Böröczki Mihály - Mityka : Lazsnak

Nyomtatás

Azt emlékszem, hogy hasalt kiterítve,

vagy inas vállak szikkadt íve vitte,

vagy négy sarkára téglát kötve óvták

az esővíztől szálalt szénaboglyát,

a kender durvább szálaiból szőtték,

gyűrt sarkai a markot mégse törték,

a háza nép tehetett bele bármit,

bő öle nőtt, amikor takarmányt vitt,

a dolog sosem volt idegen tőle

s ha höveles babnak lett cipelője,

mint jó derékalj, megbékélve hagyta,

hogy terhe kedvvel mártózzon a Napba,

a telt idővel nem törődött többet,

csak várta, míg a szemek kipörögnek,

s ha úgy esett, elterelte a nyugtot,

friss rozskévéből nyújtotta a zsuppot,

meglibegtették, rázigálták százszor,

míg különvált a szem a szalmaszáltól,

és őszidőn, mint kit a lelke rávisz,

beigazult a gyümölcsfák alá is,

de akármilyen sűrűn akadt dolga,

úgy tevődte, hogy sohasem lett szolga,

a fagy gyötörte, nyárhő szítta párszor,

így tudott minden évszakváltozásról,

és mégis más volt, nem afféle szerszám,

mert ott lakott az istállógerendán.