenül kimért szavakkal közölték vele… Jánosa eltűnt.

     — Ejnye, Róza néni! Jöjjön mán kend, az árvíz nem tréfál.

     — Menek Fiam, menek… 

     Egy pillanatra visszanézett házacskájára, amit drága jó szülei hagytak rá. Itt tette meg első lépéseit, itt serdült eladó lánnyá, itt kérte meg kezét az ő Jánosa és itt élte le hosszú életét… szülei halála után teljes magányban. Soha nem adta másnak a szívét, pedig sok kérő legyeskedett körülötte, mert igencsak szemrevaló teremtés volt. Titkon azt remélte… egyszer csak haza jön a párja. Minden este Jánosnak is megvetette az ágyat, minden este megsimogatta ura vánkosát, és minden este elmondott érte egy imát. 

     — Tessék má gyönni, Róza mama!

     — Menek Fiam, menek… 

     Két kövér könnycsepp botorkált végig ráncos arcán. A busz megérkezett, nyomában már utat tört magának a víz is, átszakadt a gát. A buszablakhoz nyomta homlokát… és látta, ahogy az ár elönti az utcájukat, betódul a házakba, és kíméletlenül eláraszt mindent. Búcsúzott az emlékeitől… eddigi életétől, mindentől és mindenkitől.

     Leült, motyóját ölébe vette, fejét a háttámlának támasztotta és becsukta a szemét.

     A busz bő fél óra zötykölődés után begördült a városi kollégium elé. Az elcsigázott, kitelepített emberek komótosan szállingóztak lefelé, hogy elfoglalják átmeneti szállásukat.

     Egyetlen utas ült még fenn a buszon… talán elaludt…

     — Róza néni… Végállomás… — keltegette a sofőr.

     Róza mama nem mozdult, lelke már messze járt, talán végre elérte a mennybéli csatlakozást.

 

Ülök a TV előtt… és nem találok szavakat, csak nyeldesem potyogó könnyeim, siratom a Róza néniket, siratom az árvíz miatt földönfutóvá vált embereket. Áldom azokat, akik napok óta rakják a homokzsákokat. A rendőröket, a katonákat, a rabokat, a romákat, a székelyeket, a kárpátaljai magyarokat és mindenkit, aki bármilyen módon tett és tesz valamit. Én anyagi lehetőségeimhez mérten próbálok enyhíteni a károsultak problémáján. Utalok és kérem, aki csak tud, segítsen! 

     Remélem mindenki szívéhez megtaláltam a szavakat.

 

 

 

8 év 7 komment

Búcsú egy hű baráttól…*

Elment…

utolsó pillantása

szívembe égett,

lehajtott fejjel,

barna búval búcsúzott,

szemében a fájdalom

halált sikoltott.

 

Elment…

nyolc éven át

volt önzetlen barát.

Ráborult a csend

és rám is.

 

Ülök némán,

arcomra

árkot vájt a könny,

ölemben pihen

egy elárvult nyakörv.

 

Hiányzol…

8 év 13 komment

*

Levelem a mennybe címezem.

Kicsim! Neved, s nemed sem ismerem.

Ezért így szólítalak:

 

– Drága meg nem született gyermekem!

 

Húsz hétig voltam bölcsőd

és koporsód, apró zigóta voltál

már szerettelek, becéztelek.

Húsz hétig hordtalak

szívem alatt, méhem honában.

Úgy akartalak, s annyira vártam

mikor mozdulsz meg odabenn!

Azt hittem, otthonod vagyok,

pedig akkor már rég halott voltál.

Könyörgöm, mért nem szóltál,

hogy bajban vagy?

Csak ültél némán mozdulatlan,

és én tudatlan árva,

csecsemőmet várva jártam-keltem,

s egy nap a téren összeestem.

Kórházi ágyon ébredtem,

idős őszhajú orvos állt felettem.

S azt mondta, magzatom halott…

spontán vetélés, úgy volt, hogy meghalok,

ám a műtét, s a gyógyszer hatott.

A teremtő életben hagyott…

 

Néztem a hasam, már nem domborodott,

nem hittem el, hogy nem vagy ott…

Nem búcsúztál, el sem temethettelek,

Nélküled éltem le egy hosszú életet.

