Vandra Attila : Szemészeti Klinika

Miután Beteg orvosi m?hiba miatt a fél szemére megvakult, (már egy külföldi klinikán se tudták helyre hozni), a még viszonylag ép szemér?l a hályog eltávolítását tízszer is végiggondolta. Brassó klinikai város, de vannak jobb nev? klinikák is az országban. Ã?gy esett a választás Bukarestre és TÃ?Æ?taru doktorra.

 

 

Kalandok a szemészeti klinikán

 

Miután Beteg orvosi m?hiba miatt a fél szemére megvakult, (már egy külföldi klinikán se tudták helyre hozni), a még viszonylag ép szemér?l a hályog eltávolítását tízszer is végiggondolta. Brassó klinikai város, de vannak jobb nev? klinikák is az országban. Így esett a választás Bukarestre és TÃ?Æ?taru doktorra. Kezel?orvosa telefonon el?jegyeztette.

– Pünkösd utáni kedden kilencre vár TÃ?Æ?taru doktor úr. – közölte vele, amikor letette a kagylót.

Beteg fiával együtt a kijelölt id?pont el?tt egy órával megjelent a bukaresti klinikán. Nem ismerik a helyet, id?be telik, amíg megtalálják, hova kell fordulniuk, feltehet?en sorba is kell állni. Nem volna jó elkésni. Az információnál b? felvilágosítást kapnak arról, „ hol találják TÃ?Æ?taru doktort:

– Ha kilencre kellett jönniük, akkor miért jöttek nyolcra? Várjanak!

A hallban, ahol várakozni kell, akad ugyan néhány pad, de számuk messze elégtelen a várakozók számára. Ül?hely nincs, mások is id?sek. A huzat akkora, hogy szinte fogózkodni kell. Ha valaki nem volt beteg, az ácsingálás alatt garantáltan megbetegszik. Az információnál szolgálatos hölgyemény negyed tízkor megkérdi Beteget:

– Biztosan ma kilencre kellett jönnie? A doktor úr nem biztos, hogy ma bejön.

Beteg ett?l kiakad (Szleng.), de egy várakozó megsúgja, hogy a kórház udvarán van egy rendel?, s TÃ?Æ?taru doktor ott szokott rendelni. Igaz, a beutalás az itt történik. A beutaláshoz viszont kell TÃ?Æ?taru doktor aláírása. 

Az ambulancián kiderül, aznap tényleg van a doktor úrnak rendelése, de csak 12 (Már az el?z? körben jeleztem: számjegyeket ne.) után. Kilenct?l egy másik orvosn? rendel. De akkor miért hívta Beteget kilencre (szóismétlés)? Ha TÃ?Æ?taru doktor csak 12-re (Nincs számjegy!) e Beteget emberszámba. El?zetes vizsgálat után mehetnek vissza a hallba. Két óra várakozás után (szóismétlés)  elveszik papírjaikat, még egy óra, míg behívják, majd újabb sorba állás a biometriáért. A brassóiban nem bízik meg a doktor úr. 

Mikor ezen is nagy nehezen túl vannak, már üres a hall. Ekkor derül ki, hogy Beteget csak kísér?vel lehet beutalni, mert a m?tét után a szeme, amellyel még lát némileg, az m?tét után (szóismétlés) be lesz kötve. Beteg fia nem így indult otthonról, de ez van. Csomagja a ruhatárba, pizsamába kell öltöznie, s beköltöznie egy n?i szalonba. 

A kórház kinézete barátságos. Nem rég újíthatták fel. A falak frissen tapétázottak, padlócsempe van, a szalonok mindegyikében fürd?szoba található, a folyosó tágas, az ágyak újak, az ágynem? civilizált. Ez biztató, de az már nem, hogy a kísér?nek nem biztosítanak ágyat. 

– Aludjon édesanyjával… – ajánlják. (Látod, például itt érhet? tetten, hogy nem tudsz képet kialakítani az olvasóban. Olvasom, mert nekem az a dolgom. El?állítok magamnak valamiféle gyorsképeket, másra nincs lehet?ségem, s itt, a munka harmadánál szembesülök azzal, hogy a képem helytelen volt, hiszen Beteg egy n?.) 

Rajta kívül még van egy betegkísér? a szalonban, egy n?, ketten kell osztozniuk az egyetlen széken. Pokróc az annyi van, ahány ágy, a leped?t pedig má nehogy huzigálja a földön! Szóval a pizsama kötelez?, feküdni nincs hova, takarózni nincs mivel. Szerencsére meleg van… Túl meleg.