Hallod? A hangom még most is remeg.

Míg élek fogom nem létező kezed,

Drága, meg nem született gyermekem!

Fájó szívvel zárom bús levelemet.

Csókol Anyád!/Ki örökké szeret!/

8 év 11 komment

*

Éltemen merengve,

mélázok múltamon,

nem nézek előre,

kezem nem nyújthatom.

Hátra sem tekintek,

zárak és kilincsek

vannak csak mögöttem,

elfogytak a kincsek.

Bőrömből kinőttem.

 

Megkövült alázat,

sajgó derekamban,

lelaktam a házat

motyogok magamban.

Nem fürdet az élet,

se tejben, se vajban.

Nincs mellettem senki,

örömben, se bajban.

 

Én már nem is élek,

 

hálni jár a lélek

vinnyogó testembe.

Ha kopognék Nálad,

kérlek ne eressz be.

 

Gyarló ember vagyok,

kinek hite sincsen,

kinyitnám az ajtót,

kezem a kilincsen…

Mindent elrontottam,

szánom magam nagyon,

fogyó Hold életem,

küszöbödön hagyom.

8 év 20 komment

*

Ha úgy érzed, hogy rád szakad az ég,

ha életed gyertyája csonkig ég.

 

Ha jégeső hull rád és zivatar,

ha szemfödél fed el, mely betakar,

akkor lesz még egy utolsó esélyed,

hogy lelkeddel a mennyeket elérjed.

 

De addig őrizd szemedben a fényt,

és ne veszítsd el végleg a reményt.

9 év 3 komment

Szilveszteri diri-dári-dó *

 

 

 

Bálterem… a plafonon kopott

műkristály csillár,

homályos fénnyel, halvány reménnyel.

 

Emberek gyűlnek a tömegben,

s az ékes seregben,

arany villog kevélyen, ifjon s vén tehénen.

 

Blazírt zenekar hangol már.

Bár csak három tagból áll,

hangzavar tombol, dobhártyát rombol.

 

Színpadon a szpíker idétlen

vicceket hadar,

úgy ahogy tavaly, szövege most is badar.

 

Mikrofonba búg az ősz dizőz,

hangján átüt a zene,

harsogón hangos sántító üteme.

 

Parketten andalognak már

a párok összefonódva

test testhez simulva, egymásba bújva.

 

Eszeveszetten táncolnak egyre,

akár a szél a fergetegbe,

őrült táncot ropnak, pörögnek-forognak.

 

Hirtelen csend lesz… elhal a zene,

lassan elszédeleg a

spicces embersereg, senki sem kesereg.

 

Bálterem… kongón üres,

titkon már új murin mereng,

sötéten lóg a csillár, s a hajnal feldereng.

 

Életét egy új év kezdi meg…

9 év 29 komment

*

 

 

Kedves Barátaim!

 

LÉLEK: Véleményem szerint nincs a magyar szótárban még egy ilyen gyakran használt szó. Kíváncsiságból egy kicsit kutakodtam a témával kapcsolatban.

 

A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint: LÉLEK: Az emberben az életnek és a személyiségnek a testtől független létezőként képzelt hordozója. Az ember belső valósága.

Rengeteg közmondásban és szállóigében fordul elő a LÉLEK szó. Életről, halálról, barátságról és emberi tulajdonságokról is születtek szólások. Szeretnék Nektek egy kis csokrot átnyújtani a gyűjteményemből. Fogadjátok szeretettel…

 

LÉLEKTŐL—LÉLEKIG: — A szem a lélek tükre. — Rend a lelke mindennek. — Ép testben, ép lélek. — Az ember sorsa, lelkének vetülete. — A lélek a világegyetem bölcsességét hordozza magában. — Köntös sara kimosva tisztul, lélek sara kimondva tisztul./kirgiz közmondás/ — A közömbösség a lélek legsúlyosabb betegsége. — A lélek táplálékot merít abból, amiben örömét találja. — Semmisem gyógyítja a lelket úgy, mint az érzékek, az érzékeket pedig a lélek./kínai közmondás/

— „Lelked óvd kutya sorsban is, s ha jobbra ébredsz, el ne merülj a túl heves gyönyöre szertelen”/Horatius/

— „A lélek sugárzása    Széppé varázsolja az embert.    Az ember szépsége    Összhangot termet a házban.    Az otthon összhangja    Rendet teremt a hazában.    S ha az országban rend honol,    Béke köszönt a világra.”    (kínai közmondás)

— „Szép dolog kifaragni egy szobrot és életet adni neki; de még szebb kiformálni egy emberi lelket és megtölteni igazsággal.” (Victor Hugo) — „A gúnyolódás, lelki szegénység.” (La Bruyére)

— „A csönd nem csupán a természet hangja, hanem a lélek legbenső szükséglete.” (Tatiosz)

— „A rossz szándék már gondolat formájában is lélekmérgező.” (Tatiosz)

— „Ha lelked nyugalmat áhít, add meg neki: a dolgokat, amelyek kívül vannak, hagyd kívül, hogy szép életet élhess.” (Tatiosz)

— „Minél mélyebbre ás a bánat a lelketekben, annál több örömet tudtok befogadni.” (Kahlil Gibran) — Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.

— Lélekbevágóan fontos. — A henyélés a lélek ellensége. — A könyv a lélek világossága… — A test a lélek temploma.

— Ki a testét nem táplálja, annak a lelke is elsorvad. — „A test érez a lélek lát, az értelem gondolkozik”. /Marcus Aurelius/

— „A csönd nem csupán a természet hangja, hanem a lélek legbenső szükséglete.” (Tatiosz)

— „A gyermektársaság gyógyír a lélekre.” (Dosztojevszkij) — A lélek szótlan gyötrelme a lelkiismeret.

— Kileheli a lelkét.

— Sehol egy teremtett lélek. — Lélekben vele van. — Testi-lelki jóbarátok. — Lélekvándorlás.

— Lélekharang.

— Hazajáró lélek. — Lélekemelő. — Kiszáll belőle a lélek. — Kileheli a lelkét. — Lelkére beszél.

— Lelki szemetesláda. — Lélekbúvár. — Lélekgyógyász. — Galamblelkű. — Testestül, lelkestül. — Lelki válság. — Bűnös lélek. — Lelke rajta. — Nem viszi rá a lélek. — Eladja a lelkét az ördögnek. — Lélekmelegítő. — Rokon lelkek. — Hálni jár belé a lélek. — Hívő lélek.

— Lélekben gyermek. — Lelkébe gázol. — Gyötri a lelkiismeret.

— Lelki táplálék. — Lelket önt belé.

— Lelkére veszi.

— Lelki sérült.

— Lelki terror.

— Lelketlen ember.

— Lelkén szárad.

— Lelki támasz.

— Lelki fröccs.

— Lelki béke.

 

És végül, de nem utolsó sorban:

 

„Mindenik embernek a lelkében dal van. És a saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének. Az hallja a mások énekét is szépnek!” (Babits Mihály)

 

Köszönöm, hogy elolvastátok „lelkes” írásomat!

 

 

9 év Nincs Komment

…(önarc)kép a tükörben…

Fájdalmas érzések sz?kölnek bennem,
egyhangú perceket morzsolgatok,
mintha már nem volna vér e testben,
nem villanyoznak fel pillanatok.

 

Kihül? vágyakkal élem az életem,
kátyúkkal tarkított utamat járom,
elveszett önmagam hiába keresem,
lelkem nyugalmát rég nem találom.

 

Sóíz? könnyeim arcomra fagynak,
homályos tükörben árnyékom látom,
szorongó álmaim élni sem hagynak,
ez az én világom, drága Barátom!

 

 

Éva, ez a sok ragrím nagyon nem tesz jót a versnek, nagyon nem szépek.  Az olvasó arra figyel, hogy cseng-bong a vége, közben —amir?l szól elhalkul. Miért ragaszkodsz ehhez a kötött formához? Ha szabályos verset írunk sok mindenre oda kell figyelnünk. A dallamra, a ritmusra, esetleg a szótagszámra és természetesen a rímek „szépségére”.

Szeibert Éva Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.