A folyósón van (szóismétlés) egy ajtó, amelyre ki van írva „WC- pácienseknek.” Legalább nem kell közösködni a szobatársn?kkel, mert a fürd?szoba ajtaja nem zár. Ne legyen félreértés, nem az a baj, hogy nem zárható be, hanem az, hogy a kilincs sem m?ködik… Id?nként magától kitárul a WC-n üldögél? örömére. Az emeleti folyósón van egy ajtó, amelyen ez áll: „WC pácienseknek” Igen ám, de azt nem szabad használni, mert a takarító személyzet kisajátította egyéb célokra. 

A fürd?szoba kagylójában a víz digitálisan m?ködik (Ezt hogyan csinálja?) . Vagy nem folyik, vagy fröcsköl. Minden kézmosáskor lábat is mosol, és magadra is vizelsz. Tusoló is van, de egy szeg sincs, ahova aggaszd (aggasd vagy akaszd) a ruhád. Még a WC fedelére se teheted, mert az sincs. Papír? Hova ekkora luxus? Nem vagyunk az aotearoa-új-zélandi ?serd? közepén. A tusoló nem m?ködik, nem lehet rábírni, hogy a rózsán át jöjjön a víz. A padlócsempe vizesen csúszik. Ide pedig olyan emberek járnak, akiknek látási zavaraik vannak. Hogy a lúd legyen kövér, a szell?zés sem m?ködik, ablaka pedig a fürd?szobának nincs. Csak a szobán át lehet kiszell?ztetni a szarszagot. Egyetlen vigasztaló dolog, nincs svábbogár. 

A kaja (Kaja? Szleng.) kórházi. Vagyis: reggel egy szelet kenyér, mely lekvárt is látott, délben savanykás meleg víz, melyben úszkál két szál murokreszelék[1] és egy lestyán levél, utána fuszujka[2], hús nélkül, itt vegetarianizmus van. Este egy kocka sajt és valami fehér, melynek se vaj, se margarin íze sincs. Lehet, az auschwitzi koszttal jobban járnál.  (Ez egy otromba és nagyon ízléstelen poén!) 

 

Kedves Szerz?! 

A múlkori javaslatokból valami kevéske megvalósult, az írásod azonban még így is csapnivaló, semmi köze az irodalomhoz, s ahogy az igyekezeted (nem az akaratod) elnézem, nem is lesz. Eszköztelenségb?l fakadó szóismétlések, monoton, unalmas felsorolások, számjegyek, rossz olvasni. A szóismétlések elkerülhet?k körülírással, utalással, visszautalással, de ez a munkának azon része, ami nem tanítható, nem írhatjuk meg helyetted.  

A Héttorony nem alsó tagozat, nem mehetünk át minden íráson szavanként háromszor-négyszer. 

Az írás olvasással kezd?dik, olvass sokat. Másokat. Ezt pedig a naplóban tudod publikálni. 

 

 

 

Az éjszaka valahogy eltelik. Reggel kezd?dik az érdekl?dés: Mikor lehet beszélni a doktor úrral, és mikor m?ti Beteget? Id?nként megjelenik egy-egy rezidens, megmér valamit, vagy cseppent Beteg szemébe, de a két kérdésre a válasz:

– Ne türelmetlenkedjen, majd sorra kerül.

– De milyen érzéstelenítést alkalmaz a doktor úr, mert attól függ?en ehetek vagy nem…

12-kor kiderül, a reggel ehetett volna. Végül délután ötkor sorra kerül. M?tét után azt se tudja elmondani, hogy néz ki az orvos. Vajon a professzor m?tötte, vagy a rezidensek rajta tanultak? Amikor eléje került, már be volt injekciózva szeme… A m?tét állítólag sikerült, de Beteg fia nem tudott beszélni az orvossal m?tét után sem. Majd holnap reggel 7-kor.

Másnap reggel újra kezd?dik a „Majd beszélhet a doktor úrral, ha megjön.” Erre 11-kor erre tényleg sor is kerül. Amikor leveszik a kötést, Beteg els? reakciója: „Jééé, látok!” De nem jobban, mint azel?tt.

Az orvos kedves, biztatja Beteget, hogy három hét múlva felírhatnak szemüveget is, másnap hazamehet, de már többet nem találkoznak, mert ? szabadságra megy, ez az utolsó munkanapja. Ha kell, keresse még meg máskor is. Rövid, nem túl erélyes szabadkozás után elteszi a stexet.

Másnap, pénteken reggel lázas csomagolás. Nyolckor már útra készen vannak. Vajon érdemes reggelizni, vagy majd esznek útközben valamit? Végül úgy döntenek, mégis elfogyasztják az utolsó kórházi reggelit. El nem indulhatnak, mert távozás el?tt még a rezidensnek meg kell vizsgálnia Beteget, s rá kell bólintania a távozásra. A n?vér biztatja Beteget, nemsokára jön a rezidens. Sajnos más dolga is akad, a sok mindjártból tíz óra lesz. Vizsgálat közben egy másik rezidens kollégan?vel konzultál, ketten hümmögnek, s azt mondják, Beteg mégsem mehet haza. Az ijedt miértre

– Ááá, nincs semmi baj, de mivel csak egy szeme van, ami biztos, az biztos… – a megnyugtatónak szánt válasz

– De hát a professzor úr azt mondta, ma hazamehetek, nem említett ilyen lehet?séget – akadékoskodott Beteg.

– Megbeszélem telefonon a doktor úrral. Még tíz perc, s megmondom. Aztán „még tíz”, majd „nemsokára.” végül délután két órakor megjön a verdiktum, maradniuk kell.

– De miért?

– Ááá, nincs semmi baj, de mivel csak egy szeme van, ami biztos, az biztos… – ismétli magát a fiatal orvosn?. Közben nem néz a Beteg fiának a szemébe. A további faggatások során elejt egy-két szót arról, hogy „Maradt ott valami, de fel fog szívódni, legyenek nyugodtak.” A másik rezidens válasza valamivel hihet?bb, hiszen újabb szemcseppeket írnak fel, Vancomycinest, ami ágyúnak számít az antibiotikumok között: „Van egy kis fert?zés, de semmi komoly. Mást ennyivel hazaengednénk, de csak egy szeme van…” Püff, neki!

Kezd?dik a stressz, a másnapi vizsgálatig. Nem vicc a dolog, mert ha komplikációk adódnak, ez az utolsó elveszthet? szeme Betegnek. Feszült hangulatban telik a nap, némi adrenalindús beszélgetéssel f?szerezve. A stresszet is le kell vezetni valakin… Ha más nem akad, egymáson.

Hajnali ötkor már felébrednek, türelmetlenül várják a rezidenst, akir?l azt az információt kapják, nyolc óra körül, hogy állítólag „mindjárt jön.” A mindjártból el?bb „még egy fél óra”, majd újabb háromnegyed óra múlva „még egy negyed”, és újabb fél óra után „ilyenkor már itt szokott lenni.” Ne részletezzem, tizenegykor már Beteget azzal nyugtatja a n?vér, hogy a doktorn? már az épületben van, és nemsokára hívatja. Negyed óra múlva ez tényleg megtörténik, Beteget a n?vér leküldi az ambulanciára. No, persze, újabb várakozás. Fél tizenkett?kor megtudják végre, hazamehetnek. Megkönnyebbülten indulnak a ruhatár felé. Korai volt az öröm.

A ruhatárnál újabb meglepetés várja ?ket. Az ajtó zárva. Szombaton csak tizenkét óráig van ruhatár. Megnézik az órát: tizenegy negyven… A kapusnál érdekl?dnek, az rájuk förmed, miért nem jöttek hamarább, mert a ruhatárosn? most ment el.

– De hát csak most tudtuk meg, hogy hazamehetünk… És még nincs tizenkett?…

Most mi lesz? Beutalva már nincsenek. Beteg ágyát már valaki elfoglalta. Pizsamában nem utazhatnak haza, egyébként pénzük és irataik is a ruhatárban… Némi könyörgés után a kapus felhívja mobilon a ruhatárosn?t, akinek a hangját a telefonban nem értik, de a hangneme sokatmondó. Némi alkudozás után a portás közli, elment egy picit valami gyógyszert kivenni, mindjárt visszajön. Ez már ismer?s szöveg. Ne részletezzem. Fél háromkor kerül el? duzzogva, hogy szombat van, és épp ebben az órában kellene ebédelnie… Azért se kap semmit.

Lehet, a professzor kiváló orvos. Mindezt miért kell a többivel elrontani? A román egészségügyben probléma a pénz. De Beteg panaszait banikból[3] lehetne orvosolni. Egy megjavított csap, egy m?köd? szell?ztetés, az információnyújtás alig kerül pénzbe.

 

 

[1] sárgarépa

[2] paszuly

[3] Roman aprópénz

 

 

Kedves szerkeszt?:

 

Az írást átjavítottam. Volt, amiben igazad volt, azt átjavítottam. Ám Beteg itt személynév, eléje nem kell nével?. (Azért nagy bet?…) Több megjegyzést “elengedtem a fülem mellett” például nem hiszem, hogy

 

Az információnál b? felvilágosítást kapnak arról, „ hol találják TÃ?Æ?taru doktort:

– Ha kilencre kellett jönniük, akkor miért jöttek nyolcra? Várjanak!”

 

szöveg olvasatán valaki másra gondolna, mint a hölgyre, aki az információnál dolgozik. Ott van a kett?spont, pont a kapcsolatot teremti meg.

 

Az információ, mely szerint külföldi klinikához is fordultak annyiban lényeges, hogy éreztesse, kétségbeesésüket, s hogy mindent elkövettek, ami emberileg lehetséges a megmentésre.

 

Tisztelettel: Attila

 

 

Legutóbbi módosítás: 2011.06.22. @ 20:11 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 729 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.